Várandós nőt mentettek ki a romok alól Mianmarban négy nappal a pusztító földrengés után
Egyhetes nemzeti gyászt hirdettek hétfőn Mianmarban, miközben a mentők hétfőn négy embert szabadítottak ki az összeomlott épületek romjai alól – jelentette a kínai média.
A hétfő hajnali órákban Mianmar második legnagyobb városában, Mandalajban a romok alól kimentettek között volt egy terhes nő és egy kislány is. Mandalay közel van a pénteki 7,7-es erősségű földrengés epicentrumához, amely Mianmarban az elmúlt évszázad egyik legerősebb rengése volt, már mintegy 1700 halálos áldozata és 3400 sérültje van, további 300 embert pedig eltűntként tartanak nyilván.
A szomszédos országok közül India, Kína és Thaiföld küldött segélyeket és csapatokat, de érkezett segítség Malajziából, Szingapúrból és Oroszországból is. „Nem számít, hogy mennyi ideig dolgozunk. A legfontosabb, hogy reményt adjunk a lakosságnak” – mondta a kínai kutató-mentő csapat első különítményének vezetője. Thaiföld fővárosában, Bangkokban a mentőalakulatok hétfőn darukkal és mentőkutyákkal folytatták a kétségbeesett keresést 76 ember után, akiket egy összeomlott, építés alatt álló felhőkarcoló romjai temettek maguk alá. Csadcsart Szittipunt bangkoki kormányzó szerint a mentők nem adják fel a keresést, annak ellenére sem, hogy az általános gyakorlat szerint három nap áll rendelkezésre arra hogy túlélőket találjanak.
Az Amerikai Földtani Szolgálat előrejelző modellezése szerint Mianmar halálos áldozatainak száma meghaladhatja a tízezret, és a veszteségek túlléphetik az ország éves gazdasági teljesítményét. Évek óta ez a legtöbb halálos áldozattal járó természeti katasztrófa, amely Mianmart érte, az ENSZ szerint megrongálta a létfontosságú infrastruktúrát, köztük egy repülőteret, autópályákat és hidakat, ami lelassította a humanitárius műveleteket.
A nyugati multik a gázai vérfürdő legnagyobb haszonélvezői
Izrael Gázai övezet ellen indított véres büntetőhadjáratának eddig nagyjából 60 ezer palesztin áldozatáról tudunk, csaknem a fele nő és gyermek.…
Több mint a duplájára nőhetnek a magyar rezsiköltségek?
A kormány továbbra is küzdeni fog Volodimir Zelenszkij ukrán elnök terve ellen, amely súlyos veszélybe sodorná Magyarország energiabiztonságát és a…
Orbán: nem tábornokokra, hanem diplomatákra van szükség
Az Ukrajnai háborúnak nincs megoldása a harcmezőn, a megoldás kulcsa a tárgyalás, diplomaták kellenek, nem tábornokok – írta szerdán az…
Botrány: az Európai Bizottság durván leszámol a gazdáinkkal
Tönkretenné a gazdákat az a hátuk mögött Ukrajnával megkötött brüsszeli alku, amely tovább könnyítené az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát –…
Durván elszálltak a lakásárak Magyarországon
Gyorsult a lakóingatlanok drágulási üteme 2025 második negyedévében az év elejéhez képest – közölte a zenga.hu hirdetési portál.
Így dönti nyomorba családjainkat a brüsszeli liberális elit
Elszálló energiaárak, bezárt üzemek, elszegényedő háztartások – ha a brüsszeli, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságot a legnagyobb ellenségeink…
Az EU 1,5 milliárdot fizet, hogy „meztelen férfiak mutogassák magukat kisgyerekeknek”
Brüsszel az európai adófizetők pénzéből 1,5 milliárd eurót, azaz 600 milliárd forintot ad a hétvégi Pride-on látott genderérzékenyítéshez hasonló felvilágosító…
Brüsszel titkosszolgálati akciókra készül Magyarország ellen
Zelenszkij kormányváltást akar, Brüsszel titkosszolgálati akciókra készül Magyarország ellen – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a Facebook-oldalán.
A Tisza Párt sajnálja az ingyenes öntözővizet a magyar gazdáktól
Miközben a magyar kormány arról döntött, hogy a gazdák ingyenes öntözővízhez jussanak, a Tisza Párt ellene szavazott az Európai Parlamentben…
Ezekhez a gyógyszerekhez juthatunk hozzá olcsóbban
A telekommunikációs cégek és a biztosítók után a magyar gyógyszerszektor szereplői is önkéntesen korlátozzák az árakat 34 nagy forgalmú szabadáras,…
Egy ukrán férfi 261 okostelefonnal „menekült” Magyarországra
Csaknem 100 millió forint értékű mobiltelefont találtak a pénzügyőrök egy az M3-as autópályán ellenőrzött, 62 éves ukrán férfi autójában –…
Szijjártó: hagyják úgy élni a magyarokat, ahogyan akarnak!
A magyar embereknek igenis joguk van úgy gondolni, hogy a család apából, anyából és gyerekekből áll, ahol az anya nő,…