Trump: az Egyesült Államoknak szüksége van bevándorlókra
Donald Trump szerint az Egyesült Államok gazdaságának szüksége van bevándorlókra, de az újonnan érkezőknek legális úton kell jönniük – az amerikai elnök erről egy tévéinterjúban beszélt.
Donald Trump a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban azt hangoztatta, hogy Amerikának szüksége van emberekre, mert „az üzleti élet fellendülőben van”. „A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre” – fogalmazott, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt. Donald Trump a határőrség júniusi adataira utalt, ami szerint az ország déli határán illegális átlépés közben feltartóztatott mintegy 6 ezer emberből senkit nem engedtek belépni az ország területére.
Az amerikai elnök helyi idő szerint a péntek éjszakai órákban szintén közösségi oldalán jelentette be, hogy a bevándorlási hatóság intézkedő egységeit érő sorozatos erőszakos támadások miatt teljes felhatalmazást ad a rendfenntartó szerveknek arra, hogy minden eszközzel fellépjenek a rendbontókkal szemben.
Csütörtökön a Bevándorlási és Vámvégrehajtási Hivatal ügynökei a kaliforniai Camarillo városa közelében, egy ott engedéllyel rendelkező marihuánaültetvényen bírói végzés birtokában illegális bevándorlókat akartak őrizetbe venni, amikor egy csoport tüntető részéről támadás érte őket. A feltételezések szerint egy maszkos aktivista pisztolyból lőtt rá a hatósági személyekre, mások kődarabokkal dobálták meg a rendőrségi járműveket.
Mit ígér a Tisza Párt, ha kormányra kerülne?
Ami jó, azt megtartjuk, ami valódi közérdeket szolgál, azt megőrizzük, és megpróbáljuk még jobbá tenni – mondta el Magyar Péter…
Az ukránok most is a magyarok ellen uszítanak, miután agyonvertek egy magyart
„Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni” –…
Fontos figyelmeztetés: így verik át a fiatalokat az interneten
Jóllehet a 16–29 éves korosztály nagyon sok időt tölt internetezéssel, online játékokkal, és a közösségi média felületeken, az ESET társaság…
Itt böngészheti a magyar EP-képviselők vagyonbevallását
Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti (EP-) képviselők vagyonnyilatkozatai – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombaton.
A Tisza álprofilok mögé bújó ismeretlen személyek digitális mozgalma
A Tisza Pártot a balliberális nyilvánosságban ugyan már a 2026-os választás győztesének tüntetik fel, a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint a…
Orbán Balázs: Magyarország jólétét akkor is meg kell őrizni, ha jön egy világégés
„A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, aminek több látható jele is van. Ide tartozik, hogy másfélszer annyit költ a…
Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor
Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor kutatóűrhajós – közölte a HUNOR – Magyar űrhajós Program a Facebook-oldalán.
Hatalmas botrány fenyeget a Sziget Fesztiválon a miniszter szerint
Antiszemita gyűlöletbeszédnek a Szigeten sincs helye – írta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter pénteken közzétett Facebook-posztjában. „Ma levelet…
Orbán megakadályozná a közös uniós hitelt Ukrajna finanszírozására
Nem szabad közös uniós hitelt felvenni Ukrajna finanszírozására, „ezt én a végsőkig ellenezni fogom” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a…