Von der Leyen Európa szégyene, kétszer mosták fel vele a padlót egy héten belül
Az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel egy héten belül a világpolitika két fontos szereplője – az Egyesült Államok és Kína – is felmosta a padlót – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A tárcavezető a Harcosok Órája című műsorban érintette az amerikai-európai vámmegállapodást is, és rámutatott, hogy Ursula von der Leyennel „egy héten belül a világpolitika két fontos szereplője mosta fel a padlót”. Kifejtette, hogy a pekingi EU–Kína csúcstalálkozón gyakorlatilag úgy fogadták őt a repülőtéren, mintha turistaként érkezett volna, nem úgy, ahogyan az állam- és kormányfőket szokás. „Tehát először felmosták vele a padlót Kínában, utána felmosta vele a padlót az amerikai elnök. Ma az Európai Unió arca gyakorlatilag megaláztatás és nevetség tárgya a világpolitikában. Ide jutottunk el” – tudatta.
Szijjártó leszögezte, hogy úgy tűnik, nem lehet következmények nélkül Donald Trumpról vagy a kínai vezetőkről „bunkón és lesajnálóan” beszélni, ahogy azt számos európai politikus tette. „És a vámok tekintetében is itt ütött vissza, hogy nyolc éven át bunkóságverseny zajlott Európában, és mindenki a legdurvább, legotrombább megjegyzéseket próbálta mondani Donald Trumpra, hogy majd a liberális újságírók valami kis kedveset írnak róluk vagy megsimogassák a buksijukat” – közölte. Majd rámutatott, hogy míg az európai autók importja után eddig 2,5 százalékos vámokat kellett fizetni az Egyesült Államokban, ez mostantól 15 százalék lesz, ahogy számos más termék esetében is, amelyre korábban 2-3 százalékos vámkulcs vagy egyenesen vámmentesség vonatkozott. „Hatszor annyi vámot fizethetünk, mint eddig, és akkor Ursula von der Leyen örül magának, s ott ülnek mellette az emberek, és megtapsolják Skóciában. Tényleg az embernek ilyen szekunder szégyenérzete van, hogy egy ilyen ember képviseli az Európai Uniót” – mondta.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























