LEGOLVASOTTABB











Így manipulálnak minket az interneten

Egyre magabiztosabban mozognak a digitális térben a magyar internetezők, ugyanakkor hiányosságok mutatkoznak a források kritikus értékelésében, a tartalmak ellenőrzésében és a médiarendszer működésének megértésében – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) aktuális kutatása.

Tízből nyolc válaszadó tudatában van annak, hogy a közösségi platformok adatokat gyűjtenek róla, de az idősebb korosztályokban még mindig jelentős a lemaradás ezen a téren (Fotó: SITA)
❚❚

Az NMHH tanulmánya szerint minél fiatalabb valaki, annál jártasabban használja a közösségi médiát, ugyanakkor az is kiderült, hogy az idősebbek majdnem ugyanolyan rendszeresen lájkolnak, posztolnak vagy írnak kommenteket, mint a fiatalok.

A válaszadók mintegy 40 százaléka arról is nyilatkozott, hogy egyáltalán nem szokta ellenőrizni a közösségi médiában olvasott hírek valóságtartalmát. A kutatás rámutat, hogy a véleménybuborék-jelenségen túl ez a felhasználók álhírekkel és manipulált tartalmakkal szembeni kitettségét is erősíti. Szintén információs burokban ragadt felhasználók tömegeiről tanúskodik, hogy a megkérdezettek fele nem szokott találkozni a sajátjától eltérő véleményekkel a közösségi médiában. Mint írták, a mesterséges intelligencia (MI) használata dinamikusan terjed: a 18–29 évesek közel 60 százaléka, a diplomások közel fele használ már MI-alapú programokat; a válaszadók több mint 70 százaléka ellenőrizni is szokta a mesterséges intelligencia által közölt információk valódiságát, és többségük hitelesnek is véli azokat.

A kutatás szerint sokan nem ismerik az egyes médiatípusok – így például a közszolgálati vagy kereskedelmi csatornák – finanszírozási hátterét sem. Egyebek mellett a megkérdezettek egyharmada a kereskedelmi csatornák bevételei között meg sem említette a reklámbevételeket, mintegy felük pedig nem tudott arról, hogy a közszolgálati médiumok nagyrészt állami finanszírozásúak.

A tanulmány kiemelte: a tudatos médiafogyasztáshoz elengedhetetlen megérteni, hogy a médiumok gazdasági háttere hogyan befolyásolhatja azok tartalmait és tartalomszerkesztési elveit. Az adatvédelem terén már jobb a helyzet: tízből nyolc válaszadó tudatában van annak, hogy a közösségi platformok adatokat gyűjtenek róla, de az idősebb korosztályokban még mindig jelentős a lemaradás ezen a téren.

Bár a fiatalabb generációk jellemzően magabiztos internethasználónak tartják magukat, ez nem mindig jár együtt a kritikus információfeldolgozás képességével, hiszen a fiatalabbak kevésbé járnak utána egy-egy cikk valóságtartalmának, de általában a véleményükkel egyező információkat sem ellenőrzik le. Ezzel szemben a keresők és az MI-asszisztensek használata során rendszeresen kontrollálják a kapott eredményeket. A felhasználók önértékelése és tényleges tudatossága közötti eltérés arra mutat rá, hogy fontos lenne a felhasználókat kritikus gondolkodásra és a személyes adataikkal kapcsolatos óvatosságra ösztönözni, különösen egy olyan korszakban, ahol az adatok védelme helyett egyre inkább azok megosztása kerülhet előtérbe.

A kutatás részletes eredményei már elérhetők az NMHH honlapján, a https://nmhh.hu/cikk/253220/A_hazai_felnott_lakossag_mediatudatossagara_iranyulo_kutatas_2024 linken.

Küldj nekünk tippet




Ukrajnai rendezés: mindenki másképp csinálná

Közvetlenül a világ vezetőinek Ukrajna jövőjéről folytatott tárgyalásai után máris itt vannak az első merész kijelentések. Mennyire összeegyeztethetők ezek, és…

20. 08. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump: Ukrajna csak egy pufferzóna Oroszország és Európa között

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök…

20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel képtelen leállni a háborús propagandával

A brüsszeli csúcspolitikusok úgy zárnák le az ukrajnai háborút, hogy közben tovább fokozzák az Oroszország elleni fegyverkezést, és még több…

20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fico rossz viccnek tartja Ukrajna további felfegyverzését

Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiában közzétett videójában üdvözölte az ukrajnai konfliktus lezárását célzó tárgyalások alakulását, de rámutatott: egyelőre…

20. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Augusztus 20-ai ünnepi programok

Eljött a Szent István-nap rendezvénysorozat csúcspontja: augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén Budapest számos pontján lesznek koncertek, előadások, foglalkozások kicsiknek és…

20. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé

Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé a Barátság vezetéken keresztül az oroszországi transzformátorállomást ért vasárnap éjszakai ukrán támadást követően – jelentette…

20. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Több száz fős drogkereskedő hálózatot számoltak fel

Több száz fős nemzetközi drogkereskedő hálózatot számolt fel a lengyel rendőrség európai társszervekkel, a régóta készített akcióban több mint egymilliárd…

19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Európa és Oroszország csúcstalálkozóját sürgeti

Magyarország üdvözli a Trump–Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második Trump–Putyin találkozóra –…

19. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lavrov: Moszkva célja kizárólag az oroszok védelme

Oroszország sohasem törekedett egyszerűen területek elfoglalására, Moszkva célja az oroszok védelme, akik évszázadok óta élnek ezeken a földeken – jelentette…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Kovács Zoltán: a baloldal mindig gyűlölte a nemzeti ünnepeket

Az álhírterjesztés mérete, minősége és a szereplői változtak, de a baloldal 15 éve ugyanazt csinálja, mint most: mindent tagad, amit…

19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A lengyelek már elzavarnák a globalista kormányukat

A lengyelek 55,6 százaléka negatívan, 23,5 százalékuk pozitívan értékeli a kormány munkáját – derül ki az OGB közvéleménykutató kedden közzétett…

19. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macron őrjöng: Putyin egy ragadozó a küszöbünkön

Nem osztja Donald Trump amerikai elnök derűlátását a békeszerződés megkötésének lehetőségéről Emmanuel Macron. A francia elnök erről az amerikai NBC…

19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A német kancellár elárulta, mikor találkozhat Putyin és Zelenszkij

A következő két hétben megvalósulhat Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója – közölte Friedrich Merz német kancellár…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A liberálisok a modern rabszolgaság hívei

A tömeges bevándorlást erőltető liberális politikusokat egyáltalán nem az emberbaráti szeretet hajtja, épp ellenkezőleg – figyelmeztet legújabb, a The American…

19. 08. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját

Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját és cukormentes tortáját a Szent István-napi programsorozat keretében a Magyar Ízek Utcájában.

19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Donald Trump: elérhetővé vált egy békemegállapodás

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkij még hétfőn is az oroszok ellen lázított

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a nap folyamán Washingtonban találkozott…

18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A belgáknak már nagyon elegük lett a migránsokból

Hétfőtől új, szigorúbb feltételek vonatkoznak Belgiumban a menedékkérők családegyesítési kérelmeire – közölte a belga szövetségi kormány. Anneleen Van Bossuyt bevándorlásügyi…

18. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.