LEGOLVASOTTABB











Brüsszel megadná a kegyelemdöfést a gazdáknak, drágulna az élelmiszer

Komoly károkat okozna Brüsszel a közös agrárpolitika (KAP) tervezett átalakításával, amit a fogyasztók is megéreznének – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) közös közleményben szerdán.

Az Európai Bizottság által felkért testület egyértelmű célként jelölte meg a húsfogyasztás csökkentését, adóval sújtanák az állattartó gazdákat (Fotó: SITA/Martin Havran)
❚❚

A közleményben felidézik, megkezdődött az uniós vita a közös agrárpolitika átalakításáról, amelynek első lépéseként „az Európai Bizottság egy német bölcsészprofesszort és testületét kérte fel az indító javaslatok megfogalmazására”. A testület – amelynek munkájába egyetlen gazdaszervezetet sem hívtak meg Kelet-Közép-Európából – lesújtó javaslatokat fogalmazott meg a 2027 utáni agrártámogatások átalakítására, többek között a területalapú támogatások megszüntetését és az európai állattenyésztés visszaszorítását – írták a közleményben. Emlékeztettek: az uniós javaslatokkal szemben a NAK és a Magosz aláírásgyűjtésbe kezdett, a petíciót már közel 250 ezren írtak alá.

A „Stratégiai Dialógus” elnevezést viselő uniós javaslatcsomag egyik leghangsúlyosabb pontja a területalapú támogatások kivezetése. Ezzel a gazdák jelentős versenyhátrányba kerülnének az EU-n kívüli szereplőkkel szemben – például Ukrajna, Brazília, Marokkó –, számuk drasztikus mértékben lecsökkenne. Egyes falvakból eltűnne a maradék vállalkozói réteg, a termőföldek használatát pedig a nagy gazdasági társaságok vennék át.

Kitértek arra, hogy a támogatások megszüntetésével rendkívüli módon emelkednének a termelési költségek, ami a fogyasztói árak emelkedésével járna, ezzel teret nyitna a jóval olcsóbb, de kétes minőségű és élelmiszer-biztonsági szempontból aggályos harmadik országokból származó élelmiszerek előtt.

A bizottság által felkért testület egyértelmű célként jelölte meg a húsfogyasztás csökkentését, adóval sújtanák az állattartó gazdákat. Az intézkedés – minden hazai kormányzati intézkedés és támogatás ellenére – nagyban lerontaná a magyar állattenyésztési ágazat kilátásait – fűzték hozzá.

A javaslat bővítené az Európai Bizottság beavatkozási lehetőségét a támogatási rendszerbe, szűkítve a tagállamok mozgásterét. A területalapú támogatási rendszer megszüntetésével pedig még a mostanihoz képest is drasztikusan megnőne a gazdákra nehezedő adminisztratív terhek súlya, hiszen kevesebb támogatásért jóval több bürokratikus előírást kellene teljesíteni – áll a közleményben.

A NAK és a Magosz álláspontja szerint a KAP jövőjének alakításakor kiemelt figyelmet kell szentelni az uniós piac védelmének, a harmadik országokból származó import ugyanis nem élvezhet előnyt az EU-ban megtermelt árukkal szemben. Az uniós döntéshozatal során a versenyképességi szempontokat és az élelmiszerellátás stratégiai szerepét kiemelten kell kezelni. Ennek érdekében a támogatási szabályokat nem túlbonyolítani, hanem egyszerűsíteni kellene, és csökkenteni a gazdákra háruló adminisztrációs terheket. A legfontosabb azonban, hogy az uniós döntéshozók ne ideológiai alapon, hanem szakmai szempontok alapján alakítsák az európai mezőgazdaság jövőjét – ismertették a közleményben.

Küldj nekünk tippet




A progresszívek elvárják tőled, hogy meghalj…

Ó, a progresszív világ csodái! Abortusz, eutanázia, kötelező mRNS-oltások – mindez természetesen a szabadság és a tolerancia jegyében. Ja, és…

22. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Oroszország, Kína és India véget vet az amerikai dominanciának

Oroszország, Kína és India arra törekednek, hogy nézeteltéréseiket félretéve együtt ellensúlyozhassák az Egyesült Államok hatalmát – hangzott el a Magyar…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A hibás döntések miatt a gyerekek a Covid legnagyobb áldozatai

A gyerekek nagyon nagy árat fizettek a koronavírus-járvány idején a társadalom többi tagjának megóvásáért – mondta Boris Johnson volt brit…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?

Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon,…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump két napon belül dönt a budapesti békecsúcsról

Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Huszonegy évet kapott a szlovák kormányfő merénylője

A szlovák kormányfő, Robert Fico elleni merénylet végrehajtója, Juraj Cintula különösen súlyos terrorcselekmény elkövetéséért bűnös, amiért kedden 21 év börtönbüntetésre…

21. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hollandia most épp Szlovákiát perelné be

A holland parlament pár nappal ezelőtt úgy határozott, hogy az ország akár pert is indíthat Szlovákia ellen. Ezúttal a szlovák…

21. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Diáktámogatásnak álcázzák az LMBTQ-témák népszerűsítését

Az Erasmus+ az uniós büdzsé „aprócska gyöngyszeme”, amelynek az eredeti célja, hogy pénzügyi támogatást nyújtson a főiskolai hallgatók és oktatók…

21. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Valaki már megint Trump „levadászására” készül

Az amerikai elnökök védelmét ellátó Titkos Szolgálat megerősítette Donald Trump védelmét, miután az elnöki repülőgép által használt floridai repülőtér közelében…

21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Brüsszel az ukrajnai háborús konfliktus elhúzásában érdekelt

Az Európai Unió jelenleg az ukrajnai háborús konfliktus elhúzásában érdekelt, minden politikai nyilatkozata, döntése, javaslata azt a célt szolgálja, hogy…

21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így szúrná hátba gazdáinkat az Európai Bizottság

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) határozottan tiltakozik az EU Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi…

21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország harcolni fog Brüsszel legújabb ámokfutása ellen

Magyarország minden politikai és jogi eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza az orosz energiaimport betiltását célzó REPowerEU-javaslat elfogadását az Európai…

21. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Alice Weidel: Németországban nem működik a demokrácia

A nemzet a 21. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – mondta Alice Weidel, az Alternatíva Németországért…

21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Egyre drágábban lehet elmenekülni Ukrajnából

Több mint 270 embert állítanak bíróság elé Kárpátalján, amiért közreműködtek több száz hadköteles férfi illegális határátlépésének megszervezésében és külföldre szöktetésében…

21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megtorpant a bérleti díjak növekedése

A bérleti piac az elmúlt hónapokban látványosan átrendeződött, miközben a bérleti díjak növekedése megtorpant, különösen Budapesten – derült ki a…

21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ódor Lajos szelektíven gyászol

Az európai parlamenti képviselő Ódor Lajos a hétvégén Pozsonyban járt, hogy megemlékezzen a Tepláreň (magyarul Fűtőmű) melegbárnál meggyilkolt két fiatal…

15. 10. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel kedvencei: a liberális inkvizítorok

Brüsszel mindig is imádta a liberális inkvizítorokat, akik mostanában leginkább „oknyomozó újságíróknak” álcázzak magukat. A recept egyszerű: fogj egy hálózatot,…

16. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megúszhatja az örökbe fogadott migránslány az anyja kínzását

Új részletek kerültek napvilágra Iris Stalzer, a németországi Herdecke szociáldemokrata (SPD) polgármesterének ügyében, akit állítólag órákon át kínzott örökbefogadott, 17…

15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.