LEGOLVASOTTABB











Szlovákiához hasonlóan Szerbiában is puccs fenyeget

Benyújtotta lemondását Miloš Vučević szerb miniszterelnök kedden Belgrádban. Rendkívüli sajtótájékoztatóján kiemelte, miniszterelnökként a lemondással kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez. Mi áll a háttérben?

Miloš Vučević szerb miniszterelnök távozik a lemondását bejelentő sajtótájékoztatójáról Belgrádban 2025. január 28-án. (Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic)
❚❚

A 2023 decemberében szervezett előrehozott parlamenti választásokat követően Vučević vezette kormány 2024. május 2-án alakult meg. Az MTI híre szerint Vučević elmondta, büszke mindarra, amit kevesebb mint egy év alatt sikerült elérnie kormányának, és köszönetet mondott az államfőnek a belé fektetett bizalomért. A kormányfő lemondását a parlamentnek is el kell fogadnia. Ezt követően új miniszterelnököt választhat a képviselőház, de az is előfordulhat, hogy előrehozott választást írnak ki.

Közben véget ért az a tüntetés, amelynek során egy egész napra, 24 órára lezárták Belgrád legforgalmasabb csomópontját a hónapok óta kormányellenes tüntetéseket szervező egyetemisták. A belgrádi Autokomanda csomópontnál több ezren tiltakoztak, hogy elégedetlenségüknek adjanak hangot. A kormányellenes tiltakozásokat azt követően kezdték megszervezni, hogy tavaly november elsején – 15 ember halálát okozva – leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője, az illetékes szervek pedig azóta sem vontak senkit felelősségre emiatt. A demonstrálók Vučević miniszterelnök mellett Milan Djuric újvidéki polgármester lemondását is követelték. Vučević most közölte, hogy Milan Djuric is benyújtja lemondását még kedden. Hogy ez megnyugtatja-e a kedélyeket, az azonban egyelőre kérdéses.

Grúziában, Szlovákiában és Szerbiában – mivel az említett országok kormányai visszautasítják az oroszellenes hisztériakeltést – ugyanazok a külföldi ügynökök szervezik a tüntetéseket – mondta Aleksandar Vulin szerb kormányfőhelyettes a RIA Novosztyi tudósítása szerint. „Minden országot, amely független politikát folytat, és amely nem egyezik bele, hogy részese legyen az oroszellenes hisztériának, színes forradalmak sújtották: Grúzia, Szerbia és most Szlovákia“ – mondta Vulin. A szerb hatóságok úgy vélik, hogy a tiltakozások célja a kormány és a szerb elnök, Aleksandar Vučić megdöntése. Az államfő szerint négy év alatt 426 millió eurót kaptak külföldről a különböző médiumok, egyesületek, pártok és szervezetek erre a célra. (MTI, MA)

Küldj nekünk tippet




Ezért nem akar békét Ukrajnában az Európai Bizottság

Két világos ok is van arra, hogy Brüsszel miért nem akar békét Ukrajnában – figyelmeztet Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs…

07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Brüsszel legújabb ideológiai javaslatából

Szlovákia nem fogja támogatni az Európai Bizottság (EB) legújabb emissziós javaslatát, amely alapján az eddigi terveknél korábbi időpontig, 2040-ig kellene…

07. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Milliárdos szolgálati luxusvillát rendelt Ruszin-Szendi Romulusz

Egymilliárd forintot meghaladó költséget, luxusberuházásokat és kirívóan pazarló beszerzéseket tárt fel a Ruszin-Szendi Romulusz volt honvédségi vezérkari főnök számára kialakított…

07. 07. 2025 | Magyarország | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Magyarország | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tudjuk, mitől szálltak el a tojásárak

Az étkezési tyúktojás 2024 második félévétől tapasztalt jelentős áremelkedése több tényező együttes hatására alakult ki – közölte hétfőn a magyar…

07. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így spórolhatunk a lakásvásárláson és -bérlésen

Az első lakásvásárlóknak meghirdetett Otthon Start program átalakítja az albérletpiacot is, mivel sok fiatal bérlés helyett vásárolhat, ami fékezheti a…

07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Jemen osztozik Teherán sorsán: Izrael rakétákkal lőtte a jemeni kikötőket

Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel…

07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Latin-amerikai migráns ölt meg egy 24 éves lengyel diáklányt

Mintegy ezren vettek részt vasárnap a közép-lengyelországi Torun városában egy csendes meneten, amelyet egy Lengyelországban illegálisan tartózkodó venezuelai állampolgár által…

07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Elfogyott Trump türelme: az USA augusztus 1-jétől bevezeti a vámokat

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre…

07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Csehországban Orbán egyik legjobb barátjára szavaznának a legtöbben

Három hónappal a csehországi képviselőházi választások előtt a pártok és mozgalmak népszerűségi listáját továbbra is az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója…

07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Meteorológiai figyelmeztetés: pár órán belül durván lehűl a levegő

Az elkövetkező három napban az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet – hívta fel a figyelmet…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben

Az elsődleges információink szerint 19-en sérültek meg a 442-es főúton, Kunszentmárton és Tiszaföldvár között vasárnap hajnalban történt buszbalesetben – közölte…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: meg fogjuk nyerni a következő választást is

Meg fogjuk nyerni a következő választást is, ez a terv – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Krónika Online-nak adott…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Afrikai migránsok ostromolhatják meg Szlovákiát és Magyarországot

Azok az Afrikából származó illegális migránsok is megjelentek a balkáni migrációs útvonalon, akik korábban a spanyol és olasz partok felé…

06. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Magyar Péter mellől menekülnek a nők

Magyar Péter mellől menekülnek a nők – írta közösségi oldalán a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója arra reagálva, hogy családi okokra hivatkozva…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Továbbra is a magyarországi tankolás a legolcsóbb

Az izraeli–iráni konfliktus lezárultával, az átmeneti megugrást követően a magyarországi üzemanyagárak is csökkenni kezdtek; a magyar üzemanyagárak pedig ismét kedvezőbben…

05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukrán újságírók, elemzők és politikusok imádják Magyar Pétert

Az ukrán sajtó tele van Magyar Péter dicséretével, újságírók, elemzők, politikusok egymásra licitálva dicsérik a Tisza Párt elnökét, mert ukránbarát…

05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump végül megkegyelmez Zelenszkijnek?

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő telefonon megbeszélést folytatott az Egyesült Államok elnökével, Donald Trumppal – közölte Andrij Jermak, az ukrán elnöki…

05. 07. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kövér László: a magyar kormány a globalista háttérhatalommal küzd

Az Európai Uniónak katasztrófát jelentene, ha Ukrajnát felvennék az EU-ba – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Európa Szabadegyetemen…

05. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.