Fontos figyelmeztetés a lakásbiztosítással rendelkezőknek
Elkezdődött a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) idei közérdekű és versenysemleges lakásbiztosítási kampánya – közölte az érdekképviselet csütörtökön.
A hagyományaihoz híven a Mabisz most is versenysemleges üzenetekben figyelmeztet minden ingatlantulajdonost, hogy rendelkezzen megfelelő tartalmú lakásbiztosítással, elkerülve az alulbiztosítottságot. A biztosításokat március 1. és március 31. között lehet felmondani, ezek egységesen április 30-ával szűnnek meg. A föl nem mondott lakásbiztosítások változatlan tartalommal folyamatosak maradnak. A szövetség szerint hasznos lehet a szerződések átdolgozása is, mert így biztosítható az értékállóság.
A biztosítási díj mellett érdemes a szerződésben vállalt kockázatokat is mérlegelni. Különösen azoknak ajánlott a felülvizsgálat, akik bővítették vagy korszerűsítették az ingatlanukat – tették hozzá. A 2025-ös lakásbiztosítási kampány a Mabisz közösségi felületein tekinthető meg. A tudnivalókkal a jogszabályi háttérrel együtt a honlapjukon is közzétették.
Hollandia most épp Szlovákiát perelné be
A holland parlament pár nappal ezelőtt úgy határozott, hogy az ország akár pert is indíthat Szlovákia ellen. Ezúttal a szlovák…
Így szúrná hátba gazdáinkat az Európai Bizottság
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) határozottan tiltakozik az EU Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi…
Magyarország harcolni fog Brüsszel legújabb ámokfutása ellen
Magyarország minden politikai és jogi eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza az orosz energiaimport betiltását célzó REPowerEU-javaslat elfogadását az Európai…
Alice Weidel: Németországban nem működik a demokrácia
A nemzet a 21. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – mondta Alice Weidel, az Alternatíva Németországért…
Megtorpant a bérleti díjak növekedése
A bérleti piac az elmúlt hónapokban látványosan átrendeződött, miközben a bérleti díjak növekedése megtorpant, különösen Budapesten – derült ki a…
Szerdán befejeződik a nyugdíjasok utalványainak a kézbesítése
Október 15-én azaz szerdán befejeződik a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forintos élelmiszerutalványok kézbesítése – közölte Zsigó Róbert, a Kulturális és…