LEGOLVASOTTABB











XXI. Század Intézet: Orbán egy nyugodt és szuverén államférfi volt Tusványoson

Míg Magyar Péter Brüsszel mellett köteleződött el a szombati beszédében, Orbán Viktor egy szuverén és nyugodt államférfiként jelent meg Tusnádfürdőn, aki a 2026-os parlamenti választáson győzelemre készül – írta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője hétfői elemzésében.

Orbán Viktor miniszterelnök (k) előadást tart a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2025. július 26-án. (Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)
❚❚

Deák Dániel úgy fogalmazott: a kormányfő érezhetően nem akart provokatív lenni, ugyanis a parlamenti választáshoz közeledve szélesíteni akarja a táborát. „Tehát nem akart olyan üzeneteket megfogalmazni, amit a politikai ellenfelei ki tudnának forgatni, fel tudnák használni vele szemben” – magyarázta. Hozzátette: az elmúlt hónapokban a jobboldali tábor is aktivizálódott, amiben nagy szerepe van az új digitális megoldásoknak.

Az elemző hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor ismét egy olyan stratégiai jelentőségű beszédet mondott Tusványoson, amire az ellenzéki szereplők egyike sem képes. „Nem meglepő, hogy Tusványos nemcsak a Kárpát-medencében és Közép-Európában igazodási pont, hanem a nagyvilágban is” – jegyezte meg. Deák Dániel. Hozzátette: ezek a beszédek viszonyítási pontot jelentenek az európai, sőt legújabban az amerikai politikai közegben is, „a mostani beszédet is számos nemzetközi fórumon értékelték és elemezték”.

Az elemző kijelentette: a kormányfő a mostani tusványosi beszédében egy magabiztos és választási győzelemre készülő politikus képét mutatta. Deák Dániel felhívta a figyelmet, hogy a miniszterelnök egyik legnagyobb bejelentése a Digitális Polgári Körök életre hívása, ami a 2002-ben létrehozott és a Fidesz hatalmas választási sikereit megalapozó Polgári Körök modern változata lesz, ugyanis a politikai csaták ma már sok szempontból az online térben dőlnek el. „Így a májusban létrehozott Harcosok Klubjának már több mint 30 ezer online aktivistája mellett létrejönnek olyan helyi szerveződések is, amelyek várhatóan az egyes településeken, egyéni választókörökben segítik a Fidesz választási kampányát” – jelezte.

Deák Dániel hangsúlyozta: Orbán Viktor tusványosi beszédében szintén fontos elem volt Ukrajna ügye, „az EU ugyanis eldöntötte, hogy folytatja a háborús retorikát Ukrajna kapcsán”. Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor az uniós pénzek kapcsán világossá tette: amíg nem kapjuk meg a pénzünket, addig nem szavazzuk meg a következő uniós költségvetést. Az elemzés szerint „önmagában jól példázza Orbán Viktor tusványosi beszédének súlyát, hogy Magyar Péter ugyanarra az időpontra szervezett egy beszédet, így igyekezett ellopni a show-t – ez azonban nem sikerült neki”.

Küldj nekünk tippet




Botrány a köbön: London Szlovákia ellen is információs háborút folytat

Nagyjából egy héttel azután, hogy lapunkban a magyar Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentésére hivatkozva jeleztük: a brit kormány közel 10 millió fontból…

29. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A globalista cseh kormánynak is főhet a feje az amerikai vámok miatt

Az Európai Unió és az Egyesült Államok megállapodása, amelynek része a 15 százalékos amerikai vám, az idén 0,2, a jövő…

29. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor miniszterelnök Alice Weidellel tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök kedden hivatalában fogadta Alice Weidelt, az Alternatíva Németországért (AfD) párt társelnökét – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki…

29. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Von der Leyen Európa szégyene, kétszer mosták fel vele a padlót egy héten belül

Az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel egy héten belül a világpolitika két fontos szereplője – az Egyesült Államok…

29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Már Szlovákiában is Maroš Šefčovič távozását sürgetik a botrányos vámok miatt

Maroš Šefčovičnak, az Európai Bizottság kereskedelmi ügyekért felelős tagjának távoznia kell a posztjáról az Egyesült Államokkal megkötött katasztrofális vámszerződés miatt…

29. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Így segíti ki Szlovákia önzetlenül az őt eláruló Zelenszkijt

Míg a Volodimir Zelenszkij vezette Ukrajna az idei év elején teljesen elzárta a Szlovákiába irányuló orosz gázszállítást, Szlovákia továbbra is…

29. 07. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fontos hír a magyar nyugdíjasoknak!

A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).

29. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trumpnak bizonyára nem jött be a golfparti: most az egész világ retteghet!

Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén…

29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukránok miatt kell elviselnünk a megalázó amerikai vámot

Ukrajnáról is szól az Európai Unió és az Egyesült Államok vasárnap megkötött kereskedelmi keretegyezménye – jelentette ki Maroš Šefčovič, az…

29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Nem szűkül a magyar anyák adómentessége

Egyes sajtóhírekkel ellentétben továbbra is változatlanul járni fog a személyijövedelemadó-mentesség a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyáknak. A kormány semmilyen…

28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

XXI. Század Intézet: Orbán egy nyugodt és szuverén államférfi volt Tusványoson

Míg Magyar Péter Brüsszel mellett köteleződött el a szombati beszédében, Orbán Viktor egy szuverén és nyugodt államférfiként jelent meg Tusnádfürdőn,…

28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nyakunkon a koronavírus új variánsa. Erre ügyeljünk!

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és…

28. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tegyük újra gazdaggá Amerikát!

„Tegyük újra gazdaggá Amerikát! Másképp nem is lehet értékelni az európai vezetők kapitulációját az Egyesült Államok hatalmi és üzleti érdekei…

28. 07. 2025 | | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Brüsszel csődöt mondott, és ennek újra mi fizetjük meg az árát

Brüsszel megbukott, és ennek az európai emberek fizetik az árát – közölte Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója hétfőn…

28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tudjuk, mikor választhatnak új parlamentet a magyarok

A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn…

28. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vádat emelhetnek az Obama-adminisztráció egykori magas rangú tagjaival szemben

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, John Ratcliffe szerint fennállhat a bűnvádi eljárás és vádemelés esélye Hillary Clinton volt…

28. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Leplezzük le a képmutatást: a hatalom nem a politikusok kezében van

A választók, az újságírók, de még sok politológus is azt hiszi, hogy a politikusok valóban képesek átalakítani a világot. Öntsünk…

28. 07. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kína Magyarországon keresztül nyomul be Európába

Az Európába irányuló kínai beruházások egyharmada tavaly Magyarországra érkezett – mondta el Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

28. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.