Ne támogassuk vakon a korrupt és pénznyelő Ukrajnát!
Ukrajna már a háborús konfliktus előtt a világ egyik legkorruptabb állama volt, és azóta valószínűleg csak tovább romlott a helyzet. Miért öntenénk továbbra is számolatlanul az eurómilliárdokat Európa korrupciós fekete lyukába?
Martin Halás, a szlovák kormány nonprofit szervezetekkel foglalkozó tanácsának a tagja felszólította Szlovákiát és az Európai Uniót (EU), hogy követelje meg az Ukrajnának nyújtott segélyek átláthatóságát. Ezzel Donald Trump amerikai elnök döntésére reagált, amely szerint az Egyesült Államok 90 napra befagyasztja a külföldi segélyek fizetését, és felülvizsgálja az Ukrajnába irányuló pénzmozgásokat. „Ha az amerikai elnök megkérdőjelezi, hogy az Ukrajna vagy a civil szervezetek támogatására szánt dollár- és eurómilliárdok valójában hová kerülnek, akkor az EU és Szlovákia miért bízzon vakon egy olyan rendszerben, amely korrupciós esetek tucatjait produkálta?” – teszi fel a kérdést Halás. Arra is emlékeztetett, hogy már a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) is felhívta a figyelmet az „Ukrajnából érkezők” támogatásával kapcsolatos csalásokra.
Halás szerint az Egyesült Államok az ukrajnai háború kezdete óta már nagyjából 175 milliárd dollárt biztosított Ukrajnának. A német IFW Kiel Intézet szerint pedig Szlovákia a háború kezdete óta 2024 októberéig több mint 3,5 milliárd euró értékű támogatást folyósított a háborúzó keleti szomszédjának. A párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tavaly őszi, ukrajnai korrupcióellenes reformokról szóló jelentése szerint ugyanakkor Ukrajnára a túlárazott közbeszerzések, a humanitárius segélyek hűtlen kezelése és az ellenőrizetlen katonai szállítások jellemzők. „Az orosz invázió 2022. februári kezdete óta az Európai Unió összesen mintegy 114 milliárd eurónyi támogatást nyújtott Ukrajnának. Az Európai Bizottság emellett egy új, 50 milliárd eurós segélycsomagot is jóváhagyott az ország számára. A kérdés az, hogy ennek a pénznek egy része nem kerül-e ismét a korrupt struktúrák kezébe” – figyelmeztet Halás. Szerinte Szlovákia és az EU nem bólogathat vakon és süketen az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij követeléseire, és nem küldhet további milliárdokat a korrupció kiszűrése nélkül.
Trump furfangos üzletet kötött Orbánnal
Az amerikai elnök, Donald Trump a múlt héten váratlanul nagyvonalú ajándékot adott Orbán Viktor magyar kormányfőnek. Engedélyezte számára, hogy Magyarország…
Veszélyben a Tisza Párt szimpatizánsai?
A magyar szuverenitás elleni legsúlyosabb támadás az elmúlt években, hogy a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer magyar ember adatait,…
Így pihen a magyar az év utolsó heteiben
Az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen, ebben a szálláskategóriában Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát,…
Moduláris atomerőművek: Magyarország lehet a modell
Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén – mondta Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth…
Brüsszel már nem zsarolhatja tovább Magyarországot
Az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem, azt is mondhatjuk, hogy ezzel a megállapodással olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk…
Orbán szerint a szankciók alóli mentességünk időhatár nélküli
Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök a Donald…
Amerikai üzemanyag a magyar atomerőműben
A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company, a megállapodás…
Magyarországnak is lehetnek HIMARS rakétái
HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf – erről maga a honvédelmi miniszter beszélt a…





















