LEGOLVASOTTABB











Brüsszelita DK és Tisza – összenő, ami összetartozik

A Demokratikus Koalíció (DK) és a Tisza Párt számára nincs más lehetőség, csak az összeborulás, mert a brüsszeli megrendelők kormányt akarnak cserélni Magyarországon – közölte Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője a legújabb Facebook-bejegyzésében.

A brüsszeli megrendelők kormányt akarnak cserélni Magyarországon, ezért hamarosan Magyar Péterre, a Tisza Párt elnökére is ráparancsolnak majd, hogy a harci kedv növelése érdekében, fogja össze az ellenzéket (Fotó: Magyar Péter Facebook-oldala)
❚❚

A frakcióvezető azt írta: eddig sem volt kérdés, hogy a DK és a Tisza olykor titokban, olykor pedig nyíltan együttműködik fontosabb kérdésekben, elég csak megnézni, hogyan szavaznak együtt az Európai Parlamentben a migráció, genderideológia és a háború kérdésében, illetve a Fővárosi Közgyűlésben a költségvetés elfogadásakor. Miért pont az Országgyűlés lenne kivétel 2026 után? – tette fel a kérdést, hozzáfűzve: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke vasárnap meg is tette az első lépést, és ne legyen kétségünk, Magyar Péterre, a Tisza Párt elnökére is ráparancsolnak majd „Weber úrék, így a végén ő sem fog elhajolni”.

„Sietve teszem hozzá: még akár azt is elhiszem, hogy kettejük viszonya nem túl rózsás, de ez bizony nem személyes ügy, nyilvánvalóan. Egész egyszerűen nincs más lehetőség, csak az összeborulás, hiszen a brüsszeli megrendelők kormányt akarnak Magyarországon cserélni. Ahhoz pedig szépen össze kell fogniuk” – fogalmazott Kocsis Máté.

„Hányszor, de hányszor hallottuk már, hogy Gyurcsánnyal soha, vagy azt, hogy nem fogjuk összegyurcsányozni magunkat?! Momentum, Jobbik, LMP, Márki-Zay, sorolhatnám, és mindig mi lett a vége? Igen, az összeborulás” – fogalmazott. Felidézte, hogy az előző választás előtt is ment a „duma, hogy kizárt, aztán mégsem, talán esetleg lehetséges, feltételekkel, tárgyalunk, aztán végül pedig orrbefogva, de együtt kell működni”. A politikus szerint most sem lesz másként. Megjegyezte: Magyar Péternek akkor is be kell fognia az orrát, amikor a saját választóival van, hiszen mint mondta, büdösek.

„Szóval a két brüsszelita önimádót csomagban adják majd!” – vélekedett. „Aki most kézzel-lábbal nekiáll kommentelni arról, hogy ilyen biztos nem történik majd, meg hazugság az egész, azzal pont egy év múlva tudjuk csak folytatni a diskurálást! Kellemes barátkozást a gondolattal!” – zárta bejegyzését Kocsis Máté.

Küldj nekünk tippet




Veszélyes ukrán barátai vannak a Tisza Pártnak

Az Ukrajnában napvilágra került legújabb információk súlyos kérdéseket vetnek fel az ellenzéki Tisza Párttal és annak az elnökével, Magyar Péterrel…

22. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az erdélyi magyarok Orbán Viktorra szavaznak

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki…

22. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Balázs: csak a Fidesszel maradhatunk ki a háborúból

A békének, a háborúból és a háborús felkészülésből való kimaradásnak ma Magyarországon csak a Fidesz-KDNP, a nemzeti kormány és Orbán…

22. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyar Péter mindenkit elhallgattatna

Magyar Péter elhallgattatna mindenkit, aki beszélni mer a Tisza Párt megszorító csomagjáról; mindent bevetnek, hogy ne derüljön ki az igazság…

22. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti

Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz,…

21. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Figyelemfelkeltő kampány indul a Tisza adóterveiről

Figyelemfelkeltő kampányt indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) a Tisza Párt adóterveiről – jelentette be Lajkó Fanni, a szervezet alapító…

21. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Számos ismert személyiség fényképe van az Epstein-aktákban

Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.

21. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Erre ügyeljünk az ünnepek alatt a hivatalokban

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig – adta hírül a Közigazgatási és Területfejlesztési…

21. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa érdeke mostantól a háború

Az Európai Unió újabb, 90 milliárd eurós hitelcsomagja Ukrajnának nem pusztán felelőtlen döntés, hanem történelmi csapda Európa számára. Brüsszel érdeke…

21. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Egyre több migránstól szabadul meg Európa

Az előző év azonos időszakához képest 2025 harmadik negyedévében közel 15 százalékkal emelkedett az Európai Unióban maradásra nem jogosult, hazájukba…

20. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ezt üzenik a nyugdíjasok a Tisza Pártnak

Felháborodtunk a nyugdíjadó tervén! – nyilatkozta Kusovszky Imréné, az Idősek Tanácsának tagja a jokor.hu nyugdíjasportálnak.

20. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyszerűbb lesz az örökbefogadás

Társadalmi vitára bocsát a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) két módosítási javaslatot, hogy az örökbefogadó vagy nevelőszülőre váró gyermekek esetében…

20. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa elveszik Oroszország nélkül

Európa fokozatosan el fogja veszíteni pozícióját, eltűnik, ha nem működik együtt Oroszországgal – többek között erre is felhívta a figyelmet…

20. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Míg a Fidesz szárnyal, a Tisza apad

Az Alapjogokért Központ legújabb felmérése világos és egyértelmű képet fest a magyar politikai erőviszonyok alakulásáról: tovább erősödik a nemzeti, békepárti…

20. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump már torkig van az ukránokkal

Donald Trump gyors lépésre sürgette Ukrajnát a háború lezárása felé vezető úton. Az amerikai elnök a szombatra Floridába tervezett amerikai–orosz…

19. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Putyin elárulta, hogy mikor lehet vége a háborúnak

Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek – jelentette ki Vlagyimir…

19. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Január 15-ig lehet pályázni a Csoóri Sándor-programban

Január 15-ig pályázhatnak a népi kultúra területén tevékenykedő alkotók vagy közösségek támogatásokra a pénteken megjelenő Csoóri Sándor-programban – közölte Novák…

19. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vétójog nélkül nincs értelme az Európai Unióban maradnunk

A vétójog érvényes és hasznos eszköz, anélkül nincs is értelme, hogy az unióban legyünk – mondta a brüsszeli uniós csúcsot…

19. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.