Szkíta hatalomátvétel Magyarországon?
Alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntette miatt emeltek vádat kilenc ember ellen, akik a magyar államigazgatás felszámolását és egy szkíta állam létrehozását tűzték ki célul – közölte csütörtökön a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője, Jánky Judit.
Egy 55 éves, zalai férfi által alapított mozgalom végső célja egy szkíta állam létrehozása volt. Társa, egy 48 éves, nagykőrösi férfi a közösségi médiában olyan összeesküvés-elméletet hirdetett, amelynek hívei szerint Magyarország egy cég, az alaptörvény, a magyar törvények, a kormány, a hatóságok nem léteznek, így azok joghatóságát, kötelező érvényét magukra nézve nem ismerik el. A férfi „hatósági eljárásokkal szemben mentességet kínáló igazolványokat” állított ki, így került kapcsolatba a többi vádlottal, majd a zalai férfivel, aki 2023. április 3-án igazolványkészítés ürügyén megkereste, majd ismertette a szkíta állam, a leendő szkíta nemzetőrség létrehozására irányuló szándékát.
Harmadik társuk egy 90 éves, váci férfi az általa vezetett mozgalom keretében a trianoni békeszerződés felülvizsgálatával Nagy-Magyarország és a korábbi Horthy-rendszerhez hasonló, király nélküli királyság államforma visszaállítása érdekében tevékenykedett. Saját kormányzóvá választásával és eskütételével a célja a királyválasztás elérése volt.
A mozgalom tagjai videót is készítettek, amelyben a zalai férfi bejelentette, hogy megalakult a Szkíta Nemzetségek Önkormányzata után önvédelmi céllal a Szkíta Honvéd Nemzetőrség budapesti egysége is. A férfi számos olyan elektronikus levelet küldött rendőrkapitányságoknak, ügyészségeknek, önkormányzatoknak, valamint hírközlő szerveknek, amelyekben előrevetíti szabad katonai csapatok bevonulását, különböző személyek letartóztatását.
A vádlottak több gyűlést is tartottak, ahol állandó téma volt a királyság visszaállítása, a szkíta állam létrehozása, az emberek beszervezésének módja. Államtagadó nézeteiknek és az alkotmányos rend megváltoztatásának erőszakkal, fenyegetéssel kívántak érvényt szerezni, tőlük éles lőfegyvereket is lefoglaltak a nyomozás során.
Augusztus 1-jétől Ján Štovka a Kisebbségi Kulturális Alap új igazgatója
Martina Šimkovičová kulturális miniszter (SNS-jelölt) pénteken kinevezte a Kisebbségi Kulturális Alap igazgatójává Ján Štovkát – adta hírül Petra Bačinská, a…
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
Forma-1-es Magyar Nagydíj: rendőrségi figyelmeztetés a szurkolóknak
Az e hétvégén megtartott Forma-1-es Magyar Nagydíjon 1500 rendőr teljesít szolgálatot és több mint 200 kamera figyeli a helyszíneket a…
Von der Leyen megaláztatás és nevetség tárgya lett a világban
Az Egyesült Államok és az EU közti vámmegállapodás „egy rémes gazdasági megállapodás, egy gazdasági öngól” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök…
Európa ma teljesen magára maradt, és ennek mi isszuk meg a levét
Jelenleg Brüsszel a legelszigeteltebb erőközpont a világon. Konfliktusban van a világ három másik nagy erőközpontjával, Amerikával, Kínával és Oroszországgal, és…
Magyar vadászgépek az orosz határnál
A balti országok számíthatnak a magyar légierőre – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a litvániai Siauliai melletti légibázison csütörtökön,…
A nyugdíjasok élelmiszer-utalványait október 15-ig kézbesíti a posta
A Magyar Posta közölte, hogy az élelmiszer-utalványt szeptember 1. és október 15. között kézbesíti az irányítószámok emelkedő sorrendjében a több…
Idén is megrendezik az Ősök Napját Bugacon
Idén is megrendezik az Ősök Napját Bugacon, augusztus 8. és 10. között lovasíjász bemutatók, hagyományőrző sportok és tárlatok is várják…
Itt az Európai Bizottság civil szervezetekkel kötött szerződéslistája
A Fidesz brüsszeli delegációja és a Patrióta képviselőcsoport nyilvánosságra hozta azoknak a szerződéseknek a listáját, amelyeket az Európai Bizottság kötött…
Mégsem kell gázt, olajat és fegyvereket vásárolnunk Amerikától?
Európa érdekeivel ellentétesnek, Európa és Magyarország számára hátrányosnak értékelte az Európai Unió és az Egyesült Államok között létrejött vámmegállapodást a…
Szkíta hatalomátvétel Magyarországon?
Alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntette miatt emeltek vádat kilenc ember ellen, akik a magyar államigazgatás felszámolását és egy…