Milyen, külföldről pénzelt NGO-kal van kapcsolata a fővárosi önkormányzatnak?
A budapestieknek és a magyar embereknek joguk van tudni arról, ha valaki külföldről, pénzért egy bizonyos álláspontot, egy bizonyos érdeket akar képviseltetni – mondta a Fidesz budapesti elnöke, a kormánypártok fővárosi frakcióvezetője kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta, egy előterjesztéssel arra tesznek kísérletet a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, hogy lássák, a fővárosnak mely szervezetekkel van ilyen kapcsolata. „Főszabály szerint azt szeretnénk, hogy a főpolgármester úr tárja fel, hogy a fővárosi önkormányzatnak milyen ilyen, ebben a politikai korrupciós hálózatban részt vevő szervezetekkel, civilekkel, NGO-kal van kapcsolata” – fogalmazott. Példaként említette a Transparency Internationalt, „ami rajta van az USAID fizetési listán”. Ez az a szervezet, amely a Lánchíd felújítása kapcsán a „hídpénzbotrány” ellenére azt állapította meg, hogy rendben voltak a dolgok – mondta.
Másik példaként a főváros drogstratégiáját hozta fel, amelynek elkészítésében „szintén olyanok vettek részt, akik egyébként ehhez a politikai korrupciós hálózathoz tartoznak”, és amely szerinte egy drogpárti stratégia. A frakcióvezető azt mondta: ha előterjesztésüket a közgyűlés nem fogadja el, akkor reményei szerint az Egyesült Államokból kapnak egy listát arról, hogy a főváros kikkel, milyen szervezetekkel működött együtt. Szerinte korrektebb és célravezetőbb lenne, ha a főpolgármester feltárná, melyek azok a szervezetek – fűzte hozzá.
Szentkirályi Alexandra beszélt arról is, hogy a Tisza Párt Bódis Krisztinát javasolja a Fővárosi Szociális Közalapítvány kuratóriumának élére, aki „genderlobbista párti” és migrációpárti. Megfogalmazása szerint a közalapítvány „egy olyan pénzosztó hely, ahol már az elmúlt években is nagyon problémás kifizetések történtek, többek között olyan szervezeteknek, amelyek például az USAID-listán szerepelnek”. „Amikor arról beszélünk, hogy Brüsszel bizonyos kívánalmakat, sőt elvárásokat fogalmaz meg a támogatásért cserébe, akkor erről beszélünk” – közölte.
Szentkirályi Alexandra a Kossuth rádió Jó reggel, Magyarország! című műsorában arra is kitért, hogy a főpolgármester két hónapra szabadságra menne. „Biztosan sokan vannak, akik szívesen elmennének két hónapra szabadságra, csak az a helyzet, hogy ők a legtöbb esetben nem vezetnek egy fővárost”; különösen úgy, hogy közel fél év alatt odáig sem sikerült eljutni, hogy egy helyettest meg lehessen választani – mondta.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























