Egyes üzletláncok a péksüteménnyel is „csalnak”, veszélyben a cukorbetegek
Újabb versenyfelügyeleti eljárásokat indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három élelmiszer-kiskereskedelmi láncnál is, a fogyasztói jelzések alapján megfogalmazott gyanú szerint a Spar, az ALDI és a Tesco vélhetően megtévesztő kereskedelemi kommunikációt folytat egyes „teljes kiőrlésűként” hirdetett termékeivel kapcsolatban – közölte a GVH.
Emlékeztetnek: február 12-én a Lidl 186 millió forintos bírságot kapott, mert a cég négy, „teljes kiőrlésűként” hirdetett termékével kapcsolatban megtévesztette a fogyasztókat. Magyarországon több mint egymillióan élnek cukorbetegséggel, számukra rendkívül lényeges, hogy milyen alapanyagokból készülő péksüteményeket fogyasztanak. A GVH az eljárás lezárását követően fogyasztói jelzések alapján panaszeljárások keretében vizsgálja további piaci szereplők „teljes kiőrlésű” termékekkel kapcsolatos tájékoztatási, illetve kereskedelmi gyakorlatát.
A panaszeljárások következményeként most három versenyfelügyeleti eljárást indított a GVH: a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-vel (Spar), az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt.-vel (Aldi) és a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.-vel (Tesco) szemben. A GVH mindhárom élelmiszer-kiskereskedelmi cég esetében észlelte, hogy egyes „teljes kiőrlésű” jelzővel forgalmazott, helyben sütött pékáruikkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációjukban, illetve önmagában ezen termékek elnevezésével valószínűsíthetően megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatnak. A gyanú szerint a cégek azt a téves benyomást keltik a fogyasztókban a termékek összetétele, mint lényeges jellemző tekintetében, hogy azok túlnyomó részben teljes kiőrlésű liszttel készültek – írták.
A versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárások lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.
Az ügy kapcsán a GVH arra hívja fel a vállalkozások figyelmét, hogy a kereskedelmi kommunikációjuk kialakítása során figyelmemmel kell lenniük arra, hogy a fogyasztók miként fogják értelmezni üzenetüket, és nem várhatják el a fogyasztóktól, hogy az állítások valóságtartalmának utánajárjanak – közölték.
Brüsszel egy véres háborúba vezetne minket
Európa egy olyan útra lépett, amelynek végén kizárólag a háború további kibontakozása állhat, és a felelősök ennek teljes mértékben tudatában…
Egyre többen támadnak rá a közösségi közlekedésben dolgozókra
Aggasztó mértéket öltött a közösségi közlekedésben dolgozók elleni erőszak 2025-ben – közölte a MÁV-csoport.
Orbán szerint Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége
Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök szombaton Budapesten, a Fidesz 31. kongresszusán.
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte…
Újabb merénylet az európai gazdák ellen
A brüsszeli Mercosur-megállapodás újabb merénylet az európai gazdák és agrárium ellen – írja Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.
Lesz elég üzemanyag a magyar töltőállomásokon
A rendkívüli hóhelyzet átmenetileg lassítja a Mol-csoport egyes vasúti teherszállítmányait, azonban Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított – közölte a Mol.
Olcsóbban tankoltunk, mint a szomszédos országokban élők
Decemberben is teljesült a kormány elvárása, a magyar családok kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők, mindkét üzemanyagtípus esetén…
Az energiacégek felkészültek a kemény fagyra
Az extrém hidegben, az extrém terhelés mellett a biztonság a legfontosabb – mondta el a vezetékek karbantartásáért felelős szakemberekkel végzett…
Ezen a napon ingyen látogathatjuk a múzeumokat
Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi…
BKV: több mint 2 millió forintot fizetett a tavalyi rekorder bliccelő
A budapesti közösségi közlekedést használók többsége szabályosan, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik, de 2025-ben a Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint…

























