Március 15.: ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel
Ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel, 1848-ban osztrák generálisok írták elő, hogyan kell élnünk, ma pedig brüsszeli bürokraták akarják megmondani, hogyan gondolkodjunk – jelentette ki Mohácsy István, a Fidelitas elnöke az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett budapesti megemlékezésen.
Mohácsy István úgy fogalmazott: miközben március 15. arról szól, hogy a magyar ember nem tűri a bilincset, nem hajol meg a hatalmaskodók előtt, és amikor kell, fegyvert ragad a szabadságáért, akkor is voltak olyanok, akik inkább behódoltak az idegen hatalomnak. Amikor a magyarok fegyvert ragadtak a szabadságért, jöttek a császári katonák, és mögöttük ott álltak az árulók is, akik idegen érdekeket szolgálva elárulták a hazát – hangoztatta. A politikus az 1848-as eseményekkel párhuzamot vonva azt mondta: akkor Haynau bérencei voltak az árulók, ma pedig Magyar Péter és szövetségesei azok, akik idegen érdekeket szolgálnak. Ők azok, akik a nemzet ellen dolgoznak, akik Brüsszelben panaszkodnak Magyarországra, akik elárulják a magyarokat, mert nekik az a fontos, hogy a birodalom kegyeit elnyerjék – vélekedett. A Fidelitas elnöke a Tisza Párt vezetője „legaktuálisabb árulásának” nevezte, hogy ő az egyik szerzője annak a brüsszeli határozatnak, amely alapján további fegyvereket küldenének Ukrajnába.
Magyar Péter nem a békéért küzd, hanem a háborús gépezetet szolgálja ki – mondta Mohácsy István, hozzáfűzve, hogy a kormánypártok a béke oldalán állnak, Magyar Péter pedig ezzel szemben „brüsszeli gazdája”, Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője parancsára háborúba sodorná Magyarországot. Hangsúlyozta: „mi nem engedjük, hogy Brüsszel dirigáljon nekünk, mi vagyunk azok, akik nemet mondunk Brüsszel zsarnokságára, akik kiállnak a magyar érdekekért és akik nem hagyják, hogy a globalisták kiszolgáltatott gyarmattá tegyék ezt az országot”. Úgy folytatta, nem borulnak térdre semmilyen külföldi hatalom előtt és a „magyar függetlenség utolsó védőbástyáján” állnak.
A kormánypárti politikus közölte: nem számít arra, hogy ez a harc könnyű lesz, mert az ellenség nem adja fel, és „ahogy a Habsburgok katonái jöttek eltiporni a magyar forradalmat, úgy ma Brüsszel és itthoni kiszolgálóik minden eszközzel támadják Magyarországot”. Mohácsy István ezt a harcot a mai nemzedék szabadságharcának nevezve kiemelte: „ahogy elődeink kivívták a maguk győzelmét, úgy mi is meg fogjuk vívni a sajátunkat, nem fogják elvenni a függetlenségünket, és nem fogják térdre kényszeríteni Magyarországot”.
Szijjártó: Amerika nem mondott le a budapesti békecsúcsról
Az Egyesült Államok nem mondott le a Budapestre tervezett békecsúcsról Oroszországgal, egyedül az időzítés kérdéses, viszont az előkészítés az álhírekkel…
Békemenet: Brüsszel akar dönteni a jövőnkről
Azért van szükség a Békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon; a mostani a legelsőhöz lesz hasonló, hiszen…
Egyre több a migráns a magyar határnál
A múlt évi adatokhoz képest növekedés tapasztalható az illegális bevándorlók számában a magyar határon – mondta a déli határhelyzetre irányuló…
Így vernek át minket a cégek a garanciaidővel
Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását…
Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?
Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon,…
Így szúrná hátba gazdáinkat az Európai Bizottság
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) határozottan tiltakozik az EU Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi…