LEGOLVASOTTABB











Így igázta le az egész világot a liberálisok uralta Amerika

Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) bizonyíthatóan jelen van a világ összes konfliktuszónájában, komoly szerepe volt egyebek mellett az „Arab Tavasz” és az ukrajnai puccs, az „Euromajdan” tüntetéssorozat előkészítésében és végrehajtásában is – állítja a magyar Szuverenitásvédelmi Hivatal a szerdán közzétett gyorsjelentésében.

Jön még dér az amerikai demokratákra az amerikai adófizetők pénzén világszerte elkövetett gazságaik miatt – képünkön a washingtoni Capitolium, az Egyesült Államok Kongresszusa, a szövetségi kormányzat törvényhozó ágának a székhelye. (Fotó: SITA/AP/Jacquelyn Martin)
❚❚

Az elmúlt hetekben az Egyesült Államokban a figyelem középpontjába kerülő USAID az amerikai nemzetbiztonsági hálózat részeként jött létre, feladata a fedett és nyílt nyomásgyakorlás világszerte. Ehhez a nyomásgyakorláshoz az egyes országok civil, gazdasági, politikai és médiaszektoraira rátelepült globális hálózatot használja eszközként – tette hozzá a Szuverenitásvédelmi Hivatal. A gyorsjelentés kiemeli, hogy az átláthatatlan struktúrában működő ügynökség úgy vált fokozatosan a Demokrata Párt és a hozzá kötődő gazdasági érdekkörök hatalmi törekvéseinek képviselőjévé, hogy közben végrehajtóból politikai döntéshozóvá lépett elő.

Milliárdos pénzszórás

A szövetségi állam „foglyul ejtésében” szintlépés volt, amikor a szervezet utolsó vezetője, Samantha Power bekerült Joe Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsába is. A USAID egyre növekvő befolyását mutatja az évről évre jelentősen gyarapodó költségvetése: 2023-ban már 52 milliárd dollárból gazdálkodhattak, ami négy európai uniós ország GDP-jét előzi meg, dolgozóinak létszáma pedig egy kisebb magyar településével vetekszik. Samantha Power a USAID volt vezetője korábban úgy fogalmazott, hogy „a USAID Amerika szuperhatalmává vált” és „a nemzetbiztonság szempontjából” katasztrófának nevezte a USAID forrásainak felfüggesztéséről szóló elnöki határozatot.

Magyar szál

A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint Magyarországra ezekből a pénzekből 2020 és 2024 között több mint 20 millió dollár jutott, vagyis mintegy 8 milliárd forintot osztottak szét az amerikai befolyásszerző hálózat magyarországi szervezetei között, ugyanakkor a Magyarországra érkező, nyomásgyakorlásra szánt valódi összeg – a közvetett támogatásokat is figyelembe véve – ennek a többszöröse lehet. Ezek a magyarországi nyomásgyakorló szervezetek olyan progresszív ideológiavezérelt politikai célok képviseletére kaptak pénzt, mint az illegális bevándorlás támogatása, az LMBTQ-propaganda terjesztése és nyílt társadalom eszméjének megvalósítása – fogalmaztak.

A Magyarországon működő politikai nyomásgyakorló szervezetek a USAID-del, vagy a hálózat helyi forráselosztó központjával kötött támogatási szerződésükben nem vállalják fel valós céljaikat, tevékenységüket ehelyett a társadalom számára elfogadhatónak tűnő közügyek mögé rejtik, amelyek nem köthetők a külföldi finanszírozók közvetlen érdekeihez. Ezek a szervezetek a USAID-pénzek mellett például a Ford és a Rockefeller Alapítvány, és különösen a Nyílt Társadalom Alapítványok forrásainak magyarországi elosztását is koordinálják – emelték ki.

Soros irányítása alatt

Hozzátették, hogy a USAID esetében kialakított finanszírozási modellt Soros György és a hozzá köthető szervezetek vezetői 2017-től kezdve igyekeztek átültetni a brüsszeli gyakorlatba. Ennek érdekében az Európai Bizottság fennhatósága alatt levő pénzalapokat hoztak létre, hogy azokon keresztül képesek legyenek nyomást gyakorolni a tagországok politikai vezetésére és közvéleményére – fűzték hozzá.

A folyamat a hivatal szerint 2021-ben csúcsosodott ki, amikor a milliárdos spekuláns megbízható emberei gyakorlatilag irányításuk alá vonták uniós intézmények forráselosztó központjait. Ekkor indult el egyebek között a Bizottság CERV programja is, amely a nemzetállami intézmények megkerülésével, közvetlen uniós forrásokkal látja el az összes amerikai hátterű nyomásgyakorló szervezetet, amelyek átláthatatlanul és a hálózat progresszív ideológiai céljai mentén tevékenykednek – írták.

Ez csak a kezdet

A Szuverenitásvédelmi Hivatal folytatja az amerikai közpénzből finanszírozott befolyásszerző hálózat magyarországi tevékenységének feltérképezését – áll a közleményben.

Küldj nekünk tippet




A progresszívek elvárják tőled, hogy meghalj…

Ó, a progresszív világ csodái! Abortusz, eutanázia, kötelező mRNS-oltások – mindez természetesen a szabadság és a tolerancia jegyében. Ja, és…

22. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Békemenet: Brüsszel akar dönteni a jövőnkről

Azért van szükség a Békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon; a mostani a legelsőhöz lesz hasonló, hiszen…

22. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb nagy orosz légicsapás Kijevre, halálos áldozatok

Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra, az eddigi adatok szerint több ember meghalt vagy megsebesült,…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fico: az EU meghiúsítaná a budapesti békecsúcsot

A szlovák kormányfő, Robert Fico szerint világos bizonyítékok vannak arra, hogy egyesek meg akarják akadályozni Donald Trump amerikai elnök és…

22. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyre több a migráns a magyar határnál

A múlt évi adatokhoz képest növekedés tapasztalható az illegális bevándorlók számában a magyar határon – mondta a déli határhelyzetre irányuló…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Így vernek át minket a cégek a garanciaidővel

Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Oroszország, Kína és India véget vet az amerikai dominanciának

Oroszország, Kína és India arra törekednek, hogy nézeteltéréseiket félretéve együtt ellensúlyozhassák az Egyesült Államok hatalmát – hangzott el a Magyar…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A hibás döntések miatt a gyerekek a Covid legnagyobb áldozatai

A gyerekek nagyon nagy árat fizettek a koronavírus-járvány idején a társadalom többi tagjának megóvásáért – mondta Boris Johnson volt brit…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?

Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon,…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Trump két napon belül dönt a budapesti békecsúcsról

Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Huszonegy évet kapott a szlovák kormányfő merénylője

A szlovák kormányfő, Robert Fico elleni merénylet végrehajtója, Juraj Cintula különösen súlyos terrorcselekmény elkövetéséért bűnös, amiért kedden 21 év börtönbüntetésre…

21. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hollandia most épp Szlovákiát perelné be

A holland parlament pár nappal ezelőtt úgy határozott, hogy az ország akár pert is indíthat Szlovákia ellen. Ezúttal a szlovák…

21. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Diáktámogatásnak álcázzák az LMBTQ-témák népszerűsítését

Az Erasmus+ az uniós büdzsé „aprócska gyöngyszeme”, amelynek az eredeti célja, hogy pénzügyi támogatást nyújtson a főiskolai hallgatók és oktatók…

21. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Valaki már megint Trump „levadászására” készül

Az amerikai elnökök védelmét ellátó Titkos Szolgálat megerősítette Donald Trump védelmét, miután az elnöki repülőgép által használt floridai repülőtér közelében…

21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel az ukrajnai háborús konfliktus elhúzásában érdekelt

Az Európai Unió jelenleg az ukrajnai háborús konfliktus elhúzásában érdekelt, minden politikai nyilatkozata, döntése, javaslata azt a célt szolgálja, hogy…

21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így szúrná hátba gazdáinkat az Európai Bizottság

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) határozottan tiltakozik az EU Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi…

21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország harcolni fog Brüsszel legújabb ámokfutása ellen

Magyarország minden politikai és jogi eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza az orosz energiaimport betiltását célzó REPowerEU-javaslat elfogadását az Európai…

21. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Alice Weidel: Németországban nem működik a demokrácia

A nemzet a 21. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – mondta Alice Weidel, az Alternatíva Németországért…

21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.