Orbán: az egész Soros-hálózatot fel kell számolni
Az egész Soros-hálózatot fel kell számolni, szankciókat kell életbe léptetni azokkal szemben, akik külföldről fogadnak el pénzt a magyar politika befolyásolására – jelentette ki a magyar miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
„Ki kell őket söpörni”, ennek véget kell vetni. „Az egész Soros-hálózatot fel kell számolni” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, ezt most kell megtenni, amikor az „amerikai elnök megindult”. Hangsúlyozta: az Amerikából érkező összes pénzt nyilvánosságra kell hozni, és szankciókat kell életbe léptetni azokkal szemben, akik azt fogadják.
„Nem lehet elfogadni külföldről érkező pénzt a magyar politika befolyásolása érdekében” – jelentette ki a kormányfő, hozzátéve, hogy ennek jogilag érvényt fognak szerezni, és akik ebben közreműködnek, azoknak jogi következményekkel kell szembenézniük a jövőben.
Azt mondta, most végre egy olyan időablak nyílik ki, amikor a szuverenitást legnagyobb értéknek elfogadó kormány van Amerikában és Magyarországon is. Ők most csinálják azt, amit mi itt már 15 éve építünk, most van az a pillanat, amikor ezekkel a nemzetközi hálózatokkal le kell számolni, ki kell őket söpörni, jogilag lehetetlenné kell tenni a létezésüket – közölte Orbán Viktor.
Orbán Viktor szerint három forrásból: a Soros-alapítványoktól, az amerikai kormányzattól és Brüsszeltől is kaptak pénzt magyarországi civil szervezetek, NGO-k azzal a céllal, hogy a baloldali témákat erőltessék, ezzel erősítsék az ellenzéki pártokat és buktassák meg a kormányt. Kitért arra is, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump úgy döntött, nyilvánosságra hozza, az amerikai kormányzati szervek kiknek és mennyi pénzt juttattak az elmúlt években. „Az történt, hogy a liberális globális elit az amerikai költségvetést és az amerikai kormányzatot arra használta, hogy az ő céljait, pénzügyi és ideológiai céljait az amerikaiakkal finanszíroztassa az egész világon. Ezt persze segélynek állították be, de valójában egy politikai befolyásolási eszközről van szó” – mondta a miniszterelnök. Ebből a pénzből végezték a „közösségromboló, migrációt támogató, családellenes, genderőrületeket finanszírozó” tevékenységeket az egész világon – fűzte hozzá.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























