Vasárnap startol a házasság hete
Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a házasság hetét Magyarországon a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával – közölték a szervezők a február 9. és 16. közötti rendezvénysorozatról.
Idén már több mint 60 településen majdnem 200 programmal várják a szervezők az érdeklődőket határon innen és túl. Az országos rendezvénysorozat eseményeinek fókuszába most a házastársak közötti kommunikáció került: miként alakítható ki az őszinte és bensőséges kommunikáció, hogy a különbségek, konfliktusok, félreértések megoldhatóvá váljanak, és a házasság fejlődő és kölcsönös elégedettséget nyújtó kapcsolat legyen. Magyarországon idén a hét mottója: „Beszélgessetek a házasságotokért!”
A házasság hete országos mozgalmon keresztül a szervezők arra szeretnék bátorítani a párokat, hogy vállaljanak aktív szerepet kapcsolataik megújításában és a kommunikáció elmélyítésében. Az előadások mellett idén Kapocs néven párkapcsolat-építő naplóval is készültek, amelyben az érdeklődők szakértői tanácsokat és beszélgetést segítő kérdéseket is kapnak huszonegy témában – olvasható a szervezők közleményében. A rendezvénysorozat folyamatosan frissülő eseménynaptára a www.hazassaghete.hu oldalon érhető el.
A Nagy-Britanniából indult és a már több mint húsz országban jelen lévő mozgalom a házasság, a család és a párkapcsolatok értékeire, valamint tudatos gondozására kívánja ráirányítani a figyelmet, segítséget nyújtva a házasságra készülőknek és a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek is.
Bal vagy jobb? Magyarország jövője a választóktól függ
A magyar gazdaság ismét válaszút előtt áll – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor egy pénteki vállalkozói fórumon. A magyar…
Átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére – figyelmeztet legújabb Facebook-bejegyzésében Maruzsa Zoltán, a belügyminisztérium köznevelési államtitkára.
A kormány kész mentőövet dobni Budapestnek
A kormány törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűléshez, ami azt a célt szolgálja, hogy Budapest fizetésképtelensége esetén is valamennyi fővárosi dolgozó…
A Tisza súlyos csapást mérne a magyar vállalkozókra
A Tisza kiszivárgott adóemelési tervei súlyos csapást mérnének a magyar vállalkozásokra és a gazdaság egészére – állítja Palóc André, a…
Nyakunkon a harmadik világháború?
Ha az EU tagállamai beszállnak a fegyveres konfliktusba Oroszországgal szemben, annak könnyen kalkulálhatóan világháború lesz a következménye – jelentette ki…
Ha győz a Tisza, el lehet felejteni a béremelést
Ha a Tisza programja életbe lép, a „minimálbér-emelést el lehet felejteni” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió műsorában…
Hétfőtől megvehetjük a jövő évi sztrádamatricát
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek…
Az ellenzéki irányítású Budapest a legkoszosabb nagyváros
Hat év Karácsonnyal: Budapest a legkoszosabb nagyváros a turisták értékelései alapján készült felmérés szerint – figyelmeztet Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP…
Így árulta el a magyarokat a gyurcsányi baloldal
Egy fájó emlék a nemzet testén 2004. december 5., amikor a baloldal rárontott a magyar nemzetre – figyelmeztet Zsigmond Barna…
Kormányváltás esetén a benzin ára is alaposan elszállhat
A magyar kormány megvédi a magyar családokat a magas energiaáraktól. Ezzel szemben Brüsszel továbbra is háborús logika mentén gondolkodik, ennek…
Magyarország beperli az Európai Bizottságot
Magyarország beperli az Európai Bizottságot, ha a magyar vétót kikerülve hoznak döntést az orosz gáz- és olajvásárlás elleni szankciók ügyében…
Hol adhatunk túl a leggyorsabban a lakásunkon?
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve…
Nacsa Lőrinc: fontos a külhoni magyar vállalkozások támogatása
A Kárpát-medencei magyar vállalkozói ökoszisztéma megerősítése és a külhoni magyar közösségek gazdasági önállóságának támogatása az elmúlt években Magyarország egyik fontos…
El kell zavarni a korrupt brüsszeli elitet
Európa komoly bajban van, de a bajok nem maguktól jönnek, hanem az a brüsszeli elit elhibázott politikájának a következménye –…
Drasztikus mértékben drágulhat az autózás, ha a Tisza nyer
A Tisza adótervezete drasztikusan megdrágítaná az autósok életét – közölte Steiner Attila energetikáért felelős államtitkár a legújabb Facebook-videójában csütörtökön.























