LEGOLVASOTTABB











Szlovákia katonákkal támogatná Ukrajnát?

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) felszólította Robert Kaliňák (Smer) szlovák védelmi minisztert, hogy még csak eszébe se jusson csapatokat kiküldeni a NATO Biztonsági Segítségnyújtás és Kiképzés Ukrajnának (NSATU) elnevezésű szövetségének a keretében. Az SNS kijelentette: soha nem fog hozzájárulni ahhoz, hogy csapatokat vezényeljenek Ukrajna területére.

A nemzeti párt kijelentette: soha nem fog hozzájárulni ahhoz, hogy szlovák csapatokat vezényeljenek Ukrajna területére (Fotó: SITA/Branislav Bibel)
❚❚

„Ahogy a horvát elnök is kijelentette, az NSATU tevékenysége nincs összhangban az európai államok érdekeivel. A NATO tevékenysége, amely a NATO-csapatok Ukrajna területére való küldéséhez vezet, nincs összhangban a Szlovák Köztársaság érdekeivel sem” – hangsúlyozták a nemzetiek. Ugyanakkor remélik, hogy Robert Fico (Smer) kormányfő és a védelmi miniszter ezt az álláspontot Mark Rutte NATO-főtitkár következő szlovákiai látogatása során is közvetíti majd, az SNS szerint a kormány nem ért egyet csapatok telepítésével. „Ezért felszólítjuk Robert Kaliňák védelmi minisztert, hogy hagyjon fel minden olyan tevékenységgel, amely az NSATU-val kapcsolatos” – figyelmeztetnek a nemzetiek.

Az ügy háttere, hogy egy a napokban megjelent hír szerint a szlovák védelmi minisztérium azt fontolgatja, hogy a NATO NSATU-tevékenységének részeként szlovák katonákat küld a misszióba. Ez abból a dokumentumból derült ki, amely a védelmi minisztériumban már véleményezési eljárás alatt áll. Tíz szlovák katona mehetne így külföldre, Szlovákia azonban szükség szerint infrastruktúrát és akár 90 fős személyzetet is biztosíthatna ehhez a tevékenységhez. Az NSATU célja, hogy „biztonsági segítséget és kiképzést nyújtson Ukrajnának”. A védelmi minisztérium hangsúlyozta, hogy a csapatok bevetése és az infrastruktúra biztosítása a mandátum jóváhagyásától és a konkrét feltételektől függ.

Küldj nekünk tippet




Európa eltévedt a világpolitika labirintusában

Az elmúlt évek fejleményei döbbenetes gyorsasággal távolították el az Európai Uniót attól a szereptől, amelyre eredetileg létrehozták: a béke, a…

05. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ha győz a Tisza, el lehet felejteni a béremelést

Ha a Tisza programja életbe lép, a „minimálbér-emelést el lehet felejteni” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió műsorában…

05. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hétfőtől megvehetjük a jövő évi sztrádamatricát

Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek…

05. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ellenzéki irányítású Budapest a legkoszosabb nagyváros

Hat év Karácsonnyal: Budapest a legkoszosabb nagyváros a turisták értékelései alapján készült felmérés szerint – figyelmeztet Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP…

05. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így árulta el a magyarokat a gyurcsányi baloldal

Egy fájó emlék a nemzet testén 2004. december 5., amikor a baloldal rárontott a magyar nemzetre – figyelmeztet Zsigmond Barna…

05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Kormányváltás esetén a benzin ára is alaposan elszállhat

A magyar kormány megvédi a magyar családokat a magas energiaáraktól. Ezzel szemben Brüsszel továbbra is háborús logika mentén gondolkodik, ennek…

05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország beperli az Európai Bizottságot

Magyarország beperli az Európai Bizottságot, ha a magyar vétót kikerülve hoznak döntést az orosz gáz- és olajvásárlás elleni szankciók ügyében…

05. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hol adhatunk túl a leggyorsabban a lakásunkon?

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve…

05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nacsa Lőrinc: fontos a külhoni magyar vállalkozások támogatása

A Kárpát-medencei magyar vállalkozói ökoszisztéma megerősítése és a külhoni magyar közösségek gazdasági önállóságának támogatása az elmúlt években Magyarország egyik fontos…

05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


El kell zavarni a korrupt brüsszeli elitet

Európa komoly bajban van, de a bajok nem maguktól jönnek, hanem az a brüsszeli elit elhibázott politikájának a következménye –…

05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus mértékben drágulhat az autózás, ha a Tisza nyer

A Tisza adótervezete drasztikusan megdrágítaná az autósok életét – közölte Steiner Attila energetikáért felelős államtitkár a legújabb Facebook-videójában csütörtökön.

04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Győz az igazság? Lemondott Von der Leyen volt üdvöskéje

Lemondott Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a belgiumi Bruges-ben található Európa Kollégium (College of Europe)…

04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A baloldaliak csak brutális megszorításban tudnak gondolkodni

Még egyszer az nem fordulhat elő, hogy Magyarországot tönkretegye egy baloldali megszorító politika – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai…

04. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A cégek többsége jövőre megemeli a fizetéseket

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket – közölte a Profession.hu csütörtökön.

04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Csak mese, hogy Oroszország veszíthet Ukrajnában

Ki hiszi el igazán, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió – jelentette ki Bart De…

04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán: a tiszás megszorító csomagot lesöpörjük az asztalról

A tiszás megszorító csomagot lesöpörjük az asztalról, és helyette csütörtökön egy nagy megállapodást írunk alá – közölte Orbán Viktor miniszterelnök…

04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így vehetjük fel a harcot a kibertér veszélyes bűnözőivel

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. csütörtökön 2026. január 31-ig tartó kampányt indít „Biztonság. Mi rávilágítunk” címmel, hogy felhívja ügyfelei figyelmét…

04. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Klaus: az európai demokraták legfőbb ellensége ma Brüsszel

Brüsszel az 1990-es évek óta megtestesítőjévé vált mindannak, amivel egy európai demokratának szembe kell szállnia – jelentette ki Václav Klaus…

04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.