Katasztrófát hozna Magyarországra Ukrajna uniós tagsága
Kevesebb uniós támogatás, tönkretett mezőgazdaság, veszélyes ukrán élelmiszerek: Ukrajna felvétele az Európai Unió közösségébe számos negatív, katasztrofális következménnyel járna Magyarországra nézve – mondta Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője a hirado.hu-nak.
A szakértő szerint az Európai Unió (EU) eddig is nagymértékben támogatta Kijevet, és 135 milliárd eurót fordított az orosz–ukrán háború finanszírozására, amely összeg a hétéves uniós költségvetés 10 százalékának felel meg. Ukrajna teljes jogú tagállammá emelése minden szempontból szétfeszítené az EU jelenlegi kereteit – tette hozzá. „A források elosztása terén borulna minden, amit eddig ismertünk. Például Ukrajnán kívül megszűnnének a kohéziós források, hiszen az ukrán megyék annyira fejletlenek, hogy még Bulgária is az uniós átlag szintjére kerülne. Magyarország nettó befizetője lenne az uniós költségvetésnek” – értékelte a helyzetet az Alapjogokért Központ vezető elemzője. Dornfeld László kiemelte, az Európai Unió Tanácsának becslése szerint az ország évente 26 milliárd euró közvetlen támogatásra lenne jogosult, vagyis összesen 186 milliárd eurót kapna egy költségvetési időszakban, ami a teljes uniós költségvetés nagyjából 15 százaléka lenne.
Az európai uniós ügyekkel foglalkozó szakértő úgy látja, mezőgazdasági kérdésekben is komoly változásokat hozna egy lehetséges ukrán uniós csatlakozás, Ukrajna ugyanis nagyobb termőterülettel rendelkezik, mint Olaszország, és a földalapú támogatások mintegy felét egymaga kapná meg. Emlékeztetett, a magyar gazdák jelenleg is kevesebb pénzt kapnak, mint a nyugat-európaiak, ez a helyzet pedig még tovább romlana az ukránok belépésével, emellett olcsó és rossz minőségű termékek dömpingje szakadna rá az EU-s belső piacra, csődbe juttatva a helyi termelőket a legtöbb tagállamban.
A szakértő felhívta a figyelmet az élelmiszer-biztonsági kockázatokra is, értékelése szerint Ukrajna korántsem támaszt olyan szigorú előírásokat a mezőgazdasági termelők felé, mint az EU. Az országban a nyugatabbra már betiltott növényvédő szereket használhatják, amelyek csökkentik az előállítás költségeit, ezzel együtt viszont a termékek minősége is romlik – tette hozzá. „Ukrajnában többnyire amerikai cégek kezében vannak a termőföldek, akik az Egyesült Államokhoz hasonlóan ott is génmódosított terményeket (GMO) termesztenek. Magyarország tudatosan GMO-mentes, az ezzel kapcsolatos hazai politika hosszú évekre nyúlik vissza” – hangsúlyozta az Alapjogokért Központ vezető elemzője.
Dornfeld László úgy vélekedett, Magyarországra nézve katasztrofális következményekkel járna Ukrajna európai uniós tagsága, mégis az látható, hogy a brüsszeli elit nem tett le erről, mivel egy lehetséges békemegállapodás minden bizonnyal ki fogja zárni Ukrajna NATO-csatlakozását, így az ukrán EU-belépés egyfajta vigaszdíjként is szolgálhat. „Sokan azt gondolják Brüsszelben, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás kárpótolná az ukrán elitet, amely a nyugati ígéreteknek hitt, és 2022 tavaszán a háború folytatása mellett döntött a békekötés helyett” – nyilatkozta az elemző a hírportálnak.
Vérfürdőbe torkollott az ukránok kiűzése Oroszországból
Több mint 220 ukrán katona esett el vagy sebesült meg Kurszk megyében csak az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap…
Itt az Ukrajna EU-tagságáról szóló véleménynyilvánító szavazás részletei
Egy új eszköz a véleménynyilvánító szavazás Ukrajna EU-s tagságáról; a szavazólapot biztonsági papírra nyomtatják, ami megakadályozza, hogy visszaélés történhessen –…
Március 15.: Magyar Péter pártcsaládja akkor is sérteget, ha üdvözli a magyarokat
Csúnyán mellélőtt Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének a pártcsaládja: üzentek a magyaroknak, de azt sem tudják, hogy milyen ünnep…
Videó: Orbán szerint a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké
A magyar szabadság eszméje örökkévaló és időtlen – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján…
Március 15.: ez vár ránk a mai nemzeti ünnepünkön
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, szombat délelőtt Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos…
Újra lesz saját tengeri kikötője a magyaroknak?
Rövidesen megkezdi működését a trieszti kikötő magyar tulajdonú része, ami teljesen új lehetőségeket nyújt a hazai exportőr vállalatoknak a kivitelük…
Szijjártó: a háborúpárti liberális Brüsszel a 3. világháború kitörését kockáztatja
Az Európai Unió hamar elszigetelődhet a világpolitikában, ha a tagállami és brüsszeli liberális vezetők tovább akadályozzák az ukrajnai béketárgyalások sikerét…
Március 15.: ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel
Ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel, 1848-ban osztrák generálisok írták elő, hogyan kell élnünk, ma pedig…