LEGOLVASOTTABB











Trumpnak bizonyára nem jött be a golfparti: most az egész világ retteghet!

Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt. Trump erről Keir Starmer brit miniszterelnökkel tartott hétfői tanácskozásán beszélt a skóciai Turnberry golfklubjában.

Donald Trump amerikai elnök (j) a skóciai Turnberryben lévő golfüdülőjében fogadta Keir Starmer brit miniszterelnököt (Fotó: SITA/AP/Jane Barlow/Pool Photo)
❚❚

Az amerikai elnök nehezményezte, hogy nem történt előrelépés, ami az ukrajnai tűzszünetet illeti. „Új határidőt fogok szabni nagyjából (…) 10-12 napot a mai nappal kezdődően” – mondta az amerikai elnök. „Nincs ok várni (…), egyszerűen nem látunk semmilyen előrelépést” – fűzte hozzá. „Csalódott vagyok (Vlagyimir) Putyin (orosz) elnök miatt” – hangsúlyozta a nap folyamán Trump. „Kevesebbre fogom csökkenteni azt az 50 napot, amelyet adtam neki, mert úgyis tudom, hogy mi fog történni. Emiatt szankciók és talán vámok és másodlagos vámok is lesznek. Nem szeretném ezt tenni Oroszországgal, mert szeretem az orosz embereket” – hangoztatta.

Donald Trump július közepén szankciókkal fenyegette meg az orosz exportcikkek vásárlóit, hacsak Oroszország nem egyezik bele a békemegállapodásba, amihez akkor 50 napos türelmi időt szabott. Az amerikai elnök beszélt arról is, hogy szeretné, ha Kína megnyitná piacát a világ előtt. Kiemelte, hogy jó viszonyra törekszik Pekinggel. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok várhatóan 15 és 20 százalék közötti vámokat fog kivetni azokra az országokra, amelyekkel Washingtonnak nem sikerült megállapodnia.

Trump Starmerrel közösen megtartott találkozóján szót ejtett Iránról is. Figyelmeztette a teheráni vezetést, hogy kész újabb amerikai csapásokat elrendelni a múlt hónapban már bombázott iráni nukleáris létesítmények ellen, ha újraindítanák működésüket. Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy Irán „csúnya jelzéseket” küld, és nukleáris programjának újraindítását meg fogják akadályozni. Teherán tagadja, hogy atomfegyvert fejlesztene, ugyanakkor közölte, hogy nem fogja feladni az urándúsítást.

Trump kitért az izraeli–palesztin konfliktusra is. Úgy fogalmazott, hogy „az utóbbi napokban egyre nehezebben lehetett kezelni a Hamász palesztin terrorszervezetet”, de megbeszélt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel „különböző terveket” a Gázai övezetben fogva tartott túszok kiszabadítására. Starmer „teljességgel tűrhetetlennek” nevezte a gázai humanitárius helyzetet, és kijelentette, hogy az élelmiszersegélyeket gyorsan el kell juttatni a térségbe.

Küldj nekünk tippet




Botrány a köbön: London Szlovákia ellen is információs háborút folytat

Nagyjából egy héttel azután, hogy lapunkban a magyar Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentésére hivatkozva jeleztük: a brit kormány közel 10 millió fontból…

29. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Belga parlamenti képviselőnőt akart elrabolni az iráni Forradalmi Gárda

Darya Safai belga parlamenti képviselő és nőjogi aktivista azzal vádolta kedden Irán egyik legfontosabb és legbefolyásosabb katonai szervezetét, a Forradalmi…

29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A globalista cseh kormánynak is főhet a feje az amerikai vámok miatt

Az Európai Unió és az Egyesült Államok megállapodása, amelynek része a 15 százalékos amerikai vám, az idén 0,2, a jövő…

29. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor miniszterelnök Alice Weidellel tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök kedden hivatalában fogadta Alice Weidelt, az Alternatíva Németországért (AfD) párt társelnökét – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki…

29. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Von der Leyen Európa szégyene, kétszer mosták fel vele a padlót egy héten belül

Az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel egy héten belül a világpolitika két fontos szereplője – az Egyesült Államok…

29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Már Szlovákiában is Maroš Šefčovič távozását sürgetik a botrányos vámok miatt

Maroš Šefčovičnak, az Európai Bizottság kereskedelmi ügyekért felelős tagjának távoznia kell a posztjáról az Egyesült Államokkal megkötött katasztrofális vámszerződés miatt…

29. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így segíti ki Szlovákia önzetlenül az őt eláruló Zelenszkijt

Míg a Volodimir Zelenszkij vezette Ukrajna az idei év elején teljesen elzárta a Szlovákiába irányuló orosz gázszállítást, Szlovákia továbbra is…

29. 07. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fontos hír a magyar nyugdíjasoknak!

A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).

29. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trumpnak bizonyára nem jött be a golfparti: most az egész világ retteghet!

Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén…

29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az ukránok miatt kell elviselnünk a megalázó amerikai vámot

Ukrajnáról is szól az Európai Unió és az Egyesült Államok vasárnap megkötött kereskedelmi keretegyezménye – jelentette ki Maroš Šefčovič, az…

29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nem szűkül a magyar anyák adómentessége

Egyes sajtóhírekkel ellentétben továbbra is változatlanul járni fog a személyijövedelemadó-mentesség a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyáknak. A kormány semmilyen…

28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

XXI. Század Intézet: Orbán egy nyugodt és szuverén államférfi volt Tusványoson

Míg Magyar Péter Brüsszel mellett köteleződött el a szombati beszédében, Orbán Viktor egy szuverén és nyugodt államférfiként jelent meg Tusnádfürdőn,…

28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nyakunkon a koronavírus új variánsa. Erre ügyeljünk!

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és…

28. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Tegyük újra gazdaggá Amerikát!

„Tegyük újra gazdaggá Amerikát! Másképp nem is lehet értékelni az európai vezetők kapitulációját az Egyesült Államok hatalmi és üzleti érdekei…

28. 07. 2025 | | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel csődöt mondott, és ennek újra mi fizetjük meg az árát

Brüsszel megbukott, és ennek az európai emberek fizetik az árát – közölte Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója hétfőn…

28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tudjuk, mikor választhatnak új parlamentet a magyarok

A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn…

28. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vádat emelhetnek az Obama-adminisztráció egykori magas rangú tagjaival szemben

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, John Ratcliffe szerint fennállhat a bűnvádi eljárás és vádemelés esélye Hillary Clinton volt…

28. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Leplezzük le a képmutatást: a hatalom nem a politikusok kezében van

A választók, az újságírók, de még sok politológus is azt hiszi, hogy a politikusok valóban képesek átalakítani a világot. Öntsünk…

28. 07. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.