Az Európai Tanács túlbuzgó elnöke olyasmibe üti az orrát, amihez semmi köze
Robert Fico szlovák kormányfő szerint az Európai Unió hivatalos vezetőinek semmi keresnivalójuk az Emmanuel Macron francia elnök által hétfőre összehívott párizsi találkozón. Fico nem érti, mit keresnek egy olyan összejövetelen, amelyen külföldi csapatok Ukrajnába telepítéséről tárgyalnak. „Ez egy olyan napirend, amelyhez az EU-nak semmi köze” – mondta a szlovák miniszterelnök.
A pozsonyi kormányhivatal közlése szerint Robert Fico ma telefonon beszélt António Costával, az Európai Tanács elnökével. Megkérdezte tőle, hogy az Európai Tanács elnökeként, vagyis az EU legfontosabb testületének a vezetőjeként, miért fogadta el a hét uniós tagállam és Nagy-Britannia párizsi találkozójára szóló meghívást, amelyen külföldi csapatok Ukrajnába küldéséről tárgyalnak. (Időközben egyébként kiderült, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is megérkezett Párizsba – szerk. megj.)
Az ügy háttere, hogy a müncheni biztonsági konferenciát követően Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hétfőn, vagyis ma rendkívüli csúcstalálkozót tart az európai vezetőknek az ukrajnai háborúval kapcsolatban, mivel szerinte Amerika és Oroszország kihagyják az Európai Uniót a béketárgyalásokból. A megbeszélésen hét ország képviselője vesz részt, Franciaország mellett Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Spanyolország, Lengyelország és a skandináv országok képviseletében Dánia.
Fico szerint azonban az EU-nak nincs joga döntést hozni külföldi csapatok részvételéről egy másik állam területén. „Ez csak az ENSZ illetékes szerveiben hozott döntés alapján lehetséges, vagy az Ukrajna és az egyes országok közötti kétoldalú megállapodások alapján, amelyek hajlandóak csapatokat küldeni a területére” – véli a szlovák miniszterelnök. Fico tiszteletben tartja az Ukrajnába csapatokat küldeni kész államok találkozóját. Véleménye szerint azonban ez egy olyan téma, amelyhez az EU-nak semmi köze, és szerinte az EU-nak nem kellene megszólalnia ez ügyben. Fico megismételte azt a korábbi álláspontját is, hogy soha nem járulna hozzá Ukrajna NATO-tagságához, és Szlovákia nem küld fegyveres erőket Ukrajna területére. Robert Fico régóta nyíltan ellenzi az ukrajnai háború folytatását. Világosan kommunikálta, hogy a Nyugat stratégiája, amely az ukrajnai háborút Oroszország meggyengítésére akarja felhasználni, kudarcot vallott, és a katonai konfliktus mindkét oldalán több százezer áldozatot követelt.
Vérfürdőbe torkollott az ukránok kiűzése Oroszországból
Több mint 220 ukrán katona esett el vagy sebesült meg Kurszk megyében csak az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap…
Itt az Ukrajna EU-tagságáról szóló véleménynyilvánító szavazás részletei
Egy új eszköz a véleménynyilvánító szavazás Ukrajna EU-s tagságáról; a szavazólapot biztonsági papírra nyomtatják, ami megakadályozza, hogy visszaélés történhessen –…
Március 15.: Magyar Péter pártcsaládja akkor is sérteget, ha üdvözli a magyarokat
Csúnyán mellélőtt Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének a pártcsaládja: üzentek a magyaroknak, de azt sem tudják, hogy milyen ünnep…
Videó: Orbán szerint a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké
A magyar szabadság eszméje örökkévaló és időtlen – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján…
Március 15.: ez vár ránk a mai nemzeti ünnepünkön
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, szombat délelőtt Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos…
Újra lesz saját tengeri kikötője a magyaroknak?
Rövidesen megkezdi működését a trieszti kikötő magyar tulajdonú része, ami teljesen új lehetőségeket nyújt a hazai exportőr vállalatoknak a kivitelük…
Szijjártó: a háborúpárti liberális Brüsszel a 3. világháború kitörését kockáztatja
Az Európai Unió hamar elszigetelődhet a világpolitikában, ha a tagállami és brüsszeli liberális vezetők tovább akadályozzák az ukrajnai béketárgyalások sikerét…
Március 15.: ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel
Ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel, 1848-ban osztrák generálisok írták elő, hogyan kell élnünk, ma pedig…