Trump 25%-os vámot jelentett be minden külföldről importált gépjármű után
Az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki minden külföldön gyártott importált gépjárműre április 2-ától – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.
Az elnök a fehér házi dolgozószóbájában írta alá az intézkedésről szóló rendeletet, ami autókra és teherautókra egyaránt vonatkozik. Elmondta, hogy a hatóságok egységesen április 3-án kezdik alkalmazni az új vámtételt, amit nem átmenetinek szán. Donald Trump hangsúlyozta, hogy az autóvám bevezetésének elsődleges célja, hogy az Egyesült Államokba vonzzák az autógyártókat, ami építőipari, majd később járműipari munkahelyeket jelent. Gyorsított engedélyezési eljárást ígért ugyanakkor azon külföldi vállalkozások számára, amelyek gyárépítésbe kezdenek az Egyesült Államokban. Azt is hozzátette, hogy a befolyó vámbevételt az amerikai államadósság mérséklésére és adócsökkentésre fordítják. A bejelentésen elhangzott, hogy a lépés az Egyesült Államok szövetségi államháztartásának számára évente 100 milliárd dollárt meghaladó vámbevételt jelenthet. Donald Trump egyben közölte, hogy a belföldön gyártott autó vásárlása után hitelkedvezményt terveznek az amerikaiak számára.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























