A Tisza Párt sajnálja az ingyenes öntözővizet a magyar gazdáktól
Miközben a magyar kormány arról döntött, hogy a gazdák ingyenes öntözővízhez jussanak, a Tisza Párt ellene szavazott az Európai Parlamentben – hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben kedden.
Egész Európát súlyos aszály sújtja. Magyarországon a 2022-es aszálynál is rosszabb lehet a helyzet. Az idén eddig lehullott csapadék a sokéves átlag alatt van. Dömötör Csaba szerint a magyar kormány ezért úgy döntött, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is ingyenessé teszi az öntözővizet az állami vízművekből. Aki állami vízszolgáltatótól vesz igénybe öntözővizet, annak, köztük a gazdáknak nem kell vízszolgáltatási díjat fizetnie. Emellett közel ötmilliárdot költ ereszek, zsilipek és szivattyúk javítására és fejlesztésére.
A Tisza Párt ezzel szemben támadja ezt az intézkedést – hívta fel a figyelmet Dömötör. Emlékeztetett: az Európai Parlamentben szavazás volt az európai vízstratégiáról. Az előterjesztés egyik pontja erőteljesen támadja azokat az országokat, amelyek nem érvényesítik a teljes költségeket az árszabásban. Ez egyértelműen Magyarországra vonatkozik, tehát hogyha a szocialisták és az Európai Néppárt (EPP) vezette brüsszeli nagykoalíción múlik, akkor nincsen öntözővíz-díjcsökkentés – emelte ki. Közölte: ezt a dokumentumot minden tiszás képviselő megszavazta. Magyar Péter is megszavazta, nem tudja letagadni, ott van rajta minden tiszás képviselő neve a május 7-i ülés jegyzőkönyveiben – hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























