A britek az afrikai gyerekektől elvett segélyekből kezdenek el vadul fegyverkezni
Lemondott pénteken a londoni külügyminisztérium nemzetközi fejlesztési ügyekért felelős eddigi államtitkára, tiltakozásul amiatt, hogy a brit kormány a külföldi segélyek összegének csökkentésével kívánja finanszírozni a katonai kiadások emelését.
Anneliese Dodds a brit miniszterelnöknek, Keir Starmernek küldött levelében úgy fogalmazott: ő is tudja, hogy növelni kell a védelmi ráfordításokat. A távozó államtitkár leszögezi: készen állt volna az együttműködésre a katonai kiadások növelése érdekében, még annak tudatában is, hogy ennek egy részét a nemzetközi fejlesztési segélyekből kell majd finanszírozni. Ehelyett az a döntés született, hogy a védelmi költségvetés bővítését a kormány teljes egészében a külföldi segélyezésre szánt keret csökkentéséből finanszírozza. Anneliese Dodds szerint ez azt jelenti, hogy Nagy-Britannia valószínűleg teljesen kivonul számos afrikai és karibi ország segélyezéséből.
A nemzetközi segélyezésért felelős külügyi államtitkár lemondásának közvetlen előzményeként Starmer a hét elején bejelentette, hogy Nagy-Britannia védelmi kiadásai 2027-re elérik a hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékát. Ez azt jelenti, hogy a brit kormány 2027-től a jelenlegi éves kiadásoknál 13,4 milliárd fonttal (6500 milliárd forinttal) többet fordít a védelmi költségvetésre. A brit miniszterelnök szerint a hidegháború óta nem volt példa Nagy-Britannia védelmi célú kiadásainak ilyen mértékű tartós növelésére.
Anneliese Dodds személyében az eddigi legmagasabb beosztású kabinettag távozik a tavaly júliusi parlamenti választások után megalakult munkáspárti brit kormányból szakpolitikai nézeteltérések miatt. (MTI, MA)
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…