Ezt gondolja Szlovákia a romákról
Szlovákiában a lakosság 33%-a negatívan viszonyul a romákhoz, 61 százalékuk semleges állaspontot fogalmazott meg, és a megkérdezettek csupán 5 százaléka nyilatkozott pozitívan – derül ki a Focus ügynökség legfrissebb reprezentatív felméréséből.
A szerdán közzétett felmérés szerint a romákhoz való hozzáállás szempontjából az ország egyes régiói között látványos különbségek vannak. A legkritikusabban a jelentős roma kisebbséggel rendelkező Kassa megyében viszonyulnak hozzájuk, ahol a megkérdezettek 42 százaléka ismerte el, hogy a romákkal szemben negatív érzéseket táplál. Érdekes azonban, hogy csaknem ugyanekkora (38%) a romákhoz negatívan viszonyulók aránya Pozsony megyében is, miközben ebben a megyében a romák száma elenyésző, ráadásul ez az a megye, ahol a legtöbb szavazója van a liberális és progresszív pártoknak. Pozsony megyében így negatívabban viszonyulnak a romákhoz, mint a szintén nagy roma kisebbséggel rendelkező Eperjes megyében (36%). A romákkal szemben negatív érzéseket táplálók aránya egyébként Trencsén megyében a legalacsonyabb, csupán 18 százalék.
A romákkal szembeni negatív attitűdöket gyakrabban vallották a férfiak, mint a nők (a férfiak 36, a nők 29 százaléka). A fizikai munkát végzők is nagyobb valószínűséggel viszonyultak negatívan a romákhoz, mint a vezető pozíciókban dolgozók vagy a hivatalnokok (a fizikai munkát végzők 41 százaléka, míg a fehérgalléros dolgozók 23 százaléka). A megkérdezettek 34 százalékának vannak barátai a romák körében, míg a fennmaradó 66 százaléknak nincsenek. De még azok egy jelentős része is, akiknek vannak roma barátai, úgy nyilatkozott, hogy még soha nem járt roma háztartásban.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























