LEGOLVASOTTABB











Elúszhat az otthonfelújításra szánt európai pénz?

Elúszni látszik a magyar otthonok felújítására szánt európai pénz, mert a kormány nem készítette el június végéig a szociális klímatervet – közölte pénteki, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke.

Dobrev Klára hangsúlyozta, hogy az Európai Parlamentben ő volt az egyik előterjesztője a szociális klímaalap létrehozásáról szóló javaslatnak, ez pedig egy olyan kezdeményezés része, ami az európai polgárok otthonainak felújítására ad vissza nem térítendő támogatásokat (Fotó: Dobrev Klára Facebook-oldala)
❚❚

Dobrev Klára hangsúlyozta, hogy az Európai Parlamentben (EP) ő volt az egyik előterjesztője a szociális klímaalap létrehozásáról szóló javaslatnak. Az alap egy olyan kezdeményezés része, ami az európai polgárok otthonainak felújítására ad vissza nem térítendő támogatásokat – tette hozzá magyarázatként. „Azt is sikerült elérnem”, hogy a magyarok jelentős szeletet hasíthassanak ki ebből a támogatásból, összesen 1200 milliárd forintot lehetne kapni a panelek, a társasházak, sőt akár a „Kádár-kockák” felújítására – fogalmazott az EP-képviselő. Hozzátette, hogy ez európai „ingyenpénz”, aminek a lehívásához csak annyi kellett volna, hogy a kormány június 30-ig elkészíti a szociális klímatervet, de a kabinet ezt nem tette meg.

Küldj nekünk tippet




Már nem szabadna hason csúsznunk Brüsszel előtt

Védeni kell a szuverenitásunkat, és harcolni azért, hogy az EU a mi Európánk is legyen. Nem kérünk az elnyomó európai…

24. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fontos figyelmeztetés a Balatonra készülőknek

Nem zárt be a Balaton a nyári szezon végével, augusztus 20. után még mindig sok a vendég és rengeteg a…

24. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az oroszok gyorsan haladnak előre Ukrajnában

Az orosz fegyveres erők az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak törni, a „különleges hadművelet” övezetében…

24. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel Ukrajnát bízta meg Orbán és Fico megtörésével

Kijev a Barátság kőolajvezeték elleni csapásokkal akarja rákényszeríteni Magyarországot és Szlovákiát, hogy engedelmeskedjenek az Európai Uniónak – figyelmeztetnek az orosz…

24. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hétfőtől búcsút inthetünk a Keleti pályaudvarnak

Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó…

24. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A szerb elnök inkább már tárgyalna a kormányellenes tüntetőkkel

Párbeszédet és vitát javaslok minden televízióban és portálon a kormányellenes tüntetők megválasztott legitim képviselőivel – mondta Aleksandar Vucic szerb elnök…

23. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump két héten belül dönt az ukrajnai háborút illetően

Donald Trump két héten belül dönt arról, hogy két lehetőség közül milyen irányban lép tovább az ukrajnai háborút illetően. Az…

23. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egy baleset miatt több tíz millió külföldi vízumát vizsgálják felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását teherautó-sofőrök számára, és több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát…

23. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Gorbacsovtól Putyinig: Már rég nem igaz, hogy „az igazság győz”

Észrevették már, hogyan veszítik el egyes kormánypolitikusok a türelmüket a tolakodó riporterekkel szemben? Nem is nagyon van min csodálkozni, az…

23. 08. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 08. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az ukránok örülnek az olajszállításunk leállásának

Putyin barátai ismét olaj nélkül maradtak címmel közölt írást a Korrespondent című ukrán lap, mely pozitív fejleményként értékelte a Barátság…

23. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az Északi Áramlat elleni merénylet gyanúsítottja mindent tagad

A bolognai fellebbviteli bíróság jóváhagyta az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantásával gyanúsított ukrán állampolgár, Szerhij Kuznyecov letartóztatását pénteken, és az esetleges…

22. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel számolatlanul önti a milliárdokat Ukrajnába

Az Európai Unió 4,05 milliárd eurót utalt át pénteken Ukrajnának – derül ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság…

22. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Budapest és Pozsony együtt fordult Brüsszelhez az ukránok miatt

Rövid időn belül harmadszor is ukrán támadás érte a Magyarország és Szlovákia ellátása szempontjából is kulcsfontosságú Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, ezért…

22. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Egyre több migráns ostromolja a déli határt

Megugrott a magyar határra nehezedő migrációs nyomás, mivel a szerb rendőri erőket a magyar határ közeléből átirányították más feladatra, ezért…

22. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump a legközelebbi szövetségeseiben sem bízik

Az Egyesült Államok elhallgatta az Ukrajnával kapcsolatos tárgyalások hírszerzési információit London és más szövetségesei elől – írja a CBS News…

22. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ukrán provokáció: újra leállt a Barátság kőolajvezeték

Újabb ukrán támadás érte a Barátság kőolajvezetéket, ismét leállt a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába.

22. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az oroszok már csak Orbánban és Ficóban bíznak

„Sok orosz úgy gondolja, hogy nincs rosszabb, mint a Nyugattal való közvetlen konfrontáció, de ez nem így van. A legsúlyosabb…

22. 08. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Moszkva végső követelései? Ezt a Nyugat nem nyeli le

A Nyugat és a szlovák média egy része úgy tesz, mintha sokkolta volna őket valami, mintha eddig fogalmuk sem lett…

22. 08. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.