Ezek a tények, amelyeket például a brit BBC is megerősített: vasárnap Izrael lövedéket lőtt ki a gázai al-Sifa kórház mellett felállított újságírói sátorra. Az al-Dzsazíra katari hírtelevízió szerint a támadásban négy újságírója halt meg, a másik két áldozat pedig szabadúszó újságíró volt. Egyikük a helyi nézők számára jól ismert al-Dzsazíra-tudósító, a 28 éves Anasz al-Sarif, aki a konfliktus kezdete óta gyakorlatilag folyamatosan tudósított a harci övezetből.

Veszélyes hivatás

A statisztikák szerint eddig 270 médiamunkás vesztette életét a konfliktus során. Néhányan talán cinikusan megjegyzik: „minek mentek oda?” A haditudósító munkája azonban, bár rendkívül kockázatos, társadalmilag nélkülözhetetlen feladat, sőt küldetés. A világnak tudnia kell a rémtettekről, amelyek olyan helyeken történnek, ahová egyébként nem látnánk el. Hogy ne folytatódhassanak, és ne ismétlődhessenek meg. Gázában most mégis megismétlődik az a népirtás, amelyről a múlt században a világ megesküdött, hogy soha többé nem fog megtörténni.

Ez gyilkosság

Térjünk vissza a vasárnapi merénylethez. A célzás egyszerű okból történt: az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szerint a meggyilkolt újságíró, Sarif egy „terrorszervezet” – a Hamász – sejtjének vezetője volt. Ezt Sarif, a munkaadója, és újságírói jogvédő szervezetek is tagadták. Tel-Aviv azonban úgy ítélte meg, hogy Sarifnak kapcsolatai voltak a Hamász tagjaival – ami azon a területen a tudósítói munka része. És mi a helyzet a sátor többi áldozatával? Őket is a feltételezett terroristák listájára írják? Az IDF erről eddig nem nyilatkozott… A Nemzetközi Újságíróvédő Bizottság azzal vádolja Netanjahu rezsimét, hogy „a hírhozókat öli meg”. A bizottság regionális igazgatója, Sarah Qudah kijelentette: „Kiirtották az egész hírszolgálati stábot. Ez gyilkosság. Egyszerűen így van.”

Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy a regisztrált újságíróknak jogukban áll munkájuk viszonylag biztonságos elvégzése. Mégis – és ez ma is világszerte történik – gyakran kell szembenézniük cenzúrával, megtorlással, néha fizikai bántalmazással vagy akár közvetlen halállal. Ahogy az aktuális esetben Sariffal és kollégáival is történt.

Háborús bűncselekmény

Sarif már jó ideje úgy nyilatkozott, hogy Izrael csak azért vádolja őt a Hamásszal való együttműködéssel, hogy lejárassa. Az általa rendszeresen közölt riportok a gázai borzalmas helyzetről ugyanis rontották a kék-fehér izraeli zászló imázsát a világban. Így nem véletlenül sejtette, hogy az életére törnek.

A nemzetközi jog szerint a megjelölt újságírók elleni támadás háborús bűncselekmény. Ráadásul az IDF számára ez mára szokásos gyakorlattá vált. Qudah elmagyarázza, hogy ehhez hozzájárul a belföldi cenzúra és a sajtócenzúra: „Ez egy rendszeres kísérlet Izrael tetteinek eltussolására.” Hozzáteszi: „Ha meg merték ölni a kiemelkedő újságírót, akkor bárkit megölhetnek…”

A Bizottság vezetője, Jodie Ginsberg a médiának nyilatkozva kijelentette, hogy Sarif meggyilkolására nincs mentség. A nemzetközi jog világosan kimondja: katonai műveletek célpontja csak aktívan harcoló személy lehet. Tehát még ha Sarif médiatámogatást is nyújtott volna a Hamásznak, akkor sem lett volna jogos célpont – csak akkor, ha fegyverrel a kezében harcolt volna. Az IDF azonban eddig még releváns bizonyítékot sem szolgáltatott arra, hogy az újságíró egyáltalán együttműködött volna a Hamásszal – zárta Ginsberg.

Libsik, hol vagytok?

Ezúton szeretném a szerkesztőségünk nevében kifejezni szolidaritásunkat újságíró kollégáinkkal (és munkatársaikkal) a sokat próbált Palesztinában, és csatlakozom a felhívásokhoz, hogy nemzetközi médiaszervezeteket engedjenek be az érintett területekre. Kollégák a liberális lapoktól, ti is csatlakoztok? Vagy a szolidaritásotok csak a kék-sárga zászlóra vonatkozik?