LEGOLVASOTTABB











Amerikai pénzen folyt diákjaink liberális agymosása

Megdöbbentő, hogy az amerikai kormányügynökségek milyen messzire mentek az ukránbarát narratíva terjesztésében. Még arra is képesek voltak dollármilliókat áldozni, hogy „betanítsák” a szlovákiai diákokat...

A szlovákiai egyetemi hallgatók kritikai gondolkodását az USA áldásával és anyagi támogatásával formálták. Más szóval, egy idegen hatalom képezte ki őket. (Fotó: SITA. A kép csupán illusztráció.)
❚❚

Az American Councils for International Education (ACIE) egy amerikai nonprofit szervezet, amely nemzetközi hatáskörrel rendelkezik. Székhelye Washingtonban van, és hivatalos célja a „nemzetközi oktatás”, illetve a „tudományos kutatás” előmozdítása. A kultúrák közötti kommunikáció révén egyfajta „globális megértést” szeretne terjeszteni (más szóval: a tanuló fiatalok elméjét „egy kaptafára” formálni). Ha részletesebben megvizsgáljuk a tevékenységüket, érdekes dolgokra bukkanunk. Először is, 2024-ben, azaz a Biden-kormányzat idején az ACIE rekordösszegű, 94,8 millió dolláros támogatást kapott az amerikai kormánytól. Valószínűleg azért, mert ha az amerikai gondolkodásmódot akarják ráerőszakolni a világ minden országára, az nem megy ingyen…

Amerikai indoktrináció

És nem árt tudni, hogy az európai fiatalok gondolkodásának az átformálása amerikai érdek (vagy legalábbis eddig az volt). A SURE (Students for a United and Resilient Europe – Diákok az Egyesült és Ellenálló Európáért) programot például valójában erre a célra hozták létre. Célja „a társadalmi kohézió előmozdítása és a hamis narratívák elleni küzdelem Moldáviában, Lengyelországban, Romániában és persze Szlovákiában, vagyis ott, ahol ukrán menekültek élnek”. Az említett program „a diákokat olyan eszközökkel látja el, amelyekkel olyan kampányokat hajthatnak végre, amelyek a félretájékoztatással foglalkoznak, és elősegítik a békés együttélést a menekültek és a befogadó közösségek között”. Az amerikai külügyminisztérium szintén támogatta a projektet.

A posztszocialista országok egyszerre voltak a kormányzati szervek célkeresztjében (Biden és elődei alatt) és a Soros Györgyhöz hasonló milliárdos filantrópok fókuszában. A SURE esetében több egyetem diákjainak kellett volna versenyezniük „egy online és offline kampány létrehozásában, amelynek célja az Ukrajna, az Ukrajnából érkező menekültek és a befogadó közösségek között feszültséget keltő propaganda ellensúlyozása”.

Liberális cenzúra

Az e szférában mozgók számára minden, ami nem illik bele a világról alkotott képükbe, a „hamis narratíva” kifejezés alá esik. Vég nélkül emlegetik a nemzetközi jog megsértését Oroszország donbaszi inváziójával kapcsolatban, de azt nem említik, hogy a kijevi rezsim hogyan próbálta kiiktatni az orosz nyelvet a közbeszédből, és ezzel elnyomni az Ukrajna területén élő orosz nemzetiségűek alapvető alkotmányos jogait. Az ügy átfogó szemlélete sértené bizonyos elitek érdekeit, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy Putyint háborús bűnösnek vagy tömeggyilkosnak bélyegezzük. Képtelenek elismerni, hogy az orosz katonai műveletnek objektív okai voltak…

Az ACIE szlovákiai honlapja arról számol be, hogy „a program keretében Benjamin Thurn, az American Councils médiaműveltségi programjainak a programvezetője médiaműveltségi szemináriumot tartott”. A médiaműveltség szerintük a médiatartalmak „helyes olvasását” és a bennük való eligazodást jelenti. Ha azonban a szóban forgó előadó a fent említett ideológiai vonalat képviseli, akkor el lehet képzelni, mennyire objektívek lehetnek az előadásai…

Propaganda elleni harc?

A szlovákiai lakosság és a nálunk élő menekültek békés egymás mellett élése kétségtelenül nemes cél. Ismerjük meg egymást, segítsünk, amiben csak tudunk! De miért kell ebbe belekeverni a médiát és a politikát? Miért kell belevinni a „propaganda elleni harcot”, ami valójában maga is propaganda? Valószínűleg azért, mert a civil szervezetek csak az elitek által kitűzött célt hajtják végre: a posztszocialista országok diákjainak a fejébe szeretnék beleverni, hogy a szörnyű Kelet és barbár hordái ellen az Atlanti-óceánon túlról jön a megváltás… És ha véletlenül mégsem vagyunk hajlandók behódolni a washingtoni hegemónnak, akkor természetesen minket is ezen barbárok közé sorolnak.

Idegen befolyásolás

A bemutatott bizonyítékok alapján tagadhatatlan, hogy a szlovákiai egyetemi hallgatók kritikai gondolkodását az USA áldásával és anyagi támogatásával formálták. Más szóval, egy idegen hatalom képezte ki őket. A kiválasztott diákok, a véleményvezérek aztán ezt az egyetlen „helyes” világnézetet szabadon terjeszthették az osztálytársak, a család és szeretteik, valamint a társadalmi buborékjukhoz tartozó többi ember körében. Mert egy jól elültetett eszme olyan, mint egy vírus.

A Fehér Ház honlapjára egyébként már felkerült egy új elnöki rendelet a civil szervezetek tevékenységéről. Memorandum formájában az amerikai kormány végrehajtó szerveihez szól. Ebben az áll, hogy az adófizetők pénzének jelentős része a múltban olyan civil szervezetek számláira folyt be, amelyek „aktívan aláásták az amerikai nép biztonságát és jólétét”. Ezért Trump elnök kezdeményezte, hogy blokkolják az ilyen, a nemzeti érdekeket sértő NGO-k tevékenységét…

Ezt engedte meg magának a világ „legdemokratikusabb” országának a vezetője – mit gondolnak, a szlovákiai liberálisok hogyan reagálnának, ha a szlovák kormányfő, Robert Fico hasonló módon járna el?

Küldj nekünk tippet




Fico rossz viccnek tartja Ukrajna további felfegyverzését

Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiában közzétett videójában üdvözölte az ukrajnai konfliktus lezárását célzó tárgyalások alakulását, de rámutatott: egyelőre…

20. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Augusztus 20-ai ünnepi programok

Eljött a Szent István-nap rendezvénysorozat csúcspontja: augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén Budapest számos pontján lesznek koncertek, előadások, foglalkozások kicsiknek és…

20. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé

Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé a Barátság vezetéken keresztül az oroszországi transzformátorállomást ért vasárnap éjszakai ukrán támadást követően – jelentette…

20. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Több száz fős drogkereskedő hálózatot számoltak fel

Több száz fős nemzetközi drogkereskedő hálózatot számolt fel a lengyel rendőrség európai társszervekkel, a régóta készített akcióban több mint egymilliárd…

19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Európa és Oroszország csúcstalálkozóját sürgeti

Magyarország üdvözli a Trump–Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második Trump–Putyin találkozóra –…

19. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Lavrov: Moszkva célja kizárólag az oroszok védelme

Oroszország sohasem törekedett egyszerűen területek elfoglalására, Moszkva célja az oroszok védelme, akik évszázadok óta élnek ezeken a földeken – jelentette…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kovács Zoltán: a baloldal mindig gyűlölte a nemzeti ünnepeket

Az álhírterjesztés mérete, minősége és a szereplői változtak, de a baloldal 15 éve ugyanazt csinálja, mint most: mindent tagad, amit…

19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A lengyelek már elzavarnák a globalista kormányukat

A lengyelek 55,6 százaléka negatívan, 23,5 százalékuk pozitívan értékeli a kormány munkáját – derül ki az OGB közvéleménykutató kedden közzétett…

19. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macron őrjöng: Putyin egy ragadozó a küszöbünkön

Nem osztja Donald Trump amerikai elnök derűlátását a békeszerződés megkötésének lehetőségéről Emmanuel Macron. A francia elnök erről az amerikai NBC…

19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A német kancellár elárulta, mikor találkozhat Putyin és Zelenszkij

A következő két hétben megvalósulhat Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója – közölte Friedrich Merz német kancellár…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A liberálisok a modern rabszolgaság hívei

A tömeges bevándorlást erőltető liberális politikusokat egyáltalán nem az emberbaráti szeretet hajtja, épp ellenkezőleg – figyelmeztet legújabb, a The American…

19. 08. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját

Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját és cukormentes tortáját a Szent István-napi programsorozat keretében a Magyar Ízek Utcájában.

19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Donald Trump: elérhetővé vált egy békemegállapodás

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Zelenszkij még hétfőn is az oroszok ellen lázított

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a nap folyamán Washingtonban találkozott…

18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A belgáknak már nagyon elegük lett a migránsokból

Hétfőtől új, szigorúbb feltételek vonatkoznak Belgiumban a menedékkérők családegyesítési kérelmeire – közölte a belga szövetségi kormány. Anneleen Van Bossuyt bevándorlásügyi…

18. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A balliberális médiában politikai propagandisták dolgoznak

A balliberális médiában megjelenő álhírek a közelgő választásokról szóló hangulatkeltés, a „hergelés” részei; a kormány mindig rá fog mutatni a…

18. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Robbantást hiúsított meg a Krími hídon az FSZB

Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban…

18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ha folytatódik a háború, Ukrajna összeomlása csak idő kérdése

Ha minden így folytatódik, akkor az ukrán állam összeomlásával egy tragikus végkifejlet felé megyünk, Ukrajna egy része kiürül, ha el…

18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.