Brit külügyminiszter: az 1989 utáni liberális világrend „mára kimúlt, és el is temették”
David Lammy brit külügyminiszter szerint nincs visszaút az 1989 után kialakult világrendhez, az akkori liberális elképzelések összeomlottak.
Lammy a Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) csütörtök esti kereskedelempolitikai fórumán felszólalva úgy fogalmazott: a megengedő hozzáállás jellemezte globalizációt, amely 1989 és 2008 között domináns, uralkodó eszme volt a világban, „mára kimúlt, és el is temették”.
Ebben a környezetben olyan kapcsolatrendszerek kialakítására kell törekedni, amelyek a legnagyobb megtérülést ígérik a brit vállalati szektor számára – mondta a munkáspárti brit kormány külügyminisztere. Lammy kijelentette: London éppen ezért törekszik arra, hogy újjáalakítsa az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatait, és ennek jegyében rendezik meg májusban az első kétoldalú brit–EU csúcstalálkozót.
Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, miután a brit EU-tagságról az akkori konzervatív párti kormány által 2016-ban megtartott népszavazáson a résztvevők 51,89 százaléka a kilépésre voksolt. A jelenlegi munkáspárti kormány sem kívánja visszaléptetni Nagy-Britanniát az EU-ba, de Keir Starmer miniszterelnök többször is jelezte, hogy sokkal szorosabbra akarja vonni és új alapokra kívánja helyezni London és az unió kapcsolatait.
E törekvés egyik legutóbbi mozzanataként Starmer részt vett az Európai Unió múlt havi informális brüsszeli csúcsértekezletén. A brit EU-tagság öt évvel ezelőtti megszűnése (Brexit) óta először volt jelen brit kormányfő uniós csúcstalálkozón. Rachel Reeves brit pénzügyminiszter nem sokkal korábban az uniós pénzügyi vezetők csoportjának (Eurogroup) brüsszeli találkozóján vett részt.
David Lammy külügyminiszter a Brit Kereskedelmi Kamarák csütörtök esti rendezvényén kijelentette: London Kínával is gyakorlatias kapcsolatokat kíván kiépíteni, helyreállítva a Pekinggel folytatott gazdasági együttműködést és a globális kihívásokról szóló párbeszédet, úgy, hogy mindez ne károsítsa Nagy-Britannia nemzetbiztonságát. Lammy hangsúlyozta: minderre azért is szükség van, mert a világgazdaság irányítására kiépült multilaterális szabály- és intézményrendszert súlyos stresszhatások és fenyegetések érik, nincs napirenden újabb tárgyalási forduló a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) égisze alatt, és már nem létezik maradéktalanul működőképes rendszer a kereskedelmi viszályok kezelésére.
A Tisza ismét elárulta magát, Brüsszel bábja
A Tisza ismét „kegyetlenül elárulta magát”: a párt Brüsszel bábja, és most sem a magyar embereket, hanem Brüsszel háborús terveit…
A MÁV szerint így késnek a vonatok
A tavaly decemberi adatok nem csupán az előző havi, hanem az egy évvel korábbi mutatóknál is jobban alakultak: összességében az…
Brüsszel manipulálni akarja a magyar választásokat
Brüsszel visszatartja a Magyarországnak járó pénzeszközöket, hogy ezzel manipulálja a választók döntését, és elmozdítsa a hatalomból Orbán Viktor kabinetjét –…
Már a DK is a Tisza ellen kampányol?
A Demokratikus Koalíció (DK) országos plakátkampányt indított – jelentette be a pénteki online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az ellenzéki párt elnöke.
Nem fenyeget gázhiány Magyarországon
Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet – jelentette be Orbán Viktor…
Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok
Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek…
A nagykövetek nem avatkozhatnak be a választásunkba
A magyar kormány nem fogad el az európai uniós tagállamok magyarországi nagyköveteitől semmifajta bírálatot, kommentárt, okoskodást az áprilisi választások kapcsán…
A Tisza elküldheti a magyar fiatalokat Ukrajnába
Brüsszelpárti és ukránpárti politikai erőnek nevezte a Tisza Pártot és a DK-t a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt,…
Sokan feledkeznek meg az adóval kapcsolatos kedvezményekről
Több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni – közölte…
Tömeges migráció: ne akarjunk a németek sorsára jutni
Itt a legfrissebb eset: Németországban egy ulmi bevásárlóközpontban egy eritreai bevándorló megkéselt két fiatal alkalmazottat – közölte Menczer Tamás, a…
Tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei
Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák – adta hírül Nagy István agrárminiszter.
Közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS között
Közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról a Mol és a tulajdonos Gazpromnyefty, valamint a szerbiai…

























