A testvérével is végezni akart az Ukrajnából hazatért magyar zsoldos
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványozott egy 30 éves magyar férfival szemben, aki Ukrajnában zsoldosnak állt, majd hazatérése után meg akarta ölni a testvérét.
A Fővárosi Főügyészség kedden kiadott közleményében azt írja, hogy a személyiségzavarokkal küzdő, azonban büntethető férfi 2023 tavaszán munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, korábbi megtakarításaiból élt. A férfi 2023 áprilisában Ukrajnába utazott, azzal a céllal, hogy önkéntesként az ukrán fegyveres erők kötelékébe lépjen és ott katonai szolgálatot teljesítsen. A vádlott ezt követően Európa és Dél-Amerika különböző államaiból érkezett társaival együtt kéthónapos katonai kiképzésen vett részt, majd Bahmut városa közelében, később Pokrovszknál katonáskodott zsoldért. Az ügyészség közlése szerint férfi a fronton közvetlen harcokba nem került, döntően őrszolgálatot és területvédelmi feladatokat látott el; 2024 márciusában parancsnoka közölte vele, hogy pszichés állapota miatt kivizsgáláson kell átesnie, aminek a magyar férfi nem volt hajlandó alávetni magát, ezért a hadsereg a szerződését felbontotta.
A férfi visszatért Magyarországra, a határrendészeti kirendeltség pedig feljelentette – tették hozzá. A vádlott indulatkezelési nehézségei itthon fokozódtak, egy alkalommal rokonainak – miután családi körben meglátta testvére fényképét – erőszakos stílusban, kiabálva kifejtette, hogy meg fogja ölni a testvérét. Hozzátartozói látták, hogy komoly a szándéka, ezért értesítették a rendőrséget. A Fővárosi Főügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő férfit tiltott toborzás bűntettével és emberölés bűntettének előkészületével vádolja.
A főügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság halmazati fegyházbüntetésre ítélje a vádlottat, és állapítsa meg, hogy abból nem bocsátható feltételes szabadságra, valamint rendelje el korábbi, felfüggesztett fogházbüntetéseinek végrehajtását – áll a közleményben.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























