A biztonsági garanciákról tárgyalt Kijev, Washington és Európa
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter telefonbeszélgetést folytatott amerikai hivatali partnerével, Marco Rubióval és több európai kollégájával, amelynek során elmagyarázta Ukrajna álláspontját a biztonsági garanciákkal és a béke felé vezető további lépésekkel kapcsolatban. Ezt az ukrán tárcavezető kedden közölte az X közösségi oldalon.
Szibiha szavai szerint a beszélgetés az országok vezetőinek korábbi kapcsolataira, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök washingtoni látogatására, valamint a nemzetbiztonsági tanácsadók munkájára épült. „Megerősítettem Ukrajna álláspontját, amely szerint a biztonsági garanciáknak konkrétaknak, jogilag kötelező erejűeknek és hatékonyaknak kell lenniük. Ezenfelül átfogóknak is kell lenniük, beleértve a katonai, diplomáciai, jogi és egyéb szinteket. Mindannyian osztjuk azt a meggyőződést, hogy az ukrán hadsereg bármilyen ilyen garancia alapvető eleme, ezért annak maximális megerősítése elsődleges feladatunk. Megerősítettem, hogy Ukrajna kész a következő lépésekre a béke felé vezető úton. Készek vagyunk vezetői szintű találkozókra bármilyen formátumban és helyszínen. Készek vagyunk véget vetni a gyilkosságoknak, és esélyt adni a diplomáciának” – hangsúlyozta bejegyzésében az ukrán miniszter.
Hozzátette: „Moszkvának tudnia kell, hogy nem húzhatja az időt örökké. Ha Oroszország továbbra is elutasítja a béke felé tett jelentős, konstruktív lépéseket, akkor következményekkel kell szembenéznie, azaz a szankciók komoly szigorításával és Ukrajna képességeinek megerősítésével”.
A Tisza ismét elárulta magát, Brüsszel bábja
A Tisza ismét „kegyetlenül elárulta magát”: a párt Brüsszel bábja, és most sem a magyar embereket, hanem Brüsszel háborús terveit…
A MÁV szerint így késnek a vonatok
A tavaly decemberi adatok nem csupán az előző havi, hanem az egy évvel korábbi mutatóknál is jobban alakultak: összességében az…
Brüsszel manipulálni akarja a magyar választásokat
Brüsszel visszatartja a Magyarországnak járó pénzeszközöket, hogy ezzel manipulálja a választók döntését, és elmozdítsa a hatalomból Orbán Viktor kabinetjét –…
Már a DK is a Tisza ellen kampányol?
A Demokratikus Koalíció (DK) országos plakátkampányt indított – jelentette be a pénteki online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az ellenzéki párt elnöke.
Nem fenyeget gázhiány Magyarországon
Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet – jelentette be Orbán Viktor…
Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok
Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek…
A nagykövetek nem avatkozhatnak be a választásunkba
A magyar kormány nem fogad el az európai uniós tagállamok magyarországi nagyköveteitől semmifajta bírálatot, kommentárt, okoskodást az áprilisi választások kapcsán…
A Tisza elküldheti a magyar fiatalokat Ukrajnába
Brüsszelpárti és ukránpárti politikai erőnek nevezte a Tisza Pártot és a DK-t a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt,…
Sokan feledkeznek meg az adóval kapcsolatos kedvezményekről
Több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni – közölte…
Tömeges migráció: ne akarjunk a németek sorsára jutni
Itt a legfrissebb eset: Németországban egy ulmi bevásárlóközpontban egy eritreai bevándorló megkéselt két fiatal alkalmazottat – közölte Menczer Tamás, a…
Tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei
Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák – adta hírül Nagy István agrárminiszter.
Közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS között
Közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról a Mol és a tulajdonos Gazpromnyefty, valamint a szerbiai…

























