LEGOLVASOTTABB











Meglepő fordulat: máris látszik a magyar árrésstop hatása?

Az árrésstop 30 termékkategória mintegy 1000 termékét érinti, a hétfő esti adatok alapján ezeknek az élelmiszereknek az ára átlagosan 16 százalékkal csökkent – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Húst vásárol egy vásárló a fővárosi Corvin Plazában található Príma üzletben 2025. március 17-én. Ezen a napon lépett életbe az árrésstop, amely harminc alapvetőélelmiszer-kategóriánál 10 százalékban szabályozza a kiskereskedelmi árrés mértékét. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
❚❚

A miniszter elmondta: a 16 százalékos átlagos csökkenés meghaladja a kormány várakozását, és mivel még vannak átárazások, az árcsökkenés még nagyobb is lehet. Az első tapasztalatok alapján sikeres a beavatkozás – jelentette ki. Az árakat a március 13-i adatokhoz hasonlítják. Legnagyobb mértékben, több mint 50 százalékkal egyes tejek, joghurtok, tejfölök, túrók és zsiradékok árai csökkentek – jelezte.

Kedden este tárgyal a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a beszállítókkal, akiket szintén arra kérnek, hogy önkéntesen vállalják áraik fixálását. Ha ezt nem teszik meg, akkor náluk is szabályozási eszközzel élnek – közölte Nagy Márton. Hozzátette: ha a beszállítók nem emelnek árat, akkor csak árcsökkenés lesz a következő időszakban.

A miniszter emlékeztetett, a kormány május végén dönt majd arról, hogy az árrésstop befejeződik, folytatódik, vagy akár tovább kell lépni, mert nagyobb árcsökkenést kell elérni. Az üzletek esetleges mennyiségi korlátozásai kapcsán Nagy Márton hangsúlyozta: ellátási zavar nem lehet, minden fogyasztó számára elérhetőek lesznek a termékek, nem kell megrohanni a boltokat, szükségtelen készleteket felhalmozni.

Küldj nekünk tippet




Brüsszel kedvencei: a liberális inkvizítorok

Brüsszel mindig is imádta a liberális inkvizítorokat, akik mostanában leginkább „oknyomozó újságíróknak” álcázzak magukat. A recept egyszerű: fogj egy hálózatot,…

16. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ódor Lajos szelektíven gyászol

Az európai parlamenti képviselő Ódor Lajos a hétvégén Pozsonyban járt, hogy megemlékezzen a Tepláreň (magyarul Fűtőmű) melegbárnál meggyilkolt két fiatal…

15. 10. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megúszhatja az örökbe fogadott migránslány az anyja kínzását

Új részletek kerültek napvilágra Iris Stalzer, a németországi Herdecke szociáldemokrata (SPD) polgármesterének ügyében, akit állítólag órákon át kínzott örökbefogadott, 17…

15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Novak: Oroszország kész növelni a gázszállítást Európába

Oroszország kész növelni a gázszállítást Európába, ha lesz rá igény – jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes szerdán Moszkvában, az…

15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Filmbe illő akciót hajtott végre egy román hacker a börtönből

Feltörte a romániai büntetés-végrehajtó intézetek igazgatóságának (ANP) adatbázisát egy börtönbüntetését töltő hacker, majd jogosulatlan hozzáférését arra használta, hogy csökkentse a…

15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Trump a legmagasabb kitüntetést adományozta Kirknek

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését adományozta posztumusz Charlie Kirknek, a közelmúltban politikai gyilkosság áldozatává vált…

15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szerdán befejeződik a nyugdíjasok utalványainak a kézbesítése

Október 15-én azaz szerdán befejeződik a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forintos élelmiszerutalványok kézbesítése – közölte Zsigó Róbert, a Kulturális és…

15. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

NATO-főtitkár: nem kell minden orosz repülőt rögtön lelőni

Mark Rutte NATO-főtitkár nem ért egyet azzal a vélekedéssel, mely szerint, ha egy orosz repülőgép, akár szándékosan, akár nem, belép…

15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A lengyelek csalódtak a globalista kormányukban

A lengyelek többsége az általuk vártnál rosszabbnak tartja a két évvel ezelőtt, 2023. október 15-én rendezett parlamenti választások nyomán alakult…

15. 10. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Gázában még kiújulhatnak a véres harcok

Az amerikai elnök, Donald Trump közlése szerint ha a Hamász nem teszi le a fegyvert, akkor erővel fogják erre kényszeríteni.…

15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A hollandok már torkig vannak a politikusaikkal

A holland választók közel fele (48 százalék) még nem döntötte el, hogy kire szavaz, vagy egyáltalán elmegy-e voksolni október 29-én,…

15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Donald Trump: Orbán Viktor egy nagyszerű vezető

Orbán Viktor egy nagyszerű vezető – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn az egyiptomi Sarm-es-Sejkben rendezett békekonferencián, ahol aláírták…

14. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ellenzéki oldalon „egy kész átverés show zajlik”

A magyar ellenzék politikai stratégiája nem változott az elmúlt években. A baloldali pártok „Brüsszel pozíciót tolják” és „egy kész átverés…

14. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Erőszakos hatalomátvételt terveztek Putyin ellen?

Erőszakos hatalomátvétel és terrorszervezet létrehozása vádjával az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) büntetőeljárást indított Mihail Hodorkovszkij, a Yukos olajtársaság volt…

14. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Aláírásgyűjtés Magyarország EU- és NATO-tagsága mellett

A Demokratikus Koalíció (DK) aláírásgyűjtést indít Magyarország EU- és NATO-tagsága mellett – jelentette be keddi, online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az…

14. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így ismerhetjük fel a veszélyes külföldi kémeket

Útmutatót adott ki a brit elhárítás (MI5) a külföldi kémkedéstől fenyegetett demokratikus intézményeknek és közéleti személyiségeknek arról, hogy miként ismerhető…

14. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

Jelentősen javult Budapest közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint…

14. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A migránsokat az Európai Unión kívül kell tartani

Magyarország álláspontja egyértelmű, a migránsokat az Európai Unión kívül kell tartani – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden…

14. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.