A szlovákiai tüntetések a cseh politikusokat is megosztják
Petr Pavel cseh elnök a cseh kormányfő mellett, elődje, Miloš Zeman a szlovák kormányfő mellett állt ki.
Petr Pavel cseh államfő szombaton kiállt Petr Fiala cseh kormányfő mellett, aki pénteken visszautasította Robert Fico szlovák kormányfő vádját, hogy Csehország beavatkozik Szlovákia belügyeibe. Pavel elődje, Miloš Zeman ugyanakkor szombaton Lány községben, saját házában fogadta Juraj Blanár szlovák külügyminisztert. Az exelnök a találkozón megkérte Blanárt, hogy tolmácsolja jókívánságait és támogatását Robert Ficónak.
Cseh beavatkozás?
A szlovák miniszterelnök pénteken Pozsonyban diplomatákkal találkozva arról beszélt, hogy a szlovákiai kormányellenes tüntetésekkel kapcsolatban a cseh politikusok és a cseh média beavatkoznak Szlovákia belügyeibe. Petr Fiala ezt a vádat határozottan elutasította, „abszurdnak” és „alaptalannak” minősítette.
Petr Fiala kormánya 2024 tavaszán ideiglenesen megszakította a cseh-szlovák kormányközi egyeztetéseket a legfontosabb külpolitikai kérdésekben megnyilvánuló véleménykülönbségek miatt, Prága elsősorban az új pozsonyi kormány Ukrajna-politikáját bírálta. Jan Lipavský külügyminiszter tavaly karácsony előtt kijelentette, hogy a cseh–szlovák kormányközi konzultációk felélesztésének az ideje még nem jött el. Andrej Babiš, a cseh ellenzék vezetője két hete azt nyilatkozta: ha az általa vezetett Elégedetlen Polgárok Szövetsége (ANO) mozgalom kormányra kerül, azonnal felújítja a konzultációkat Szlovákiával.
Baráti viszony
Miloš Zeman és Juraj Blanár szombati, előre be nem jelentett találkozójukon megállapították, hogy a jó cseh–szlovák viszony mindkét fél számára kiemelten fontos. „Mindig fontosnak tartottam a cseh–szlovák barátságot. Értékes, és tudom, hogy a nehezebb időket is túléli” – írja a volt cseh államfő a Facebookon megjelent bejegyzésében. A szlovák külügyminiszter – jegyzi meg Zeman – a találkozón átadta nekem Robert Fico személyes üzenetét. „Megkértem a szlovák külügyminisztert, hogy adja át az én üzenetemet is Robert Ficónak, s tolmácsolja neki támogatásomat” – közölte Zeman a találkozóról. Juraj Blanár később a Facebookon közölte, hogy Milos Zeman után Václav Klaus volt cseh államfővel is találkozott.
Békés tüntetések?
Petr Pavel szerint a szlovákiai kormányellenes tüntetések békések, s azokban nem lát „államcsínykísérletet”, ahogy azt Robert Fico ismételten kijelentette. „Így is kellene ezeket értékelnünk, mert semmiféle erőszakra a tüntetéseken nem került sor, nem látni semmiféle jelét puccs előkészítésének. Úgy vélem, hogy a dolgokat korrektül a nevükön kell nevezni” – állítja Petr Pavel, akinek szavait a Novinky.cz hírportál idézte. „Nem kívánok semmit sem kommentálni, ismételten azt mondom, hogy nem szabad ebbe a szlovákoknak beleszólnunk” – válaszolta a hírportál kérdésére Andrej Babiš. A CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízió kérdésére pedig az exkormányfő kijelentette: Robert Ficót tisztségébe a szlovákok választották meg, ezért a véleményezéseket is hagyjuk rájuk.
Keresztényellenes terror a szomszédunkban
Az elmúlt hónapok bécsi eseményei kijózanítóan bizonyítják, hová vezetett Ausztria – és különösen Bécs – évtizedeken át folytatott felelőtlen, balliberális…
Az idei tél leghidegebb napja volt a mai Erdélyben
Az idei tél legalacsonyabb hőmérsékleti értékeit mérték péntek reggel Erdélyben. A legalacsonyabb hőmérsékletet, -11,4 Celsius-fokot Csíkszeredából jelentették.
Szenteste is rengeteg munkája volt a tűzoltóknak
Magyarországon 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.
Semjén Zsolt szerint harcolnak a Beneš-dekrétumok ellen
Harcolunk a Beneš-dekrétumok ellen, de ha a két nemzet között barátság, együttműködés van, akkor nehéz minket összeugrasztania a politikának, és…
Több mint 8 százalék borravalót adnak a vendégek
Bankkártya-használati adatok szerint a magyar fogyasztók 8,12 százalék borravalót adtak a hazai vendéglátóhelyeken idén – közölte a Teya Magyarország, kétezer…
Békés, áldott karácsonyi ünnepeket!
A kormány nevében kívánok békés, áldott ünnepeket Magyarország! – közölte Vitályos Eszter kormányszóvivő a kormány Facebook-oldalán közzétett videójában.
Az élelmiszerláncok többsége ma délig tart nyitva
Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én, üzleteik általában 12 óráig várják a vásárlókat, de a nyitvatartás egyes láncoknál boltonként…
Magyarország kiáll a szlovákiai magyarok mellett
„Magyarország kiáll a felvidéki magyarok jogfosztása ellen! Elfogadhatatlan Szlovákia magatartása!” – reagált Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának az elnöke…
Orbán Viktor: Európa a háború felé tart
Ugyan egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el – figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények…
Miért lepték el a kamionok Budapest belvárosát?
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén. Az Építési és Közlekedési Minisztériumban (ÉKM) fogadták a 12 pontos…





















