Brüsszel miatt drágulhat a csomagszállítás Kínából
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új díjakat vezetne be az import e-kereskedelmi csomagokra, annak érdekében, hogy szabályozza a többségében Kínából érkező termékek beáramlását.
A brüsszeli testület felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly 4,6 milliárd darab, alacsony értékű – 150 euró alatti – csomag érkezett az EU piacára, ami kétszerese a 2023-as, illetve háromszorosa a 2022-es mennyiségnek, miközben az így beérkező termékek közül számos nem felel meg az európai szabályoknak. A Bizottság felkérte az uniós jogalkotókat és a tagállamokat, hogy vegyék fontolóra egy kezelési díj bevezetését ezekre a vásárlásokra. A testület célja, hogy fedezzék az EU-szabályoknak való megfelelőség ellenőrzésének költségeit. Henna Virkkunen a technológiai szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős uniós biztos szerint minimalizálni kell a veszélyes termékek kockázatát, amelyek az egészségre és biztonságra is fenyegetést jelenthetnek. A bizottság adatai szerint a vizsgálat alatt álló csomagok körülbelül 90 százaléka Kínából származik, és jelentős részük a dinamikusan növekvő Shein divatcikk kereskedő és a Temu online áruházakon keresztül kerül forgalomba.
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy vizsgálatot indított a Shein ellen, mivel a cég nem tartja be az uniós fogyasztóvédelmi szabályokat. A vizsgálatot az EU 27 tagállamának illetékes hatóságaiból álló Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózattal közösen végzik. Ha a vizsgálat során bebizonyosodik, hogy a Shein megszegte az uniós szabályokat, bírságot szabnak ki rá.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…