LEGOLVASOTTABB











Orbán Viktor: Magyarország megbízhat Oroszországban

Orbán Viktor miniszterelnök a Neue Zürcher Zeitung című lapnak adott interjúban hitet tett a többpólusú világrend mellett, bírálta az EU gyengeségét és kétszínű politikáját, valamint kifejtette, Brüsszel nagyobb kihívást jelent Magyarország számára, mint Moszkva.

Orbán Viktor nem tartja reálisnak az ukrán győzelmet, hacsak nem kerül sor totális háborúra, ami szerinte kizárt, ezért tűzszünetre van szükség (Fotó: SITA/AP/Erdős Dénes)
❚❚

A lap Trump visszatérésére vonatkozó kérdésére Orbán Viktor megjegyezte, hogy a világ tíz nap alatt annyit változott a „Trump-tornádónak” köszönhetően, mint korábban évek alatt, ráadásul Magyarország javára. „Mi voltunk a Nyugat fekete báránya. Most kiderült, hogy amit Trump csinál, és amit mi csináltunk az elmúlt tizenöt évben, az a jövő” – fogalmazott. Bírálta egyúttal a választásokon megbukott amerikai demokraták Magyarországhoz való hozzáállását. „A demokraták utáltak minket” – mondta. Ellentétes álláspontjaink voltak olyan kérdésekben, mint a migráció, a gender és az ukrajnai háború – sorolta. „Támogattak minden olyan szervezetet és médiát Magyarországon, amely ellenem volt. Trump ennek véget vetett” – magyarázta a miniszterelnök.

Orbán hangsúlyozta, hogy Magyarország egyensúlyi politikát folytat a Nyugat, Kína és Oroszország között. Úgy véli, hogy az Egyesült Államok és Kína előbb-utóbb megegyezik, míg a kisebb nemzeteknek, mint Magyarország, rugalmasnak kell maradniuk. „A hidegháború idején nőttem fel. Az volt a tapasztalatom, hogy a két nagy játékos mindig megegyezik” – mondta. Oroszországgal bonyolultabb a helyzet, mivel az EU blokkolja a gazdasági együttműködést. „Az amerikai álláspont egyelőre tisztázatlan. Ki kell várnunk, és meglátjuk” – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor ellenzi az Oroszország elleni szankciókat, mivel azok gazdaságilag súlyosan sújtják Magyarországot. „Az elmúlt három évben 19,5 milliárd eurót vesztettünk, mert korlátoznunk kellett a kereskedelmet, és az energiaárak emelkedtek. Magyarország többet szenvedett a szankciók miatt, mint Oroszország” – mondta. Orbán Viktor hibásnak nevezte a nyugati stratégiát az ukrajnai háborúban. Nem tartja reálisnak az ukrán győzelmet, hacsak nem kerül sor totális háborúra, ami szerinte kizárt. Ehelyett tűzszünetre van szükség, amit csak egy olyan erős vezető, mint Trump tud megvalósítani – szögezte le.

Orbán Viktor az interjúban hangsúlyozta, hogy az évek során megbízható megállapodásokat kötött Putyinnal. „Számos megállapodást kötöttünk. Putyin mindig megtartotta a szavát. Az elmúlt tizenöt év tapasztalata az, hogy Magyarország megbízhat Oroszországban” – mondta Orbán Viktor, aki szerint Brüsszel nagyobb kihívást jelent Magyarország számára, mint Moszkva. „Oroszországgal könnyű racionális megállapodást kötni. A brüsszeliekkel szinte lehetetlen” – mutatott rá a magyar miniszterelnök.

Küldj nekünk tippet




A progresszívek elvárják tőled, hogy meghalj…

Ó, a progresszív világ csodái! Abortusz, eutanázia, kötelező mRNS-oltások – mindez természetesen a szabadság és a tolerancia jegyében. Ja, és…

22. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Békemenet: Brüsszel akar dönteni a jövőnkről

Azért van szükség a Békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon; a mostani a legelsőhöz lesz hasonló, hiszen…

22. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb nagy orosz légicsapás Kijevre, halálos áldozatok

Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra, az eddigi adatok szerint több ember meghalt vagy megsebesült,…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fico: az EU meghiúsítaná a budapesti békecsúcsot

A szlovák kormányfő, Robert Fico szerint világos bizonyítékok vannak arra, hogy egyesek meg akarják akadályozni Donald Trump amerikai elnök és…

22. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyre több a migráns a magyar határnál

A múlt évi adatokhoz képest növekedés tapasztalható az illegális bevándorlók számában a magyar határon – mondta a déli határhelyzetre irányuló…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Így vernek át minket a cégek a garanciaidővel

Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Oroszország, Kína és India véget vet az amerikai dominanciának

Oroszország, Kína és India arra törekednek, hogy nézeteltéréseiket félretéve együtt ellensúlyozhassák az Egyesült Államok hatalmát – hangzott el a Magyar…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A hibás döntések miatt a gyerekek a Covid legnagyobb áldozatai

A gyerekek nagyon nagy árat fizettek a koronavírus-járvány idején a társadalom többi tagjának megóvásáért – mondta Boris Johnson volt brit…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?

Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon,…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Trump két napon belül dönt a budapesti békecsúcsról

Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Huszonegy évet kapott a szlovák kormányfő merénylője

A szlovák kormányfő, Robert Fico elleni merénylet végrehajtója, Juraj Cintula különösen súlyos terrorcselekmény elkövetéséért bűnös, amiért kedden 21 év börtönbüntetésre…

21. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hollandia most épp Szlovákiát perelné be

A holland parlament pár nappal ezelőtt úgy határozott, hogy az ország akár pert is indíthat Szlovákia ellen. Ezúttal a szlovák…

21. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Diáktámogatásnak álcázzák az LMBTQ-témák népszerűsítését

Az Erasmus+ az uniós büdzsé „aprócska gyöngyszeme”, amelynek az eredeti célja, hogy pénzügyi támogatást nyújtson a főiskolai hallgatók és oktatók…

21. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Valaki már megint Trump „levadászására” készül

Az amerikai elnökök védelmét ellátó Titkos Szolgálat megerősítette Donald Trump védelmét, miután az elnöki repülőgép által használt floridai repülőtér közelében…

21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel az ukrajnai háborús konfliktus elhúzásában érdekelt

Az Európai Unió jelenleg az ukrajnai háborús konfliktus elhúzásában érdekelt, minden politikai nyilatkozata, döntése, javaslata azt a célt szolgálja, hogy…

21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így szúrná hátba gazdáinkat az Európai Bizottság

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) határozottan tiltakozik az EU Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi…

21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország harcolni fog Brüsszel legújabb ámokfutása ellen

Magyarország minden politikai és jogi eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza az orosz energiaimport betiltását célzó REPowerEU-javaslat elfogadását az Európai…

21. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Alice Weidel: Németországban nem működik a demokrácia

A nemzet a 21. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – mondta Alice Weidel, az Alternatíva Németországért…

21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.