A chatbotok uralta antiszociális korszak küszöbén állunk
A közösségi média korszaka a végéhez közeledik, és a helyébe lépő új világ még az előbbinél is riasztóbb lesz. A mesterséges „társalgás” korába sodródunk: egy olyan világba, ahol a kapcsolatok illúzióját gépek biztosítják, miközben a valódi emberi közösségek teljesen eltűnhetnek.
A Facebook egykor társadalmi szolgáltatásként mutatta be önmagát, amely összeköti az embereket. A Mark Zuckerberg vezette cég ma már Meta néven működik, milliárdok életébe férkőzve be, de a „mélyebb emberi kapcsolat” ígérete még soha nem volt ilyen távol a valóságtól. Zuckerberg azonban most új reményt ajánl – chatbotok formájában. Virtuális terapeutákat, „barátnőket”, állandóan jelen lévő videós beszélgetőtársakat, mesterséges mosollyal, betanult empátiával. Így ahelyett, hogy az emberek egymással törődnének, még mélyebbre süllyedünk a mesterséges társalgás mocsarába.
A gond nem csupán az, hogy ezek a botok érzéketlenek. Hanem az, hogy kifejezetten úgy tervezik őket, hogy hízelegjenek, soha ne vitatkozzanak, soha ne fáradjanak el. Így folyamatosan egy torzított tükörben látjuk majd magunkat, ahol soha nem kell szembenézni a valódi énünkkel – figyelmeztet Damon Beres, a The Atlantic magazin technológiai rovatát felügyelő vezető szerkesztője. Szerinte a konfliktus, a feszültség, a másik valódi igényei – mindaz, ami az emberi kapcsolatokat értékessé és nehézzé teszi – eltűnik. A chatbotokkal folytatott beszélgetés végső soron nem más, mint egy párbeszéd önmagunkkal. A manipuláció új mélységeit pedig a „társ chatbotok” hozzák el, amelyek játékos pontrendszerrel és szexualizált avatárokkal csábítanak a képernyő elé. Mintha a technológiai óriások már nem is titkolnák: nem az emberi közösséget akarják építeni, csak a figyelmünket akarják kisajátítani. A generatív AI cégek több száz milliárd dollárnyi befektetéssel a hátuk mögött nem a társadalmi jót keresik, hanem a visszatérő felhasználót. A logika ismerős a közösségi média korszakából: bármi áron növelni az adott szolgáltatásban eltöltött időt, hogy még több pénzt keressenek rajtunk.
A mesterséges társalgás korában a technológia újra és újra azt ígéri, hogy majd pótolja a valóságot. De valójában csak még nagyobb magányhoz és elszigeteltséghez vezet. Ha nem vigyázunk, az emberi hang helyét a kellemesen simulékony gépi hang veszi át. És mire észbe kapunk, elfelejtjük, hogyan is kell beszélgetni egy valódi emberrel, így egyre többször választjuk majd inkább a robotokat, akik szép lassan teljesen átveszik az uralmat az életünk felett. És ez már nem egy jövőbeni fenyegetés, hanem a sötét valóság.
A chatbotok uralta antiszociális korszak küszöbén állunk
A közösségi média korszaka a végéhez közeledik, és a helyébe lépő új világ még az előbbinél is riasztóbb lesz. A…
Veszélyben a Tisza Párt szimpatizánsai?
A magyar szuverenitás elleni legsúlyosabb támadás az elmúlt években, hogy a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer magyar ember adatait,…
Így pihen a magyar az év utolsó heteiben
Az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen, ebben a szálláskategóriában Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát,…
Moduláris atomerőművek: Magyarország lehet a modell
Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén – mondta Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth…
Brüsszel már nem zsarolhatja tovább Magyarországot
Az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem, azt is mondhatjuk, hogy ezzel a megállapodással olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk…
Orbán szerint a szankciók alóli mentességünk időhatár nélküli
Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök a Donald…
Amerikai üzemanyag a magyar atomerőműben
A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company, a megállapodás…
Magyarországnak is lehetnek HIMARS rakétái
HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf – erről maga a honvédelmi miniszter beszélt a…
Orbán: Magyarország teljes mentességet kap a szankciókra
A rezsicsökkentést sikerült megvédeni, a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében Magyarország teljes mentességet kap az orosz energiahordozókra kivetett…
Nem elég a régió biztonságos olajellátásához az Adria
Az Adria-vezeték kapacitása kapcsán megjelent sajtóhírek következtetései nem tükrözik a Mol álláspontját. Továbbra is kitartunk amellett, hogy a régió biztonságos…




















