A pénz nem számít: a dán miniszterelnök állig felfegyverezné Európát
„Az elmúlt három évtized védelmi kiadásainak csökkentése súlyos hiba volt. Oroszország fegyverkezése miatt pár éven belül valós fenyegetést jelenthet Európára, ráadásul Moszkva már nem egyedül cselekszik: Ukrajnában észlelhető az észak-koreai, iráni és kínai támogatás is” – jelentette ki Mette Frederiksen Dánia szociáldemokrata miniszterelnöke kedden Strasbourgban.
„Európának felelősséget kell vállalnia saját biztonságáért, és jelentősen meg kell erősítenie védelmi képességeit. Azonnali lépésekre van szükség, 2030-ra Európának képesnek kell lennie önálló védelemre” – jelentette ki Frederiksen. Hangsúlyozta, hogy a dán elnökség támogatja az Európai Tanács által meghatározott ambiciózus ütemtervet, és előmozdítja az európai fegyverkezésre vonatkozó beruházási tervet, valamint az európai védelmi ipar egyszerűsítését célzó javaslatokat. Véleménye szerint „Ukrajna támogatása nem adomány, hanem Európa védelmét szolgálja”, ezért elengedhetetlen a fegyverek, lőszerek és légvédelmi rendszerek szállítása, az ukrán hadiiparba való befektetés, valamint annak integrálása az európai védelmi ökoszisztémába. Hozzátette: a bővítési folyamat felgyorsítása – különösen Ukrajna, Moldova és a Nyugat-Balkán irányába – nemcsak ezen országok fejlődését, hanem Európa erejét is szolgálja.
Schaller-Baross Ernő, a Fidesz EP-képviselője felszólalásában bírálta a dán soros elnökséget, amely szerinte már a kezdetektől politikai alapú állásfoglalásokkal lépett fel – különösen Magyarország ellen. Mint fogalmazott, a soros elnökséget betöltő tagállam felelőssége óriási, feladata pedig az uniós tagállamok közötti koordináció elősegítése, függetlenül attól, hogy azok milyen politikai irányultságú kormánnyal rendelkeznek. A képviselő szerint Európának ma leginkább békére és valódi versenyképességre lenne szüksége, nem pedig olyan döntésekre, amelyek veszélybe sodorják az unió biztonságát és gazdaságát. Kifogásolta, hogy a háború sújtotta Ukrajnát gyorsított eljárásban kívánják felvenni az unióba, miközben a magyar emberek ezt egyértelműen elutasítják. Hangsúlyozta: ez a lépés súlyos csapást mérne az európai biztonságra, gazdaságra és mezőgazdaságra.
Brüsszel háborúra készül, a pénzünk negyedét az ukránoknak adná
Az Európai Unió egy háborús költségvetésen dolgozik, amelyben Brüsszel az uniós keretköltségvetés 20–25 százalékát Ukrajnára és a háborúra fordítaná –…
Tusványos: 40 helyszín, 500 program. Ránk számíthatsz!
„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a…
A Tisza Párt programját Brüsszelben írják?
Brüsszelben elkészült Magyar Péter programjának legújabb fejezete: a dokumentum a „jogállamisági ajánlások” címet viseli, de valójában nem más, mint egy…
Karácsony Gergely Ursula von der Leyennel tárgyalt Strasbourgban
Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság (EB) elnökével tárgyalt Karácsony Gergely főpolgármester kedden Strasbourgban; a főpolgármester megköszönte az EB…
Az Európai Bizottság a liberális médiaterror élharcosa
Az Európai Bizottság a szavak szintjén ugyan támogatja a szólás- és médiaszabadságot, valójában azonban a liberális médiaterror legvadabb védelmezője. Míg…
Magyar Péter egyre alávalóbb módszerekkel támadja a Fideszt
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter kedden a Facebook-oldalán osztott meg egy dokumentumot, ami szerinte Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát…
Hétfői szupervihar: erre ügyeljenek, akiknek ma utazniuk kell
A hétfői heves vihar az összes magyarországi közlekedési eszközt és pályát érintette: a közutat, a vasutat, a repülőteret és számos…
Brüsszel és Kijev dezinformációs kampányokkal próbálja megtörni Orbánt
A magyar Szuverenitásvédelmi Hivatal elemzést készített a Magyarország ellen indított, külföldről finanszírozott dezinformációs kampányokról, amelyek az Orbán-kormány külpolitikáját próbálják aláásni.…
A komplett globalista elit a magyar kormány megbuktatását tűzte ki célul
Ha a nagy képet nézzük, akkor a globalizmus és a globalisták a rendszer, a magyar jobboldal pedig az ellenzék, és…
Ezért nem akar békét Ukrajnában az Európai Bizottság
Két világos ok is van arra, hogy Brüsszel miért nem akar békét Ukrajnában – figyelmeztet Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs…