LEGOLVASOTTABB











Liberális álhír, hogy Szlovákia kiléphet az Európai Unióból

A szlovák köztársasági elnök keddre szóló meghívását elfogadó pártok elnökeinek az egyike sem támogatná Szlovákia kilépését az Európai Unióból és a NATO-ból. Ezt maga Peter Pellegrini köztársasági elnök ismerte el a találkozót követően. A találkozót szorgalmazó liberális pártok visszautasították a meghívást.

A köztársasági elnök által szervezett kerekasztal-beszélgetésre mindhárom kormánypárt, a Smer, a Hlas és az SNS is elfogadta a meghívást, az ellenzék részéről azonban csak a KDH vett részt a megbeszélésen. A két üres széken a liberális pártok képviselőinek kellett volna ülniük (Fotó: SITA/Milan Illík)
❚❚

A köztársasági elnök által szervezett kerekasztal-beszélgetésre mindhárom kormánypárt, a Smer, a Hlas és az SNS is elfogadta a meghívást, az ellenzék részéről azonban csak a KDH vett részt a megbeszélésen. Pellegrini meghívta ugyan a két liberális párt, a Progresszív Szlovákia (PS) és az SaS elnökeit is, ezek azonban nem éltek a lehetőséggel. Ez utóbbi már csak azért is meglepő, mivel Pellegrini szerint épp az ellenzéki pártok, vagyis a KDH-n kívül a PS és az SaS szorgalmaztak egy találkozót Szlovákia külpolitikai orientációjáról, mivel attól tartanak, hogy a kormány ki akarja vezetni Szlovákiát az EU-ból és a NATO-ból. A liberális pártoknak azonban nem volt ínyükre, hogy a köztársasági elnök a kormánypártok véleményére is kíváncsi volt. Pellegrini szerint nagy a gyanúja, hogy Michal Šimečka, a PS és Branislav Gröhling, az SaS elnöke attól tartottak, hogy a keddi találkozón esetleg konszenzusra jutottak volna a kormánypártokkal.

Az igazság ugyanis az, hogy a kormánypártok elnökei sem tudják elképzelni, hogy kilépnénk az EU-ból vagy a NATO-ból. Robert Fico (Smer) kormányfő a találkozó után elmondta: „Azt, amit az ellenzék és a civil szervezetek a tüntetéseken terjesztenek, színtiszta hazugság”. Fico szerint a PS és az SaS képviselői azért nem vettek részt a mai kerekasztal-beszélgetésen, hogy folytathassák ezt a hazugságot, vagyis azt, hogy veszélyben az uniós tagságunk. Fico hangsúlyozta, kormánya épp abban érdekelt, hogy Szlovákia aktív tagja legyen az EU-nak és a NATO-nak is. Szlovákia EU- és NATO-tagsága mellett kiállt Andrej Danko, az SNS és Matúš Šutaj Eštok, a Hlas elnöke is.

Küldj nekünk tippet




Így vehetjük fel a harcot a kibertér veszélyes bűnözőivel

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. csütörtökön 2026. január 31-ig tartó kampányt indít „Biztonság. Mi rávilágítunk” címmel, hogy felhívja ügyfelei figyelmét…

04. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus mértékben drágulhat az autózás, ha a Tisza nyer

A Tisza adótervezete drasztikusan megdrágítaná az autósok életét – közölte Steiner Attila energetikáért felelős államtitkár a legújabb Facebook-videójában csütörtökön.

04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Győz az igazság? Lemondott Von der Leyen volt üdvöskéje

Lemondott Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a belgiumi Bruges-ben található Európa Kollégium (College of Europe)…

04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A baloldaliak csak brutális megszorításban tudnak gondolkodni

Még egyszer az nem fordulhat elő, hogy Magyarországot tönkretegye egy baloldali megszorító politika – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai…

04. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A cégek többsége jövőre megemeli a fizetéseket

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket – közölte a Profession.hu csütörtökön.

04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Csak mese, hogy Oroszország veszíthet Ukrajnában

Ki hiszi el igazán, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió – jelentette ki Bart De…

04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán: a tiszás megszorító csomagot lesöpörjük az asztalról

A tiszás megszorító csomagot lesöpörjük az asztalról, és helyette csütörtökön egy nagy megállapodást írunk alá – közölte Orbán Viktor miniszterelnök…

04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Klaus: az európai demokraták legfőbb ellensége ma Brüsszel

Brüsszel az 1990-es évek óta megtestesítőjévé vált mindannak, amivel egy európai demokratának szembe kell szállnia – jelentette ki Václav Klaus…

04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Veszélyes közelségben az orosz energia tilalma

Az eddigi elképzeléseknél is rosszabb kompromisszum körvonalazódott az orosz energiahordozók importtilalmi terveiben. A számunkra legfontosabb, hosszú távú szerződéseken alapuló csővezetékes…

04. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Semjén Zsolt: ideje, hogy előny legyen, ha valaki magyar

Száz évig, Trianon óta hátrány volt, ha valaki magyar, épp itt az ideje, hogy végre előny legyen – jelentette ki…

04. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország megtámadja Brüsszel gázdiktátumát

Magyarország meg fogja támadni az orosz energiaimportot ellehetetlenítő REPowerEU-rendeletet az Európai Bíróságon, a nemzeti kormány harcolni fog Brüsszel energiaáremelési diktátuma…

03. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Már 2027 őszétől teljesen betiltanák az orosz gázt Európában

Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament (EP) képviselői ideiglenes megállapodásra jutottak az orosz földgáz importjának fokozatos megszüntetésére…

03. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel háborúba akarja vinni Európát Oroszországgal

Európa brüsszeli része továbbra is háborúba akarja vinni a kontinenst Oroszországgal, és a háborúpárti fanatikusok a NATO külügyi tanácsülésén is…

03. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Kudarc: Trump üzlettársa és a veje sem győzte meg Putyint

Egyelőre nincs Ukrajnára vonatkozó kompromisszumos béketerv, egyes amerikai javaslatok elfogadhatók Oroszország számára, mások viszont nem – jelentette ki Jurij Usakov,…

03. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A magyar munkahelyek a magyaroké

A magyar munkahelyek a magyaroké, a nemzetgazdasági miniszter 2026-ra is 35 ezer főben határozza meg a vendégmunkás kvótát – írja…

03. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megéri most az oroszoknak egyáltalán békét kötni?

Az amerikai elnök különmegbízottja, Steve Witkoff kedd este találkozott Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A jeles orosz filozófus és geopolitikai…

03. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kedden utalják a megemelt összegű decemberi nyugdíjat

Az ünnepi készülődést segítve a nyugdíjasok idén decemberben is előrehozottan kapják meg a nyugdíjkiegészítéssel emelt nyugdíjukat: a jóváírás kedden megjelent…

02. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nagy bajban a szerbek: leáll az ország olajfinomítója

Nem hosszabbították meg a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét, leáll a szerbiai kőolaj-finomító – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági…

02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.