Augusztus 20.: légi parádé a Duna felett
A Magyar Honvédség látványos képességbemutatókkal és eszközarzenállal várja az érdeklődőket augusztus 19-20-án a Városligetben, emellett augusztus 20-án 9 órától légi…
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is – aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón –…
Magyarország és Szerbia Brüsszel ostobaságának az áldozata
Magyarország és Szerbia egyaránt áldozata Brüsszel önkényének és ostobaságának, kárvallottja annak, amit ma uniós politika címén Brüsszel művel – figyelmeztet…
Egyre zsúfoltabb a balkáni migrációs útvonal
A balkáni migrációs útvonalon jelentős növekedés tapasztalható, augusztusban eddig több mint háromezer illegális bevándorló érkezett Görögországba Afrikából – mondta Bakondi…
Veszélyes francia sajtok a magyar üzletekben
Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi…
Háború, diktatúra és elszegényedés: ez ma Európa
Az Európai Unió „a szemünk láttára torzul el, vagyis a béke, a demokrácia és a jólét ígéretéből a háború, a…
Hőségriadó: kiadták a vörös kód figyelmeztetést
A rendkívüli hőség miatt péntek reggel 8 órától vasárnap 24 óráig az egész országra kiadták a vörös kód figyelmeztetést. Videó…
Semmilyen külföldi beavatkozásnak nincs helye Magyarországon
Teljesen mindegy, hogy melyik országból érkezik, Oroszországból, a tengerentúlról vagy bármely brüsszeli szürke irodából, semmilyen külföldi beavatkozásnak nincs helye Magyarországon…
Brüsszel a szlovák, a magyar és a szerb kormányt is megbuktatná
Szlovákia, Magyarország és Szerbia ellen, ahol nem a brüsszeli politikát kritikátlanul elfogadó kormányok működnek, nyílt kormánybuktatási törekvések zajlanak – figyelmeztetett…
Az ukránok miatt leállt a kőolajszállításunk. Mikor indul újra?
Ukrajna szerdán dróntámadást hajtott végre a Barátság kőolajvezeték egy fontos elosztóállomása ellen az oroszországi Brjanszk megyében, amely miatt Magyarország felé…
Brüsszel egy birodalmat épít, mi szabadságharcosok vagyunk
„Brüsszel egy Európai Egyesült Államokat akar építeni, egyfajta birodalmat. A törekvés egyes országoknak tetszik, másoknak nem. Magyarország a szuverenisták közé…
Orosz hírszerzés: Brüsszel hatalomváltást akar Magyarországon
Az Európai Bizottság hatalomváltást akar elérni Magyarországon – jelentette ki szerdán kiadott közleményében az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája.
Ukrajna fejezze be az energiaszállítási útvonalak támadását!
A magyar kormány határozottan felszólítja Ukrajnát, hogy ne veszélyeztesse hazánk energiaellátásának biztonságát, és vessen véget a Magyarországra vezető energiaszállítási útvonalak…
Rászoruló iskolásoknak gyűjtenek pénzt
Iskolakezdés együtt! címmel tizennegyedik alkalommal hirdetett országos pénzadománygyűjtést nehéz helyzetben lévő gyerekek beiskolázásának támogatására a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet.
A Tisza Gyurcsány pártjának a klónja
Nem lehet kizárni az együttműködést Gyurcsány Ferenc vagy volt feleségének pártja, a DK és a Tisza között, hiszen érdemi különbség…
Ennyiért bérelhetünk most lakást
A KSH-ingatlan.com lakbérindex júliusi adatai szerint a felsőoktatási ponthatárok kihirdetéséhez köthető főszezonhoz képest mérsékelt drágulás történt a bérleti piacon, országosan…
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…























