Az európai liberális vezetők a mi pénzünkön folytatnák a vérontást
Az európai liberális politikusok egyértelműen azt akarják, hogy Ukrajna folytassa a háborút, s ebbe az irányba nyomják az ukrán elnököt is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Washingtonban.
Jövő hétfőn összeül az európai uniós külügyi tanács, és Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban kijelentette: „Európa háborúpárti politikusai rohannak előre, s próbálnak nehézséget okozni a béketeremtésben, folyamatosan olyan döntéseket kívánnak meghozatni villámgyorsan Brüsszelben, amelyek akadályozni tudják a béketeremtési folyamatot.” Szijjártó – az MTI híre szerint – bírálta az európai vezetés azon javaslatát, amelynek alapján egy nagyjából húszmilliárd euró értékű csomagot fogadnának el Ukrajna támogatására, hogy ezáltal az ország „el tudja kerülni azt, hogy bele kelljen majd mennie egy adott esetben számára nem túl előnyös megállapodásba, amelyet a béketárgyalások során lehet elérni”. „Mi ezt nem fogjuk elfogadni, azaz hétfőn ezt sem fogjuk támogatni (…) Nem fogunk hozzájárulni ahhoz, hogy az európai emberek pénzéből húszmilliárd eurót most még arra fizessenek, hogy Ukrajna folytassa a háborút” – figyelmeztetett.
A miniszter kifejtette, hogy Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével a békepárti tábor nagyot nyert, mivel ennek nyomán sikerült többségbe kerülni és átvenni a kezdeményezést a világpolitikában. „Ez azzal is jár azonban, hogy a háborúpártiak hangos jajveszékelésbe kezdtek, ki kellett jönniük újra a napra, s világosan állást kellett foglalniuk. Ma a kérdést úgy lehet feltenni, hogy vajon a háborúpártiak, akiket alapvetően liberális európai politikusok vezetnek, meg tudják-e akadályozni, hogy Donald Trump békét teremtsen Ukrajnában” – fogalmazott. „Mi azt szeretnénk, ha béke lenne, de jól látszik, hogy Európa háborúpárti politikusai még mindig nem adták fel, és megpróbálják megakadályozni Donald Trump béketervét” – tette hozzá. (MTI, MA)
Így akar Európa bevonulni Ukrajnába
Hivatalos formát ölt a majdani „ukrajnai rendezés” biztosítására készen álló országok koalíciója, és Párizsban külön központja létesül – egyebek közt…
Kétgyermekes apa volt a kényszersorozás következtében elhunyt magyar férfi
Negyvenöt éves kétgyermekes apa volt az a beregszászi magyar férfi, aki ukrán sorozótisztek bántalmazása után halt meg – hangzott el…
Ukrán toborzók vasdoronggal verték a magyar állampolgárt, aki később meghalt
Berendelték Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek úgy megvertek egy magyar férfit kényszersorozás közben Kárpátalján, hogy később belehalt sérüléseibe –…
Újra migránsok ezrei ostromolják a magyar határt
Afgánok, egyiptomiak, szudániak és fekete-afrikaiak tömegei ostromolják a magyar határt – közölte Bakondi György, a magyar miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön…
Nem csak a nyugdíjasoknak jár majd az élelmiszerutalvány
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák – közölte Kósa…
Orbán Viktor: Zelenszkij csak egy komédiás
Komédiásként jellemezte Volodmir Zelenszkij ukrán elnököt Orbán Viktor miniszterelnök a Patrióta Youtube-csatornán közzétett interjúban.
A háttérből az Európai Bizottság szervezte a budapesti LMBTQ-felvonulást
Az Európai Bizottság határozottan és büszkén kiáll az LMBTQ-közösség mellett, Magyarországon és az Európai Unió minden tagállamában – jelentette ki…
Orbán Viktor üzent Ursula von der Leyennek: „Ideje távozni!”
Csütörtökön eljön az igazság pillanata: az egyik oldalon a brüsszeli birodalmi elit, a másik oldalon a hazafiak és a józan…
Karácsony Gergely magyarellenes lobbiirodát üzemeltet Brüsszelben
Karácsony Gergely közvetlenül hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat – jelentette ki Deutsch Tamás,…
Zelenszkij és Weber parancsba adta a Tiszának Leyen megvédését
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke parancsba adta a Tisza Pártnak, hogy Ursula von der…
Tusványos: 40 helyszín, 500 program. Ránk számíthatsz!
„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a…
A Tisza Párt programját Brüsszelben írják?
Brüsszelben elkészült Magyar Péter programjának legújabb fejezete: a dokumentum a „jogállamisági ajánlások” címet viseli, de valójában nem más, mint egy…