Hatsávossá bővül az M1-es autópálya Győrig
Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése Budapest és Győr között 2025 augusztusában. A kormány által jóváhagyott, 800 milliárd forintos beruházás 100 év viszonylatában a legnagyobb autóút- és autópálya-építés lesz – jelentette be az építési és közlekedési miniszter, Lázár János csütörtökön esztergomi sajtótájékoztatóján.
Lázár János hozzátette, a teljes, 78 kilométeres szakasz 2029 elejéig készülhet el. Elsőként a Budapest és Bicske közötti 24 kilométeres szakasz készül el, mely rendkívül összetett, hiszen Budapest agglomerációját, elővárosi közlekedését is érinti. Lázár kiemelte, megépül az M100-as autópálya bekötését lehetővé tevő csomópont és a kormány előzetes versenytárgyalásra bocsátja az M1-est Esztergommal összekötő, 35 kilométeres szakasz megépítését. A beruházás költségét 500 milliárd forintra becsülik. A tervek szerint az M100-as kétsávos, leállósáv nélküli autóút lesz. A kivitelezést három szakaszra bontják: az első az M1-estől Zsámbékig tart, a második innen Kesztölcig, a harmadik tovább Esztergomig. A középső szakaszon három alagútra és számos völgy áthidalására lesz szükség. A három szakaszra együtt és külön-külön is lehet pályázni.
Lázár szerint jók az esélyei annak, hogy az M100-as építése két szakaszon már 2026 tavaszán elkezdődhet. A nyomvonal mentén 650 telek megvásárlásáról van szó, ebből 250 telket az állam már megvásárolt. Erre a kormány rendelkezik forrásokkal és a minisztériumnak is van pénze. Az idén 1,5–2 milliárd forintot költenek Zsámbék és a többi település térségében telekvásárlásra, így a közbeszerzések megjelenésére rendezettek lesznek a tulajdonviszonyok – ismertette a miniszter.
Szólt arról is, hogy az M100-as autópálya Esztergomtól északnyugatra egy új Duna-híd megépítésének szükségességét is magával hozza, a most működő komp vonalában. A közúti és vasúti híd helyének kijelölésére előzetes tanulmányterv készül.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























