LEGOLVASOTTABB


Már Szlovákiában is Maroš Šefčovič távozását sürgetik a botrányos vámok miatt

Maroš Šefčovičnak, az Európai Bizottság kereskedelmi ügyekért felelős tagjának távoznia kell a posztjáról az Egyesült Államokkal megkötött katasztrofális vámszerződés miatt – jelentette be kedden a legkisebb szlovák kormánypárt, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS).

Maroš Šefčovič szlovák uniós biztos és Robert Fico szlovák kormányfő között egyelőre szent a béke, Fico koalíciós partnere azonban már kiebrudalná Šefčovičot az Európai Bizottságból (Fotó: SITA)
❚❚

A Szlovák Nemzeti Párt azt tervezi, hogy felkéri Robert Fico (Smer) kormányfőt, szólítsa fel Maroš Šefčovič szlovák uniós biztost, hogy mondjon le tisztségéről. Šefčovičot a szlovák kormány jelölte, és a nemzetiek most azt kérik a kormányfőtől, vizsgálja felül, mennyiben képviseli még Šefčovič Szlovákia érdekeit. „Bár Šefčovič nem képviselheti kifejezetten csak Szlovákia érdekeit, azonban ismételten kudarcot vallott” – tolmácsolta az SNS álláspontját Zuzana Škopcová, a pártelnök, Andrej Danko irodavezetője.

A nemzetiek Šefčovičot és Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét az Európai Unió és az Európai Bizottság leggyengébb láncszemeinek tartják. „Az Európai Bizottság gyengesége a Donald Trumppal folytatott legutóbbi tárgyalások során is megmutatkozott, ahol ráadásul túllépték a hatásköreiket” – jelentette ki Škopcová.

Az ügy háttere, hogy Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke és Donald Trump amerikai elnök vasárnap este Skóciában megegyeztek abban, hogy az Egyesült Államok általános, 15 százalékos vámot vet ki az EU-s árukra. Az EU emellett beleegyezett abba, hogy 750 milliárd dollár értékben vásárol energiaforrásokat Amerikától, mellette pedig a tervezetthez képest 600 milliárd dollárral emeli az amerikai befektetései mértékét, ami főként újabb amerikai fegyverek vásárlását jelenti. Az SNS mindezek fényében elképzelhetetlennek tartja, hogy Šefčovič továbbra is az Európai Bizottság tagja maradjon.

Küldj nekünk tippet




Menczer Tamás: Ursula, te tetted ezt! Brüsszelt el kell foglalnunk!

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szakadékba vitte az európai gazdaságot – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerdán…

30. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump a „baráti” Indiát is a földbe döngölné

Az Egyesült Államok 25 százalékos vámot és egyes oroszországi importtételek miatt büntetővámot vet ki az Indiából importált árukra augusztus 1-jétől…

30. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kétes eredetű gyógyszerekkel árasztották el Európát

Súlyos betegeknek járó, államilag támogatott és térítésmentes drága gyógyszerekkel üzérkedő, orvosokat és gyógyszerészeket is magába foglaló szervezett bűnözői csoport tagjaira…

30. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Milliárdos adósságokba verjük magunkat a fegyverkezés miatt

Az Európai Bizottság üdvözölte annak a 18 uniós tagállamnak – köztük Magyarországnak és Szlovákiának – a jelentkezését, amelyek legalább 127…

30. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Idén többet netezhetünk a külföldi nyaralásunkon

Többet netezhetünk külföldön; a három legnagyobb szolgáltató megemelte díjcsomagjai roamingadatkeretét és változtatott az előfizetéses csomagjainak összetételén is – közölte a…

30. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Magyar Péterrel a bukott SZDSZ-es világ térne vissza!

Magyar Péterrel a volt SZDSZ-es világ térne vissza a Fidesz frakcióvezetője szerint. Kocsis Máté a Harcosok órája című online műsor…

30. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nincs megállás: évente egymillió illegális bevándorló érkezik Európába

Aki azt gondolná, hogy a migrációs válságnak már rég búcsút intettünk, az hatalmas tévedésében van. „2010 óta az illegális migráció…

30. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán szövetségese lehet a cseh választások győztese

Három hónappal a csehországi képviselőházi választások előtt a pártok és mozgalmak népszerűségi listáját az Orbán Viktor magyar kormányfő szövetségesének számító…

30. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fidesz: Brüsszel hozza nyilvánosságra a EU-USA vámpaktum titkos záradékát!

A brüsszeli bürokrácia és az Egyesült Államok között létrejött vámpaktum eleve katasztrofális Európa számára, ennél is botrányosabb azonban, hogy tartalmaz…

30. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Brüsszel háborúra készül az oroszokkal, és erre készíti fel az utakat és a vasutakat

Európa útjai és vasútjai alkalmatlanok egy Oroszországgal vívott háborúra – figyelmeztet az EU közlekedési biztosa. Brüsszel 17 milliárd eurót kíván…

30. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Belga parlamenti képviselőnőt akart elrabolni az iráni Forradalmi Gárda

Darya Safai belga parlamenti képviselő és nőjogi aktivista azzal vádolta kedden Irán egyik legfontosabb és legbefolyásosabb katonai szervezetét, a Forradalmi…

29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A globalista cseh kormánynak is főhet a feje az amerikai vámok miatt

Az Európai Unió és az Egyesült Államok megállapodása, amelynek része a 15 százalékos amerikai vám, az idén 0,2, a jövő…

29. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor miniszterelnök Alice Weidellel tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök kedden hivatalában fogadta Alice Weidelt, az Alternatíva Németországért (AfD) párt társelnökét – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki…

29. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Von der Leyen Európa szégyene, kétszer mosták fel vele a padlót egy héten belül

Az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel egy héten belül a világpolitika két fontos szereplője – az Egyesült Államok…

29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Már Szlovákiában is Maroš Šefčovič távozását sürgetik a botrányos vámok miatt

Maroš Šefčovičnak, az Európai Bizottság kereskedelmi ügyekért felelős tagjának távoznia kell a posztjáról az Egyesült Államokkal megkötött katasztrofális vámszerződés miatt…

29. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Botrány a köbön: London Szlovákia ellen is információs háborút folytat

Nagyjából egy héttel azután, hogy lapunkban a magyar Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentésére hivatkozva jeleztük: a brit kormány közel 10 millió fontból…

29. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így segíti ki Szlovákia önzetlenül az őt eláruló Zelenszkijt

Míg a Volodimir Zelenszkij vezette Ukrajna az idei év elején teljesen elzárta a Szlovákiába irányuló orosz gázszállítást, Szlovákia továbbra is…

29. 07. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fontos hír a magyar nyugdíjasoknak!

A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).

29. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.