A grúz zsoldosvezér szájára vette Szlovákiát. Új információk!!!
Az Ukrajna oldalán harcoló Grúz Nemzeti Légió parancsnoka, Mamuka Mamulasvili az elmúlt napokban rendkívül aktív volt az online térben. A közösségi médiában kijelentette, hogy szereti a szlovákokat és „Szlovákia Európa”. Ezt már valahol hallottuk…
Olyan szlovákok is akadtak, akik lájkolták a zsoldosvezér bejegyzéseit, vagyis úgy tűnik, a médiának sikerült egy közönséges zsoldosból megteremtenie az „oroszellenes” hőst, ha nem rögtön egy megszentelt ikont…
A Szlovákiából időközben már kitiltott Mamuka Mamulasvili a Facebookon osztotta meg a Markíza televízió egyik videóját, amelyben a szerkesztők gúnyt űznek a szlovákiai helyzetből: alábecsülik a kormány puccsveszélyről szóló kijelentéseit, és teret adnak magának a grúz zsoldosnak is. Ez utóbbi azt állítja, hogy soha nem találkozott Robert Fico miniszterelnök politikai ellenfeleivel. Ennek azonban ellentmond, hogy a napokban megjelent fényképeken együtt látható a kormányellenes tüntetések egyik szervezőjével, Lucia Štasselovával (a Béke Ukrajnának civil szervezettől), valamint Martin Milan Šimečkával, a Denník N újságírójával, a Progresszív Szlovákia elnökének az apjával, és persze a Denník N egy másik munkatársával, Tomáš Forróval is. Ők mindannyian erősen az ellenzékhez húznak. És senki ne próbáljon meggyőzni minket arról, hogy nem állnak legalább futó kapcsolatban az ellenzéki politikusokkal – elvégre Šimečka fia a progresszívek elnöke, és az általuk szorgalmazott „előre hozott” parlamenti választások győzteseként látná magát a legszívesebben!
Mamulasvili nagyjából fél évvel ezelőtt járhatott nálunk, egy barátja esküvőjén. Szeretném azt hinni, hogy ma már olyan jó a helyzet, hogy az ember csak úgy „elszaladhat” az ukrán frontról egy esküvőre. Kikhez sikerült még benéznie útközben? Csak találgathatunk… Štasselová tagadja, hogy bárhol is találkozott volna Mamulasvilivel azon a könyvbemutatón kívül, ahol az említett közös fotójuk készült. Štasselová szerint ő azt sem tudja, miről vitatkozott vele. Ez valami vicc? Természetesen az Oroszországgal szembeni közös gyűlöletükről és az Ukrajna iránti szeretetükről.
Nem árt azonban ezzel kapcsolatban górcső alá venni a Soros-média által alkalmazott kettős mércét is. Ha az oroszok a fronton harc közben embert ölnek, akkor szerintük „gyilkolnak”, az orosz elnök, Vlagyimir Putyin pedig „tömeggyilkos”. Amikor a harcias grúzok önként csatlakoznak az ukrán erőkhöz, akkor ők a liberális média szerint „önkéntesek”, akik segítenek Ukrajnának megvédeni magát az orosz szeparatistákkal szemben. Nagyjából így készül a liberális média boszorkánykonyhályában a jók és a rosszak közötti harcról szóló mítosz.
Egyébként, senki sem találja helytelennek és etikátlannak, hogy Szlovákia egyik legnézettebb televíziós csatornája egy harminc különböző nemzetiségből álló, több mint 2 ezer tagú harci egységet népszerűsít? És még rövid klipeket is levetítenek a harctéri mozgásukról… Tiszta háborús propaganda élőben az esti híradóban. Őrület. És még ők állítják, hogy az oroszokat szállta meg a harci kedv.
Mamulasvili megosztotta a közösségi oldalán a szintén liberális Sme napilap árvai (!) fiókja által készített beszélgetést is. Ebben egy alsókubini lakos, bizonyos Tomáš Sklárčik bevallja, hogy többször is találkozott Mamulasvilivel. Még egy a grúz légió logójával ellátott kitűzőt is kapott tőle. „Ez olyan, mintha Brad Pitt adott volna egy autogramot” – büszkélkedik az árvai férfi. Vagyis a zsoldosvezér már olyan, mint egy filmsztár…
A cikk szerint egy másik árvai, Ondrej Bukna városi képviselő, ügyvéd és polgári aktivista is az ukránok oldalán állhat. Ő áll az „Árva a tisztességes Szlovákiáért” tiltakozó megmozdulások mögött is. Ezeket – ahogy ő mondja – még Ján Kuciak újságíró meggyilkolása után indította el. Szerinte senki sem fizet neki ezért a tevékenységért, és politikusok sem állnak a háttérben. Ez így rendben is lenne, de egyértelmű, hogy a tevékenységével kinek is az oldalán áll.
Sklárčik fotóarchívumában egyébként egy olyan kép is szerepel, amelyen egy fiatal nővel pózol, és a leghíresebb joghallgatóval, Marek Janigával (a Comenius Egyetem Jogi Karának hallgatójával, aki korábban súlyos verbális összetűzésbe került Robert Fico miniszterelnökkel – a szerk. megj.) – hát nem kicsi ez a világ? És még azt állítják, hogy senki sem ismer senkit!
Zárásként egy jó hír az ukrán frontról: úgy tűnik, legalább az internetelérésük jó, Mamulasvili ugyanis rendkívül aktív a közösségi oldalán.
A Trump okozta sokk miatt sokaknak csak nyávogásra futja
Donald Trump amerikai elnök beiktatásával új világpolitikai korszak köszöntött be, ebben a helyzetben a liberális fősodor képviselői nem tudják mi…
Brüsszelbe menekülnek a globalista, liberális, Soros-NGO-k
Miután Donald Trump amerikai elnök hatalmas csapást mért a tevékenységükre az Egyesült Államokban, a „globalista, liberális, Soros-NGO-hálózat” Brüsszelbe menekül –…
Brüsszel liberális bábjai frontális támadást indítottak ellenünk
Brüsszel bábjai, a háborúpárti, globalista erők régiónk országaiban a nemzeti érdekekért kiálló, szuverenista kormányok bármi áron történő megdöntésén dolgoznak, amire…
Ukrajna ne jöjjön se a NATO-ba, se az EU-ba!
Ukrajna jöjjön a NATO-ba? Ukrajna jöjjön az EU-ba? Ne jöjjön! – írta Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hétfőn a…