Szlovákiában már a rendőrség vizsgálja a brit választási befolyásolást
Szlovákiában már a rendőrség is vizsgálja a legutóbbi, 2023-as parlamenti választásokkal kapcsolatos külföldi, egész pontosan brit beavatkozást, amely az elmúlt napokban hatalmas botránnyá duzzadt.
A rendőrség a közösségi oldalán közölte, hogy a vizsgálatot a médiában megjelent információk alapján indították el. Az ügyben a rendőrség szorosan együttműködik több állami szervvel, köztük a hírszerző szolgálatokkal.
Robert Fico szlovák kormányfő a keddi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a brit külügyminisztérium még 2020-ban tízmillió font értékű megállapodást kötött a Zinc nevű ügynökséggel, amely influenszerek és aktivisták felkutatásával foglalkozott azzal a céllal, hogy befolyásolják a közép- és kelet-európai történéseket. Fico szerint ez a befolyásolás a 2023. szeptemberi szlovák parlamenti választásokat is érintette. A szlovák kormányfő szerint a brit forrásokkal a jelenleg legnagyobb ellenzéki párt, az ultraliberális Progresszív Szlovákia hatalomra jutását szerették volna elérni. A szlovák külügyminisztérium emiatt már bekérette Nigel Bakert, az Egyesült Királyság Szlovákiába akkreditált nagykövetét. A konzultációra a minisztérium szerint „egy szuverén állam belügyeibe való beavatkozás” miatt került sor.
Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny
Az elmúlt évek geopolitikai és energiapiaci fordulatai látványosan kettészakították a közép-európai gázpiacot. Míg az orosz gáztranzit ukrajnai leállításának Szlovákia az…
Orbán szerint Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége
Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök szombaton Budapesten, a Fidesz 31. kongresszusán.
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte…
Újabb merénylet az európai gazdák ellen
A brüsszeli Mercosur-megállapodás újabb merénylet az európai gazdák és agrárium ellen – írja Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.
Lesz elég üzemanyag a magyar töltőállomásokon
A rendkívüli hóhelyzet átmenetileg lassítja a Mol-csoport egyes vasúti teherszállítmányait, azonban Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított – közölte a Mol.
Olcsóbban tankoltunk, mint a szomszédos országokban élők
Decemberben is teljesült a kormány elvárása, a magyar családok kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők, mindkét üzemanyagtípus esetén…
Az energiacégek felkészültek a kemény fagyra
Az extrém hidegben, az extrém terhelés mellett a biztonság a legfontosabb – mondta el a vezetékek karbantartásáért felelős szakemberekkel végzett…
Ezen a napon ingyen látogathatjuk a múzeumokat
Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi…
BKV: több mint 2 millió forintot fizetett a tavalyi rekorder bliccelő
A budapesti közösségi közlekedést használók többsége szabályosan, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik, de 2025-ben a Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint…
Trump szerint Orbán példaként szolgál az egész világnak
Az ön merész vezetése példaként szolgál az egész világ számára – írta Donald Trump amerikai elnök az Orbán Viktor miniszterelnöknek…
Otthon Start: megfizethető lakások tízezrei érkeznek
Az Otthon Starttal új, megfizethető lakások tízezrei érkeznek, ez pedig megtörte a lakásárakat is; Budapesten megindult a lakásárak csökkenése –…
























