Brüsszel liberális bábjai frontális támadást indítottak ellenünk
Brüsszel bábjai, a háborúpárti, globalista erők régiónk országaiban a nemzeti érdekekért kiálló, szuverenista kormányok bármi áron történő megdöntésén dolgoznak, amire a legkirívóbb példát Szlovákia és Szerbia szolgáltatja, de Magyarországra is fenik a fogukat. Ha sikerrel járnak, akkor a lengyelek sorsára juthatunk.
„Nem vagyunk vakok. Ami Szlovákiában, Szerbiában történik, nem magától történik, azt csinálják, azt gerjesztik. Anélkül, hogy beleavatkoznék bármelyik másik ország belügyeibe, én mindig ki fogok állni a régióban tapasztalt destabilizációs kísérletekkel szemben” – fogalmazott az MTI tudósítása szerint Orbán Viktor magyar kormányfő az Aleksandar Vučić szerb elnökkel folytatott megbeszélése után tartott hétfői sajtótájékoztatón. A szlovákiai és szerbiai kormányellenes tüntetésekre hivatkozva Orbán Viktor elmondta: „a destabilizáció mindenkinek rossz, mert ha nem az itt élő népek döntik el, mi legyen, nem az általuk megválasztott kormányok döntik el, mi legyen, hanem kívülről akarják megmondani, abból eddig mindig csak baj lett, ezért ki kell állni a szuverenitásunk mellett”.
Hogy mire számíthatnánk, ha a Brüsszel érdekeit teljes mértékben kiszolgáló liberális pártok sikerrel járnának? Erre manapság a legjobb példát Lengyelország szolgáltatja, ahol Brüsszel kitartottjai jutottak hatalomra. „Lengyelországban gőzerővel halad a jogállamiság felszámolása, a jelenlegi kormány politikai ellenfeleinek megfélemlítése, kiszorítása, megsemmisítése, mindez Brüsszel és az Európai Néppárt hangos támogatása mellett” – mondta Bóka János Magyarország európai uniós ügyekért felelős minisztere a Facebook-oldalán közzétett videóban. Bóka János szerint erről számoltak be neki Varsóban a Jog és Igazságosság (PiS), a jobboldali ellenzék képviselői.
A miniszter kiemelte: „úgy tűnik, Lengyelországban az a forgatókönyv valósul meg, amit Magyarországon is terveznek”. Brüsszel és az Európai Néppárt kiválasztanak valakit az ország élére, annak politikai ellenfeleit igyekeznek jogi, politikai és anyagi nyomásgyakorlással lehetetlen helyzetbe hozni – fűzte hozzá. „Majd, ha az illető, a kiválasztott hatalomra kerül, akkor cserébe a brüsszeli kívánságlista megvalósításáért és egy kis szuverenitásért szabad kezet kap a politikai ellenfelekkel való leszámolásra, és mellé egy szabad szemmel is látható összeget tartalmazó csekket” – fogalmazott a miniszter. Ez a forgatókönyv nemcsak Lengyelországban és Magyarországon, hanem bármely uniós tagállamban megvalósulhat, hacsak Brüsszelben végre változás nem következik be – hangsúlyozta Bóka János.
Hatalmas baleset: két gyorsvonat ütközött Rozsnyó közelében
A szlovákiai Rozsnyói járásban összeütközött két gyorsvonat. Halálos áldozatról egyelőre nem érkezett hír, a belügyminiszter szerint többtucatnyian sérültek meg.
Orbán szerint Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége
Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök szombaton Budapesten, a Fidesz 31. kongresszusán.
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte…
Újabb merénylet az európai gazdák ellen
A brüsszeli Mercosur-megállapodás újabb merénylet az európai gazdák és agrárium ellen – írja Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.
Lesz elég üzemanyag a magyar töltőállomásokon
A rendkívüli hóhelyzet átmenetileg lassítja a Mol-csoport egyes vasúti teherszállítmányait, azonban Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított – közölte a Mol.
Olcsóbban tankoltunk, mint a szomszédos országokban élők
Decemberben is teljesült a kormány elvárása, a magyar családok kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők, mindkét üzemanyagtípus esetén…
Az energiacégek felkészültek a kemény fagyra
Az extrém hidegben, az extrém terhelés mellett a biztonság a legfontosabb – mondta el a vezetékek karbantartásáért felelős szakemberekkel végzett…
Ezen a napon ingyen látogathatjuk a múzeumokat
Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi…
BKV: több mint 2 millió forintot fizetett a tavalyi rekorder bliccelő
A budapesti közösségi közlekedést használók többsége szabályosan, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik, de 2025-ben a Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint…
Trump szerint Orbán példaként szolgál az egész világnak
Az ön merész vezetése példaként szolgál az egész világ számára – írta Donald Trump amerikai elnök az Orbán Viktor miniszterelnöknek…
Otthon Start: megfizethető lakások tízezrei érkeznek
Az Otthon Starttal új, megfizethető lakások tízezrei érkeznek, ez pedig megtörte a lakásárakat is; Budapesten megindult a lakásárak csökkenése –…
























