Csehországban Babiš a magyarok szövetségese
Az Andrej Babiš vezette cseh ellenzéki ANO párt soha nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt, ahogyan a jelenlegi cseh kormány teszi, a patrióta erők ugyanis egyetértenek a szuverenitás védelmének fontosságában – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Prágában.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a cseh ANO párt vezetőivel, közöttük Andrej Babiš volt miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően, hogy egyetértettek a szuverenitás védelmének fontosságában, azt pedig sérelmezte, hogy Közép-Európában sokszor tapasztaltak külső beavatkozást a választásokba. „Ezek a külső beavatkozások pedig rendre a patrióta, nemzeti érdeket képviselő, konzervatív pártokkal és kormányzatokkal szemben történtek. A nemzetközi liberális mainstream, a Soros-birodalom számos közép-európai országban, többek között Csehországban és Magyarországon is beavatkozott a politikai folyamatokba, rendre a patrióta, konzervatív, nemzeti pártokkal és kormányokkal szemben” – mondta.
Arra is kitért, hogy Magyarország törvényt fogadott el a szuverenitása védelméről, s a külső beavatkozási kísérletek megakadályozása érdekében, emiatt pedig az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, és a folyamatban a jelenlegi cseh kormány a brüsszeli testület mellé állt a magyar kormánnyal szemben. „Andrej Babiš korábbi miniszterelnök, a legnagyobb ellenzéki párt vezetője ma arról biztosított engem, hogy egy ANO-kormány esetében elképzelhetetlen lenne az, hogy a cseh kormány a Magyarországot a szuverenitásvédelem miatt támadó Európai Bizottság mellé álljon” – közölte. „Ez jó hír, itt Csehországban a barátaink, szövetségeseink erősödnek, az ANO és annak vezetője, Andrej Babiš is egyre nagyobb társadalmi támogatottságnak örvendenek, ezért a szeptemberben sorra kerülő parlamenti választásokat mindenki nagy izgalommal várja” – tette hozzá.
Szijjártó Péter érintette azt is, hogy mind a két fél azon dolgozik az Európai Parlamentben, a Patrióták Európáért frakció tagjaként, hogy a kontinens visszanyerhesse a versenyképességét, s lezárulhasson a képmutató politikák ideje végre. „Együtt dolgozunk azért, hogy szuverenitásunkat mindenki tartsa tiszteletben. Együtt dolgozunk annak érdekében, hogy az illegális migrációt meg tudjuk állítani, illetve Brüsszel migrációpárti politikáját meg tudjuk változtatni” – sorolta. „Ennek a migráció elleni harcnak sajnos most is aktualitása van, hiszen Brüsszel rá akarja kényszeríteni a migránsokat és a migrációpárti politikát Európára. Mi pedig ennek ellenállunk, mi nemet mondunk a migrációra, és megvédjük a saját hazáinkat az illegális migrációtól és az illegális migránsoktól” – hangsúlyozta a miniszter.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























