LEGOLVASOTTABB











A muszlimok támadásai miatt önvédelmi oktatást szerveznek az európai rabbiknak

Krav maga-oktatáson vett részt több európai rabbi Hollandiában az antiszemita incidensek egyre növekvő száma miatt – jelentette a JNS hírügynökség.

A muszlim bevándorlók egy részének az erős antiszemitizmusa miatt a nyugat-európai zsidók is egyre többször szorulnak rá a rendőri védelemre (Fotó: SITA/AP/Mark Lennihan)
❚❚

Az önvédelmi rendszer elsajátítását lehetővé tevő edzést a Rabbinical Center of Europe (RCE) nevű nemzetközi rabbiközpont szervezte. Az RCE igazgatója szerint az oktatás ötlete maguktól a rabbiktól érkezett, akik „félnek az utcán, és védtelennek érzik magukat”. Az Eindhovenben tartott alkalmon a krav maga alapjait, kulcsfontosságú mozdulatait tanították meg a részt vevő rabbiknak abban a reményben, hogy a saját közösségükben majd elmélyítik a tudásukat a közelharcalapú önvédelmi rendszer terén – mondta el Akiva Komiszar, az amszterdami Chábád Ház rabbija.

Menahem Margolin rabbi, az Európai Zsidó Szövetség (EJA) vezetője azt mondta, a Hamász palesztin iszlamista szervezet 2023. októberi támadása után „minden rabbi Európában támadás veszélyének van kitéve, amikor végigsétál az utcán”. Margolin szerint ez valódi vészcsengő az európai kormányok számára, és a zsidó közösségek részéről hozott biztonsági intézkedéseket – például az önvédelmi tanfolyamokat és a biztonsági kamerák telepítését – ki kellene egészíteni fokozott rendőri jelenléttel és az antiszemita támadások sokkal súlyosabb szankcionálásával.

Küldj nekünk tippet




Ez így nagyon nem jó! Erdélyi figyelmeztetés a szlovákiai magyaroknak

A nemzeti kisebbségek jogainak hatékony érvényestéséhez szükség van arra, hogy a közösséget képviselő etnikai pártok bejussanak a parlamentbe, és ott…

26. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Új módszerrel ejtenek minket csapdába a kiberbűnözők. Mit tehetünk ellenük?

A kiberbűnözők egyre kifinomultabb technikákat vetnek be ellenünk. Manapság már pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat adatszerzés céljából. Hogyan védekezhetünk?

26. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ma rendezik a 200. balatonfüredi Anna-bált

Ma rendezik a 200. balatonfüredi Anna-bált, amelyre a szervezők minden eddiginél több, 760 bálozót várnak.

26. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Itt a vég: beszüntetik a politikai hirdetéseket a Facebookon

A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti…

25. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mi vonzza a külföldieket idén Magyarországra?

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a magyar…

25. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Anne Applebaum: Magyarország gondolkodás nélkül lefeküdne Putyin előtt

Az amerikai történész és közíró, Anne Applebaum, „főállású magyargyűlölő és háborús uszító”, a lengyel külügyminiszter, Radosław Sikorski felesége az osztrák…

25. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Minden tabu megdőlt? Egy cseh transz nő gyerekeket szédít és szépségversenyre készül

A transzneműség divathulláma előtt Csehországban látszólag minden ajtó megnyílt…

25. 07. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Gyanús kuponakció. Megtévesztette a fogyasztókat az Auchan?

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az Auchan Magyarország Kft.-vel szemben, a hatóság gyanúja szerint az országszerte 24 áruházat…

25. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia újraindítaná az Ukrajnán keresztüli gázszállítást

A Szlovák Gázművek (SPP) továbbra sem mondott le arról, hogy gázt szállítson Ukrajnán keresztül leányvállalata, az SPP plus segítségével. A…

25. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Frontális támadás: az ukránok beépülnek a magyar politikába és médiába

Az ukránok egyre jobban épülnek be a magyar politikába, a médiába, a szakértői világba, védekezni kell – figyelmeztetett a magyar…

25. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ukrán és orosz titkosszolgálatok célkeresztjében a kárpátaljai magyarok

Nem csupán az ukrán titkosszolgálat próbálja meg szítani a feszültséget a kárpátaljai magyarok ellen, Panyi Szabolcs magyar oknyomozó újságíró szerint…

25. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nem ezt ígérte: Trump újabb fegyvereket szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok újabb, 330 millió dollár értékű katonai eszköz és szolgáltatás eladását hagyta jóvá Ukrajna számára – olvasható a…

25. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A muszlimok támadásai miatt önvédelmi oktatást szerveznek az európai rabbiknak

Krav maga-oktatáson vett részt több európai rabbi Hollandiában az antiszemita incidensek egyre növekvő száma miatt – jelentette a JNS hírügynökség.

25. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Brüsszel magára hagyta az őshonos európai nemzeti kisebbségeket

Nincs előrelépés a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítése terén Európában, ma már azért kell harcolni, hogy ne bontsák tovább a 90-es…

24. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így terrorizálják a német hatóságok a patrióta politikusokat

A német hatóságok házkutatást tartottak az Alternatíva Németországért (AfD) párt európai parlamenti képviselőjénél, Petr Bystroňnál, akinek az esetében ez már…

24. 07. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 07. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kormánypárti képviselő: Szlovákia a második világháború óta nem volt ekkora válságban

Szlovákia olyan kulturális és társadalmi válságba zuhant, amely a társadalom minden szegmensében megnyilvánul. Éppen ezért most jött el az alkotmánymódosítás…

24. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hivatalos: kitiltották Magyarországról a Kneecap ír együttest

A „terroristákat támogató” zenekar nem léphet be Magyarországra – erről írt a Magyar Nemzet korábban. Most megjelent a hivatalos információ…

24. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Gabbard bekeményít: Obama ellen hazaárulás vádjával indulhat eljárás

Az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója újabb dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek álláspontja szerint azt bizonyítják, hogy Barack Obama korábbi elnök 2017.…

24. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.