LEGOLVASOTTABB











Fontos figyelmeztetés a nyaralni indulóknak: Görögország lángokban áll

Szerte Görögországban számos erdőtűz pusztított szombaton a folytatódó hőség és az erős szél miatt, több településről evakuálni kellett a lakosokat – jelentették hírügynökségek hatósági közlések alapján.

Az egyik legsúlyosabb helyzet az Athéntól 25 kilométerre északra fekvő Droszopigi és a szomszédos Krioneri falukban van (Fotó: SITA/AP/Yorgos Karahalis)
❚❚

Az országban ezen a nyáron ez már a harmadik hőhullám, hat napja tart, és a hőmérséklet időnkét eléri a 46 Celsius-fokot is. Az egyik legsúlyosabb helyzet az Athéntól 25 kilométerre északra fekvő Droszopigi faluban van, ahol tüzet fogtak éghető anyagok egy üzem területén, és ez robbanásokat is okozott. Ezzel a katasztrófával 65 tűzoltó küzd 26 gépkocsival és két helikopterrel. Két lakóház is kigyulladt a településen. A környéken másutt még 37 tűzoltó, 10 gépjármű, két repülőgép és egy helikopter van bevetésen. A hatóságok arra kérték Droszopigi és a szomszédos Krioneri lakosait, hogy hagyják el otthonukat, menjenek Athénba.

A második legnagyobb görög szigeten, Évián egyelőre féktelenül pusztít egy tűz, amely ellen 115 tűzoltó küzd 24 gépjárművel. Tűz keletkezett szombatra a Peloponnészosztól délre fekvő Kíthirán is, egyelőre szintén fékezetlenül terjed, de 16 tűzoltó már próbálja oltani. E szigetek több településéről szintén evakuálnak lakosokat, illetve figyelmeztetik őket, hogy szükség lehet az intézkedésre.

Küldj nekünk tippet




Az ukránok miatt kell elviselnünk a megalázó amerikai vámot

Ukrajnáról is szól az Európai Unió és az Egyesült Államok vasárnap megkötött kereskedelmi keretegyezménye – jelentette ki Maroš Šefčovič, az…

29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fontos hír a magyar nyugdíjasoknak!

A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).

29. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trumpnak bizonyára nem jött be a golfparti: most az egész világ retteghet!

Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén…

29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nem szűkül a magyar anyák adómentessége

Egyes sajtóhírekkel ellentétben továbbra is változatlanul járni fog a személyijövedelemadó-mentesség a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyáknak. A kormány semmilyen…

28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

XXI. Század Intézet: Orbán egy nyugodt és szuverén államférfi volt Tusványoson

Míg Magyar Péter Brüsszel mellett köteleződött el a szombati beszédében, Orbán Viktor egy szuverén és nyugodt államférfiként jelent meg Tusnádfürdőn,…

28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Nyakunkon a koronavírus új variánsa. Erre ügyeljünk!

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és…

28. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tegyük újra gazdaggá Amerikát!

„Tegyük újra gazdaggá Amerikát! Másképp nem is lehet értékelni az európai vezetők kapitulációját az Egyesült Államok hatalmi és üzleti érdekei…

28. 07. 2025 | | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel csődöt mondott, és ennek újra mi fizetjük meg az árát

Brüsszel megbukott, és ennek az európai emberek fizetik az árát – közölte Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója hétfőn…

28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tudjuk, mikor választhatnak új parlamentet a magyarok

A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn…

28. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Vádat emelhetnek az Obama-adminisztráció egykori magas rangú tagjaival szemben

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, John Ratcliffe szerint fennállhat a bűnvádi eljárás és vádemelés esélye Hillary Clinton volt…

28. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Leplezzük le a képmutatást: a hatalom nem a politikusok kezében van

A választók, az újságírók, de még sok politológus is azt hiszi, hogy a politikusok valóban képesek átalakítani a világot. Öntsünk…

28. 07. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kína Magyarországon keresztül nyomul be Európába

Az Európába irányuló kínai beruházások egyharmada tavaly Magyarországra érkezett – mondta el Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

28. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel ünnepel: Európa 15 százalékos vámot fizet Amerikának

Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan – jelentette be Ursula…

28. 07. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 07. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az európai politikai vezetés egy beteg ideológia alapján politizál

A jelenlegi európai politikai vezetés háttal ül a lovon, olyan beteg ideológia alapján politizál, ami a diplomáciai álmoskönyv szerint nem…

27. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A palesztinpárti aktivistáknak nem sikerült áttörni a Gázai övezet blokádját

Az izraeli haditengerészet elfogott egy palesztinpárti aktivistákkal Gázába tartó hajót – jelentette az izraeli külügyminisztérium vasárnap.

27. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fontos figyelmeztetés a nyaralni indulóknak: Görögország lángokban áll

Szerte Görögországban számos erdőtűz pusztított szombaton a folytatódó hőség és az erős szél miatt, több településről evakuálni kellett a lakosokat…

27. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Nemzetközi Büntetőbíróság a terroristák oldalára állt

Mindennél világosabban demonstrálja, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) teljesen elvesztette a presztízsét azzal, hogy a testület eljárást indított Magyarországgal szemben,…

27. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel ezrével küldené az afrikai migránsokat Magyarországra és Szlovákiába

Jövőre lép hatályba az uniós migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, és amely a megoldást…

27. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.