Trump véget vet a progresszív gyermekkínzásnak
Donald Trump amerikai elnök rendeletet írt alá a 19 év alatti, gyermeknek minősülő fiatalok nemváltó beavatkozásainak a korlátozásáról.
A dokumentumból kiderül, hogy az intézkedés mind a gyógyszeres, így hormonkezelésekre, mind a sebészeti eljárásokra vonatkozik. „Ez alapján az Egyesült Államok politikája az lesz, hogy nem finanszíroz, szponzorál, népszerűsít, valamint nem segíti elő és támogat úgynevezett nemváltást gyerekek esetében, emellett minden törvényt szigorúan betartat, ami a romboló és életet befolyásoló eljárások tilalmáról, valamint korlátozásáról szól” – olvasható az MTI által szemlézett elnöki rendeletben.
A jogszabály szerint nemváltást célzó beavatkozás a jövőben nem kaphat támogatást szövetségi forrásból. Az MTI híre szerint az elnök egyben a teljes helyzet áttekintésére utasította az egészségügyi minisztériumot, 90 napos határidővel. A rendelet „A gyerekek védelme a kémiai és sebészeti csonkítástól” címet viseli, és azt is kifejti, hogy „a nemváltó beavatkozásnak alávetett kiszolgáltatott fiatalok” egész életükben magas gyógyszerkiadásokra kényszerülnek, valamint gyakorta élethosszig tartó egészségügyi komplikációk csapdájában találják magukat. (MTI, MA)
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…