Így nőnek a lakásárak Magyarországon
Több mint 9 százalékkal nőttek a magyarországi lakásárak januárban az egy évvel korábbihoz képest, ami gyorsabb drágulás, mint amire számítani lehetett – közölte az ingatlan.com.
Az ingatlanhirdetési portálon a kikerülő hirdetések számai alapján képzett lakásárindex azt mutatja: januárban az országos lakáspiacon 1,6 százalékkal emelkedtek az árak, ami a decemberi 0,8 százalékos drágulás duplája. A lakásárak emelkedése éves szinten 9,4 százalék volt januárban, a decemberi 7,8 százalék után. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján természetes az év elején a lakások átárazódása, ám az idén több ezer befektetési célú vásárló visszatérése extra keresletet és drágulást eredményezett, ami elsősorban a nagyvárosok lakáspiacain érvényesül – magyarázta a folyamatokat a közleményben Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője. A felmérés azt mutatta: a Debrecent is magában foglaló Észak-Alföld régióban 13, Budapesten pedig 12 százalékos volt az éves drágulás. Ezzel szemben a fővárosi agglomeráció legnagyobb részét nyújtó Pest vármegye csupán 5 százalékos éves áremelkedést produkált – írták.
Kiemelték: Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára február elején elérte az 1,17 millió forintot, miközben a kínálat legolcsóbb negyedét kitevő lakóingatlanok esetében 903 ezer forint volt ugyanez az érték. A befektetői aktivitás miatt a fővárosi árak tovább emelkedhetnek, és a saját célra vásárlók egy része inkább az agglomerációs övezetek felé indulhat el – tették hozzá.
A lakásárindex szerint a fővárosban a legdrágább városrész az V. kerület, ahol a használt lakások átlagos négyzetméterára megközelíti a 2 millió forintot. Ebben a kerületben az eladó lakások legolcsóbb negyedénél is 1,5 millió forint a lélektani árhatár négyzetméterenként. A széles kínálatot nyújtó kerületek közül a XIII.-ban az összes eladó használt lakás esetében 1,44 millió forint, A XI. kerületben 1,3 millió forint az átlagos négyzetméterár. A XV., XVII., XVIII., XX., XXI. és XXIII. kerületekben a választék legolcsóbb negyedét adó lakóingatlanoknál 700 ezer forint alatt maradt a négyzetméterár.
A vármegyeszékhelyek közül Debrecenben a használt lakások 882 ezer forintos átlagos négyzetméterárral szerepelnek a kínálatban, a legalacsonyabb áron elérhetőknél pedig 702 ezer forint a lélektani árhatár. Győrben az előbbiek 824 ezer forintos árával szemben az olcsóbb lakóingatlanokért legfeljebb 643 ezer forintot kérnek négyzetméterenként az eladók. Szegeden 792 ezer az átlag négyzetméterár, az olcsóbbak árszintje pedig 647 ezer forintnál alacsonyabban fekszik – közölték.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























